A Steauát várják Szebenbe

Tizenöt év szünet után ismét élvonalbeli futballcsapatnak szurkolhatnak Nagyszebenben: a Liga 1-es osztályozót megnyerő Voinţa két hét múlva a Steauát látja vendégül az első fordulóban a csütörtöki sorsolás szerint.

2011. július 08., 08:552011. július 08., 08:55

A 2007-ben alapított klub negyedikként zárt a másodosztály második csoportjában, de a kizárások miatt megkapta a lehetőséget, hogy a másik Liga 2-es csoport harmadik helyezettjével, a Săgeata Năvodari együttesével osztályozót vívjon az élvonalbeli szereplésért. És Alexandru Pelici tanítványai éltek is a lehetőséggel: az idegenbeli 0-0 után a szerdai visszavágón – amely telt ház, 15 ezer néző előtt rendeztek meg – egy uralt első félidő és egy nagyrészt kivédekezett második játékrész után 2-0-ra legyőzték ellenfelüket (Forika 36., Martinescu 88.), így feljutottak a Liga 1-be.

A Nagyszebeni Voinţa igazi sikertörténetet tud maga mögött, hiszen 2008 nyarán még a negyedosztályban állt rajthoz. A bajnokság végén feljutott a harmadosztályba, ahonnan tavaly, azaz rögtön továbblépett a másodosztályba. Az újonc csapat lendülete tovább tartott: a 16. fordulóban még veretlenül vezette a második csoport táblázatát, ám a bajnokság második felében visszaesett. A Temesvár, a Beszterce és a csoportból másodikként feljutott Nagyvárad kizárása következtében azonban óriási lehetőséget kapott a Voinţa, és az erdélyiek éltek is vele.

„Gyönyörű pillanatok ezek. Büszke vagyok a játékosokra, akik végig hittek esélyeikben, és megragadták a nem várt alkalmat. Egy évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy idáig jutunk – nyilatkozta Alexandru Pelici vezetőedző, aki komoly gondban van, ugyanis korábban már előszerződést kötött a Liga 2-be feljutott Nagyváradi Luceafărul együttesével. – A szívem azt súgja, maradjak Szebenben, de a tisztesség azt diktálja, hogy távozzak. Meglátjuk, hogyan viszonyulnak a helyzethez a Luceafărul vezetői. Ha megérdemlem, hogy az élvonalban eddzek, akkor előbb-utóbb úgyis oda kerülök.” A 37 éves, temesvári születésű Pelici Aurel Şunda másodedzőjeként kezdte a szakmát Gyulafehérváron, azaz éppen annak a szakembernek a kezei alatt, akivel szembekerült az osztályozón, és a tanítvány legyőzte mesterét.

Az Unireánál később vezetőedző is volt, majd Resicabányán, a Brassói Forexnél és Tordán dolgozott.
Pelici most a Liga 1-ben bizonyíthatna, ha sikerül érvényteleníteni a váradi újonccal kötött előszerződést. A Voinţa ettől függetlenül az Inter nyomdokaiba lép, amely utoljára 1996-ban szerepelt az élvonalban. Az Inter megszakítás nélkül nyolc idényt töltött a legjobbak között, legjobb eredményeként 1991-ben negyedik lett. Rajta kívül két másik nagyszebeni csapat játszott a román élvonalban: a Locomotiva, más nevén Şoimii (1932–1934 között és 1952-ben), illetve az Universitatea (három szezonban 1940 és 1944 között).

