2010. november 23., 10:502010. november 23., 10:50
Az erdélyiek és a svájciak ugyanis egyaránt 3-3 ponttal rendelkeznek az E csoportban. Döntetlen esetén az egymás elleni mérleg a Kolozsváron 2-1-re nyerő vasutascsapatnak kedvezne, így az utolsó körben minimum a harmadik, az Európa Ligába vezető hely megszerzéséhez elég lenne legalább annyi pontot gyűjtenie az AS Romát fogadó Gépész utcai gárdának, mint a már biztos továbbjutó Bayern otthonában szereplő Baselnek.
FC Basel–Kolozsvári CFR (RTV1, 21.45), F csoport:Szpartak Moszkva–Olympique Marseille, G csoport:Ajax Amszterdam–Real Madrid, H csoport:Braga–Arsenal, |
Ugyanakkor ma akár el is úszhat minden remény, hiszen ha a házigazdák 1-0-ra vagy legalább két góllal nyernek, illetve a Roma pontot szerez a vendég Bayern ellen, a CFR az utolsó kör eredményeitől függetlenül biztosan csoportutolsóként zár.
A legoptimistább verzió szerint azonban a vasutascsapat még a második helyet is elcsípheti, hiszen a jelenleg második Roma csupán 3 ponttal előzi meg a román bajnokcsapatot, és az olaszok az utolsó körben éppen a Gépész utcai stadionban vendégszerepelnek. Egy másik forgatókönyv szerint az AS Roma már ma kiharcolhatja a nyolcaddöntős szereplés jogát. A szezont nagyon gyengén kezdő, ám az utóbbi időszakban jól teljesítő olasz együttesnek ehhez az kell, hogy hazai pályán legyőzze a németeket, a Basel–CFR mérkőzésen pedig döntetlen szülessen.
A CFR célja a tavaszi folytatás kiharcolása, a története második BL-idényében érdekelt klub vezetői immár csalódottan könyvelnék el a kiesést. A továbbjutás szempontjából sorsdöntő baseli meccsen nem lesz csapata segítségére De Zerbi, aki egészségügyi problémákkal küzd, és el sem utazott Svájcba. A Basel elmúlt öt hazai BL-csoportmeccsét elvesztette, míg a CFR négy találkozója nem tudott pontot szerezni idegenben. A vendéglátók 15 meccs alatt 26 pontot gyűjtöttek hazájuk bajnokságában – legutóbb hazai pályán szenvedtek 3-1-es vereséget a Thuntól –, és ezzel a táblázat második helyén állnak, két ponttal lemaradva az éllovas Luzern mögött.
Ma nem csak az E csoport második továbbjutója válhat ismertté: további négy nyolcaddöntős csapat kilétére is fény derülhet. Az F jelű négyesben, Moszkvában a Szpartak az Olympique Marseille legyőzésével kvalifikálhatja magát a legjobb 16 közé. A két csapat első fordulós találkozóján az orosz együttes Franciaországban tudott nyerni 1-0-ra. A G jelű négyesben nagy a harc a Real Madrid mögött. A második helyezett AC Milant mindössze két pont választja el az utolsó Auxerre-től, ennek ellenére az olaszok már ma továbbjuthatnak.
A piros-feketék a franciákat fogadják, míg a Real a holland Ajaxhoz látogat, s amennyiben az olasz gárda nyer, a mögötte egy ponttal lemaradó hollandok pedig kikapnak, a Milan bejut az egyenes kieséses szakaszba. A H csoportban minden egyértelművé válhat, ha az utóbbi időben meglepő összeomlásokat produkáló Arsenal az esélyeknek megfelelően győzni tud, vagy akár döntetlenre végez a portugál Braga otthonában. Ebben az esetben a másik meccsen az ukrán Sahtar Donecknek döntetlen is elég a sereghajtó szerb Partizan Belgrád stadionjában. A Braga egy sikerrel viszont teljesen nyílttá tenné a továbbjutás kérdését, mert akkor még semmi sem dőlne el a négyesben.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.