2011. június 21., 07:552011. június 21., 07:55
A reggeli élő tévéműsor mellett a Balaton Közelről rádióadása is friss hírekkel jelentkezik délután, ebéd után az m2 ismétli a tévéműsort, később pedig az m1 ad öszszefoglalót.
Az első héten Nagy Judit és Gundel Takács Gábor, később Jegyes-Tóth Kriszta és Menczer Tamás, majd Novodomszky Éva és Gaskó Balázs vezetik párosban a színes információs magazint, amely ezúttal a napi hírek, programajánlók mellett stúdióbeszélgetéseket, élő kapcsolásokat és produkciókat is kínál.
Programokból szerencsére nincs hiány a nyárban, a műsorokban naprakész híreket, hangulatjelentéseket kaphatnak a nézők a fontosabb balatoni és régiós eseményekről, így példaként a Balaton-átúszásról, a Kékszalag vitorlásversenyről, az Anna-bálról, vagy éppen a Művészetek Völgye, a Balaton Sound és a boglári Jazz- és Borfesztivál eseményeiről. A nagyobb nyári rendezvények kedvéért pedig alkalmanként távolabbról is bejelentkeznek a riporterek.
A magazin munkatársai, Bera Emese, Zsoldos László, Emesz Lilla és Pusztai Balázs a televíziós kollégákkal közösen dolgoznak a műsor révfülöpi bázisán, hétköznaponként várják majd Balaton Közelről című összeállításukkal a rádióhallgatókat. Az adások műsorvezetője Vízy Dorka lesz.
A színes magazinokból részletes képet kaphatnak a nyaralni indulók a tó és környéke turisztikai látványosságairól, kulturális nevezetességeiről, sportolási lehetőségeiről, illetve külön tévés rovatokban mutatkoznak be programjaikkal, gasztronómiájukkal az egyes települések. Hasznos úti információkat, részletes időjárás-jelentést és orvosmeteorológiai előrejelzést is ad a Balatoni nyár, és kiemelten foglalkozik a vízi sportokkal.
A Fogj szelet! rovatban például kilenc héten át követhetik reggelente a nézők, hogyan tanul meg vitorlázni Kovács Kokó István. Jellegzetes balatoni figurák, érdekes történetek, balatoni ízek és finom borok – a Balatoni nyár és a Balaton Közelről munkatársai mindenről beszámolnak, amiről tudni érdemes. Emellett gasztronómiai kalandra is hív a műsor: a stúdióban naponta egy-egy jellegzetes balatoni ételt készítenek el a meghívott szakácsok.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!