Páva Adorján

Kisorsolták csütörtökön a Liga 1 2011/2012-es idényének fordulóit. A bajnokság július 22-én kezdődik.
Az őszi idény menetrendje, első forduló: Kolozsvári CFR–Astra Ploieşti, Nagyszebeni Voinţa–Steaua, CS Mioveni–Kolozsvári U, Rapid–FC Vaslui, Concordia Chiajna–Sportul Studenţesc, Petrolul Ploieşti–Oţelul Galaţi, Ceahlăul Piatra Neamţ–Pandurii Târgu Jiu, FC Brassó–Szászmedgyesi Gaz Metan, Dinamo–Marosvásárhelyi FCM.
2. forduló (július 30.): Astra–Voinţa, Steaua–Mioveni, U–Rapid, Vaslui–Petrolul, Sportul–Ceahlăul, Oţelul–Chiajna, Pandurii–Brassó, Gaz Metan–Dinamo, Marosvásárhely–CFR.
3. forduló (augusztus 13.): CFR–Gaz Metan, Voinţa–Marosvásárhely, Mioveni–Astra, Chiajna–Vaslui, Petrolul–Rapid, Ceahlăul–Oţelul, Brassó–Sportul, Dinamo–Pandurii, Steaua–U.
4. forduló (augusztus 20.): Rapid–Chiajna, Astra–Steaua, U–Petrolul, Vaslui–Ceahlăul, Sportul–Dinamo, Oţelul–Brassó, Pandurii–CFR, Gaz Metan–Voinţa, Marosvásárhely–Mioveni.
5. forduló (augusztus 27.): CFR–Sportul, Voinţa–Pandurii, Mioveni–Gaz Metan, Chiajna–Petrolul, Ceahlăul–Rapid, Brassó–Vaslui, Dinamo–Oţelul, Astra–U, Steaua–Marosvásárhely.
6. forduló (szeptember 10.): Rapid–Brassó, Petrolul–Ceahlăul, U–Chiajna, Vaslui–Dinamo, Sportul–Voinţa, Oţelul–CFR, Pandurii–Mioveni, Gaz Metan–Steaua, Marosvásárhely–Astra.
7. forduló (szeptember 17.): CFR–Vaslui, Voinţa–Oţelul, Mioveni–Sportul, Ceahlăul–Chiajna, Brassó–Petrolul, Dinamo–Rapid, Astra–Gaz Metan, Steaua–Pandurii, Marosvásárhely–U.
8. forduló (szeptember 24.): Rapid–CFR, Chiajna–Brassó, Petrolul–Dinamo, U–Ceahlăul, Vaslui–Voinţa, Sportul–Steaua, Oţelul–Mioveni, Pandurii–Astra, Gaz Metan–Marosvásárhely.
9. forduló (október 1.): CFR–Petrolul, Voinţa–Rapid, Mioveni–Vaslui, Brassó–Ceahlăul, Dinamo–Chiajna, Astra–Sportul, Steaua–Oţelul, Gaz Metan–U, Marosvásárhely–Pandurii.
10. forduló (október 15.): Rapid–Mioveni, Chiajna–CFR, Petrolul–Voinţa, Ceahlăul–Dinamo, U–Brassó, Vaslui–Steaua, Sportul–Marosvásárhely, Oţelul–Astra, Pandurii–Gaz Metan.
11. forduló (október 22.): CFR–Ceahlăul, Voinţa–Chiajna, Mioveni–Petrolul, Dinamo–Brassó, Astra–Vaslui, Steaua–Rapid, Pandurii–U, Gaz Metan–Sportul, Marosvásárhely–Oţelul.
12. forduló (október 29.): Rapid–Astra, Chiajna–Mioveni,  Ceahlăul–Voinţa, Petrolul–Steaua, Brassó–CFR, U–Dinamo, FC Vaslui–Marosvásárhely, Sportul–Pandurii, Oţelul–Gaz Metan.
13. forduló (november 5.): CFR–Dinamo, Voinţa–Brassó, Mioveni–Ceahlăul, Astra–Petrolul, Steaua–Chiajna, Sportul–U, Pandurii–Oţelul, Gaz Metan–Vaslui, Marosvásárhely–Rapid.
14. forduló (november 19.): CFR–U, Rapid–Gaz Metan, Chiajna–Astra, Petrolul–Marosvásárhely,  Brassó–Mioveni, Ceahlăul–Steaua, Dinamo–Voinţa, Vaslui–Pandurii, Oţelul–Sportul.
15. forduló (november 26.): Voinţa–CFR, Mioveni–Dinamo, Astra–Ceahlăul, Steaua–Brassó, U–Oţelul, Sportul–Vaslui, Pandurii–Rapid, Gaz Metan–Petrolul, Marosvásárhely–Chiajna.
16. forduló (december 3.): CFR–Mioveni, Voinţa–U, Rapid–Sportul, Chiajna–Gaz Metan, Petrolul–Pandurii, Ceahlăul–Marosvásárhely, Brassó–Astra, Dinamo–Steaua, Vaslui–Oţelul.
17. forduló (december 10.): Mioveni–Voinţa, Astra–Dinamo,  U–Vaslui, Steaua–CFR, Sportul–Petrolul, Oţelul–Rapid, Pandurii–Chiajna, Gaz Metan–Ceahlăul, Marosvásárhely–Brassó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben