2010. november 08., 10:082010. november 08., 10:08
Az egyesület hivatalos honlapja arról számolt be, hogy Jakab János, az akadémia felügyelő bizottságának elnöke és madridi képviselője, továbbá Tóth-Zelei József és Szöllősi György kommunikációs igazgató volt hivatalos a Real Madrid Alapítványnál, s a királyi klub utánpótlásbázisán tett látogatáson, ahol többek között Manuel Redondo általános igazgató és Julio Ronco, a Real Madrid alapítvány igazgatója fogadta őket.
A spanyol klub a sport segítségével szeretne szocializálni, az oktatási rendszerbe bevonni társadalmilag hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyermekeket, így – ha a feltételek adottak lesznek – jövőre elindulhat a sportiskola Magyarországon.
A spanyol sztárklub vezetői megerősítették, hogy amint a hivatalos engedélyek elkészülnek, a Real Madrid szakmai központjában utcát és egy futballpályát neveznek el Puskás Ferencről, továbbá felavatják a legendás játékos szobrát is. A klub minden segítséget megad továbbá a Puskás Hungary című dokumentumfilm tervezett madridi díszbemutatójához és a Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulóján, Madridban jövőre rendezendő jótékonysági koncert és szentmise megszervezéséhez.
Jakab János a Real általános igazgatójának átnyújtotta Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amelyet Florentino Pérez elnöknek címzett a Puskás Akadémia alapítója, s amelyben a magyar kormányfő méltatta a Real Madrid érdemeit, s az akadémia, valamint a magyar kormány mindenkori elkötelezettségét rögzítette Puskás Ferenc emlékének ápolásában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.