Fotó: Agerpres
2009. november 18., 09:582009. november 18., 09:58
Európából még négy együttes utazhat Dél-Afrikába. A legkedvezőbb helyzetből Franciaország várja a ma esti pótselejtezőket, igaz, még a szombaton Írországban 1-0-ra diadalmaskodó franciákra is nehéz feladat vár, ugyanis a védelemből hiányzik majd Eric Abidal és Gael Clichy, középről pedig Franck Ribéry, Jeremy Toulalan, illetve Abou Diaby is.
A portugál és az orosz csapat szintén egygólos előnyből kezd a visszavágón, de mindkét gárda idegenben lép pályára. A szombaton mutatott játék alapján a portugálok lehetnek nyugtalanabbak, hiszen a Bosznia-Hercegovina elleni 1-0-ás siker alkalmával – csakúgy mint a selejtezők során – adósak maradtak a jó játékkal, ráadásul győzelmükhöz szerencsére is szükség volt, a bosnyákok háromszor találták el a kapufát Lisszabonban.
Carlos Queiroz szövetségi kapitány legnagyobb gondja most is a szupersztár Cristiano Ronaldo hiánya lesz, a hazaiaknak pedig az eltiltottak pótlása. Ciro Blazevic csapatában nem léphet majd pályára két hátvéd, Emir Szpahics és Szamir Muhatovics, illetve a védekező középpályás Elvir Rahimics. Az orosz csapat ugyancsak 2-1-re nyert hazai pályán a szlovénok ellen, ám kombinatív támadójátékával uralta a meccset, s Guus Hiddink tréner ígéri, Ljubljanában sem csak védekezni fognak. A legkiélezettebb küzdelem a görög–ukrán párharcban várható. Athénban gól nélküli döntetlennel zártak a csapatok.
A maradék két hely egyikéért a dél-amerikai selejtezők ötödik helyezettje, illetve a CONCACAF-zóna negyedikje, Uruguay és Costa Rica küzd meg a montevideói visszavágón, amelyet az uruguayiak várnak jobb helyzetből, mivel korábban idegenben 1-0-ra nyertek. Az uruguayiak sorozatban harmadszor kényszerülnek pótselejtezőre, s nyolc év elteltével lehetnek ott ismét a legjobb válogatottak között.
Az előző két alkalommal az ausztrálokkal kellett megmérkőzniük interkontinentális selejtezőben, s míg 2001-ben sikerrel jártak, 2005-ben elbuktak. Óvatosságra inti az ezúttal hazai közönség előtt, Montevideóban szereplő válogatottat, hogy elődje négy éve 1-0-s előnyt szerezve maradt alul. Igaz, akkor az első mérkőzést Uruguayban játszották. Costa Rica sorozatban harmadik vb-részvételéért küzd Uruguayban.
Az utolsó, még kiadó hely egy afrikai csapatra vár. Algéria és Egyiptom, utóbbi csapat szombati 2-0 győzelmének köszönhetően, holtversenyben az élen zárt a C jelű selejtezőcsoportban, így a felek ma semleges pályán, Szudánban döntenek a továbbjutó kilétéről. A mérkőzést óriási rendőri intézkedések előzik meg, ugyanis a szombati kairói összecsapás nyomán valóságos futballháború robbant ki a két ország között. A hétvégi meccs előtt megdobálták a Kairóba érkező algériaiak buszát, több játékos megsérült, majd a találkozót követően utcai zavargások törtek ki, melyekben 12 hazai és 20 vendégszurkoló megsérült.
Ennek nyomán Algériában valóságos hisztéria tört ki: a sajtó „mészárlásról”, négy halottról és több száz sebesültről írt. Az országban egymást érték a bojkottfelhívások az egyiptomi termékekre és tévésorozatokra, az ott dolgozó egyiptomiakat pedig különböző atrocitások érték. Emiatt a szudáni Omdurmanban nem kevesebb mint 15 ezer rendőr biztosítja majd a rendet. A két válogatottat 9-9 ezer szurkoló kísérheti el az összecsapásra.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.