Amit a sport adhat

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Andre Agassi könnyek és vastaps közepette fejezte be a pályafutását „Az eredményjelző szerint veszítettem, de van, amit az eredményjelző nem mutat: hogy mi mindent nyertem a tenisszel”. Ezekkel a szavakkal búcsúzott el Andre Agassi, az utóbbi két évtized teniszcsillaga közönségétől az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában, közvetlenül a német Benjamin Becker elleni vereség után, mely egyben aktív pályafutásának végét is jelentette.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. szeptember 05., 00:002006. szeptember 05., 00:00

Tenisz
Huszonháromezer ember felállva tapsolta meg az amerikai klasszist, aki sántikálva, derékfájdalmai miatt kicsit görnyedten, könynyek között integetve vonult le arról a játéktérről, melyen húsz év alatt oly sok dicsőséget szerzett magának. „A meghatódástól szavakhoz sem jutok. Le szeretném írni, amit érzek, de nem vagyok képes rá. Holnap úgy szeretnék felébredni, hogy semmire se kelljen gondolnom – megbékéltem önmagammal” – beszélt feltörő érzéseiről Agassi, akit játékostársai is ovációkkal, vastapssal fogadtak az öltözőben utolsó meccsét követően.
A Las Vegas-inak becézett sztár 36 éves korában vonult vissza az aktív teniszezéstől. Huszonegy éves pályafutása során hatvan bajnoki címet szerzett, melyből nyolcat Grand Slam (GS) tornán. A világon az egyetlen olyan játékos, aki mind a négy GS-tornán, valamint olimpián is legalább egyszer diadalmaskodott. Agassi az egyetlen férfi játékos, aki három különböző évtizedben a legjobb tízben volt az idényzáró rangsorban, és szintén páratlan az a dicsőség, miszerint 18 különböző évben nyert tornát. Õ volt a legidősebb, aki vezette a világranglistát: 2003. május 11-én 33 éves és 13 napos volt.
A tenisz nagy öregje elárulta, továbbra is kedvenc sportágának közelében maradna. Agassi Las Vegasban egy iskolaalapítványt működtet, ennek szeretné szentelni életét, nem feledkezve meg családjáról sem: az amerikai közönségkedvenc 2001 óta a szintén ragyogó teniszkarriert befutó Steffi Graffal él házasságban, akitől két gyermeke született.
US Open, 3. forduló: Benjamin Becker–Andre Agassi 7:5, 6:7, 6:4, 7:5.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában