Alonso: mennyből a pokolba Mogyoródon

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nem változott az állás a világbajnoki pontversenyben a Magyar Nagydíj után Az idei szezon egyik legfordulatosabb futamát hozta a tegnapi Magyar Nagydíj, miután mind az időjárás, mind a versenybírák úgy döntöttek, mindent megtesznek azért, hogy kiélezett versenyt láthassanak a száguldó cirkusz szerelmesei.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. augusztus 07., 00:002006. augusztus 07., 00:00

Forma–1
A heves nyári zápor nyomán víz borította mogyoródi aszfaltcsíkon, a világbajnoki pontverseny két éllovasának, a címvédő Fernando Alonsónak (Renault) és a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek (Ferrari) ismét lehetősége nyílt arra, hogy közvetlenül is megmérkőzzenek egymással. Miután a versenyhétvége első két napján mindketten begyűjtöttek egy-egy két másodperces büntetést – Alonso Dornboossal szemben viselkedett sportszerűtlenül, Schumacher pedig piros zászló alatt előzött –, így a spanyol a 15., a német klasszis pedig a 11. helyről indult. Mindez azonban a jelek szerint csak növelte az elszántságukat, Alonso már az első körben kilenc, Schumacher pedig hét helyet javított. A lendület azonban a spanyol pilótánál tartott tovább, már a negyedik körben utolérte német riválisát, és néhány látványos próbálkozás után körbe is autózta. Alonso továbbra sem lépett rá a fékre, így hamarosan már ő haladhatott közvetlenül a biztonsági autó után, amelyet az után küldtek be, hogy a versenyt az első rajtkockából kezdő, és hosszú ideig éllovas Kimi Räikkönen (McLaren– Mercedes) az egyik kanyarban elszámította az ívet, és autóját ripityára törve „megmászta” Liuzzi Toro Rossoját. Schumachernek szintén nem volt szerencséje, és további pozíciókat veszített, miután egy előzési kísérlet során autójának bal első vezetőszárnyát ledarálta Alonso csapattársa, Fisichella Renaultjának jobb hátsó kereke. Már úgy tűnt, Alonso győzelmét senki sem veheti el, ám ekkor a Renault-brigád az elmúlt évek egyik legnagyobb baklövését követte el: miután kiszólították második boxkiállására, esőgumik helyett száraz abroncsokat kapott, ráadásul jobb hátsó kerekét rosszul rögzítették, így a kerékanya elrepült, a spanyol pedig a még mindig nedves pályán két kanyaron át kacsázott, majd az egyik élesebb sikánban a gumifalnak csapódott, és kiesett. Schumacher nem örülhetett azonban sokáig, mivel a vége előtt négy körrel az ő Ferrarija is megadta magát, így neki is korábban be kellett fejeznie a versenyt. A nagydíjat így a korábbi futamok pechszériája után egyenesbe került Button (Honda) nyerte meg Pedro de la Rosa (McLaren– Mercedes) és Nick Heidfeld (BMW) előtt.


Magyar Nagydíj, pontszerzők: 1. Jenson Button (brit, Honda), 2. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren), 3. Nick Heidfeld (német, BMW), 4. Rubens Barrichello (brazil, Honda), 5. David Coulthard (brit, Red Bull), 6. Ralph Schumacher (német, Toyota), 7. Robert Kubica (lengyel, BMW), 8. Felipe Massa (brazil, Ferrari). A pontverseny állása, pilóták: 1. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 100 pont, 2. Michael Schumacher (német, Ferrari) 89, 3. Massa 51, 4. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 49, 5. Kimi Räikkönen (finn, McLaren– Mercedes) 49, 6. Button 31. Konstruktőrök: 1. Renault 149, 2. Ferrari 140, 3. McLaren–Mercedes 85, 4. Honda 52, 5. BMW–Sauber 28, 6. Toyota 26.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában