A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

A magyar válogatott szerint az egyéni pluszok révén a fukuokai világbajnoksághoz hasonlóan megnyerhetik a szoros meccseket

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a Bajnokok Ligájában, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

MTI

2024. március 23., 14:172024. március 23., 14:17

2024. március 23., 14:192024. március 23., 14:19

A 29 éves játékos a közmédia A víz összeköt című podcastjében arról beszélt, a vb után jól sikerült „az új szezonkezdet”, hiszen a BL-ben két fontos győzelemmel rajtoltak, és az ob I-ben is megőrizték százszázalékos mérlegüket. „Fura ez a szezon, csak nyáron szokott a bajnokságban akkora kihagyás lenni, mint ami most volt. A vb után volt egy hetünk kikapcsolódni, aminek örültünk, mert az olimpiáig nem lesz szünetünk.

Idézet
Kellett ez, mert így újult erővel kezdtünk neki újra a komoly meccseknek, jó, hogy a dohai csalódottságot sikerekkel tudtuk feledtetni” – utalt a világbajnoki hetedik helyre Jansik.

A BL-lel kapcsolatban kiemelte, a szerdai győzelem előtt Bresciában még soha nem sikerült nyernie, és ugyanez a helyzet Barcelonával is, így nagyon reméli, hogy a Barceloneta ellen két hét múlva esedékes találkozón ez a sorozata is megszakad. Mivel előtte hazai medencében a görög Olimpiakoszt is felülmúlták, hat ponttal indították az úgynevezett negyeddöntős kört, ami az új lebonyolításban nagyon fontos volt.

„Szeretnénk odaérni az első vagy a második helyre, miután már nem nyolcas, hanem négyes döntő van nálunk is. A csoportban szerintem mindenki úgy számol, hogy a Bresciát oda-vissza mindenki legyőzi, így az idegenbeli siker nekünk is fontos lépcső volt. Biztos, hogy lesznek körbeverések” – tekintett előre a válogatott csapatkapitánya.

A ceglédi születésű vízilabdázó szerint jelenleg a BL-meccsek a legfontosabbak számukra, mert a bajnokságban akkora az előnyük, hogy nehezen elképzelhető, hogy lecsúsznak az első helyről, ugyanakkor presztízsből szeretnének minden találkozót megnyerni.

„A győzelmekkel elindultunk a jó úton, amiről nem szeretnénk letérni. Jövő héten a Vasassal és az OSC-vel játszunk bajnoki rangadót, ami remek felkészülés lesz a barcelonai BL-meccsre. Kemény lesz a terhelés, de nem szabad megállni, bízom, hogy tudjuk folytatni a jó periódust, amiben vagyunk” – idézte az MTI Jansik Szilárdot.

Galéria

Jansik Szilárd abban bízik, hogy valamennyi csapattársával közösen tudnak tanulni a dohai történtekből

Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

A magyar válogatott csapatkapitánya klubja sikerének kulcsát a stabil védekezésben látja, amely már Varga Zsoltnál is az alapjáték volt, és amelyet az őt váltó Nyéki Balázs is továbbvitt.

Meglátása szerint csapatának „annyi jó befejező játékosa van, hogy gólokat előbb utóbb mindig lőnek”, így a védekezésüknek kell rendben lennie.

„Azzal nem vagyok elégedett, hogy a negyedik negyedben kapjuk a góljaink legnagyobb százalékát, ezzel foglalkozni kell. Lehet, hogy addigra elfáradunk, nem tudunk végig koncentrálni, de ebben szeretnénk fejlődni. Ha van, amin még javítanunk kell, az mindenképpen ez” – mondta az interjúban Jansik, aki a válogatottra térve elárulta, a dohai világbajnokság kudarca, a csalódást keltő hetedik hely ha nem is naponta, de hetente eszébe jut, ugyanakkor abban bízik, hogy valamennyi csapattársával közösen tudnak tanulni a történtekből, és a párizsi olimpia után egyfajta szükséges rosszként gondol majd mindenki a vb-re.

„Tényleg minden héten sajnos eszembe jut, de lehet, hogy nem is baj ez, mert ösztökél minket, ösztökél engem arra, hogy lehet, kevés volt, amit beletettünk, valami hiányzik és még több kell, még több koncentráció kell, még mindenkinek bele kell tenni egy, kettő, három, öt százalékkal többet” – hangsúlyozta a csapatkapitány, aki szerint

ezek az egyéni pluszok jelenthetik majd csapatszinten azt a többletet, amivel ismét, az aranyéremmel zárult tavalyi fukuokai világbajnoksághoz hasonlóan meg tudják nyerni a kiélezett, szoros meccseket.

„Rossz érzéssel gondolok Dohára, de ha ebből tanulunk, és ebből tudunk építkezni, és az olimpián egy nagyon színes érem – amit most nem szeretnék kimondani, de mindenki tudja, milyen éremre gondolok – sikerülne, akkor a Dohát majd mindenki megköszöni, hogy mennyire jó volt nekünk az a pofon” – magyarázta a csapatkapitány.

A klasszis játékos elismerte, a francia válogatott elleni vb-negyeddöntőben kicsit már a játékosok is elhitték, hogy megvan a meccs, amikor a félidőben négy góllal vezettek, és két labdájuk is volt az ötgólos különbséghez, majd a folytatásban mindenki „lefagyott”. Később Szerbiától is kikapott a csapat, a hetedik helyet viszont Montenegró ellen büntetőpárbajban sikerült megszerezni, ami fontos részsiker szerinte, mert így nem három vereséggel zárták a tornát.

A csapatkapitány a hetedik helyet követően elhangzott félreérthető nyilatkozatokra is kitért, és Varga Zsolt szövetségi kapitányhoz hasonlóan azt hangsúlyozta, a csapategységgel nem volt gond.

Idézet
„Ami jó dolog ebben a hetedik helyben is és mutatja a csapat erejét, hogy nem estünk szét. Nem kezdtünk el egymásra mutogatni, nem volt az, hogy ki hibázott, hanem csapatostól felvállaltuk, ezt együtt rontottuk el” – jelentette ki Jansik.

A tapasztalt vízilabdázó szerint az, hogy januárban a válogatott egy része nem szerepelt az Európa-bajnokságon, még jól jöhet az olimpián, és lehet, éppen ott fog kamatozni az, hogy hat meccsel kevesebbet játszottak, és helyette alapoztak, mert a szezon rendkívül sűrű és feszített, rengeteget kivesz a játékosokból. Az FTC és a nemzeti együttes alapembere a beszélgetés végén a túlterheltségről külön is beszélt, megjegyezve, hogy a pandémia utóhatásaként lett ennyire sűrű a mostani program, de reméli, a jövőben ez változni fog, mert szeretnék elkerülni a sérüléseket.

korábban írtuk

Vizes vb: ötméteresekkel a hetedik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott, a románok tizedikek lettek
Vizes vb: ötméteresekkel a hetedik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott, a románok tizedikek lettek

A magyar vízilabda-válogatott címvédőként a hetedik helyen végzett a dohai világbajnokságon, amelynek szombati helyosztóján ötméteresek után 18-16-ra nyert a montenegrói csapat ellen.

korábban írtuk

Világbajnok vízilabdázók idézték fel a Krónikának a fukuokai diadalmenetet
Világbajnok vízilabdázók idézték fel a Krónikának a fukuokai diadalmenetet

Újfent kiderült, miért tekintik a világ legnagyobb pólónemzetének a magyart: több száz szurkoló fogadta Budapesten hétfőn este a Fukuokában világbajnoki címet szerzett férfi vízilabda-válogatott hazatérő tagjait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 24., péntek

Székelyföld ad otthont a jövő évi divízió 1/A-s férfi jégkorong-világbajnokságnak

A sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában rendezik meg a 2025-ös divízió 1/A-s férfi jégkorong-világbajnokságot – jelentette be pénteken a Román Jégkorongszövetség.

Székelyföld ad otthont a jövő évi divízió 1/A-s férfi jégkorong-világbajnokságnak
2024. május 23., csütörtök

Verbális molesztálás: felfüggesztették tisztségéből a legeredményesebb magyar női sportoló edzőjét

Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos csütörtökön súlyos vádakat fogalmazott meg Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakember ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették az edzői tevékenység alól.

Verbális molesztálás: felfüggesztették tisztségéből a legeredményesebb magyar női sportoló edzőjét
2024. május 23., csütörtök

Gratulált az UEFA Kovács Istvánnak az Európa-liga döntője után – Nem mindenki ért egyet

Az UEFA gratulált Kovács István nagykárolyi játékvezetőnek a labdarúgó Európa-liga szerda esti döntője után.

Gratulált az UEFA Kovács Istvánnak az Európa-liga döntője után – Nem mindenki ért egyet
2024. május 23., csütörtök

A Leverkusen veretlenségi szériáját megszakítva nyerte az Európa-ligát az Atalanta

Az Atalanta nyerte a labdarúgó Európa-liga 2023/24-es kiírását, mivel szerdán a dublini fináléban – amelyet a nagykárolyi Kovács István vezetett – 3-0-ra legyőzte az egész idényben először alulmaradó Bayer Leverkusent.

A Leverkusen veretlenségi szériáját megszakítva nyerte az Európa-ligát az Atalanta
2024. május 22., szerda

Hivatalos: Budapesten rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét

Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében.

Hivatalos: Budapesten rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét
2024. május 21., kedd

Román csendőrség: nem mi tiltottuk be a székely zászlós molinót a Csíkszereda Dinamo elleni meccsén

Tagadja a román csendőrség, hogy betiltotta volna a székely zászlós molinót a Dinamo és a Csíkszereda közötti, hétfő esti labdarúgó-mérkőzés előtt Bukarestben.

Román csendőrség: nem mi tiltottuk be a székely zászlós molinót a Csíkszereda Dinamo elleni meccsén
2024. május 19., vasárnap

Női kategóriában a szovátai Fazakas Bíborka-Krisztina nyerte meg a szentendrei hegyi ultramaratont

Dittrich András, a tavalyi ezüstérmes és tavalyelőtti bronzérmes nyerte a 111 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary ultratávú terepfutó versenyt vasárnap, a nők között elsőként a szovátai Fazakas Bíborka-Krisztina ért a szentendrei célba.

Női kategóriában a szovátai Fazakas Bíborka-Krisztina nyerte meg a szentendrei hegyi ultramaratont
2024. május 16., csütörtök

Acélvágó holló: a Real Madridhoz hasonlítják a Román Kupát büntetőpárbajban megnyerő másodosztályos Corvinult

A pályán mindent megtett a romániai fociszezon meglepetéscsapata, így már csak az UEFA „jóindulatán” múlik, hogy a kupagyőztes Corvinul elindulhat-e a második legrangosabb európai sorozatban. A vezetőedző a Real Madridhoz hasonlította csapatát.

Acélvágó holló: a Real Madridhoz hasonlítják a Román Kupát büntetőpárbajban megnyerő másodosztályos Corvinult
2024. május 15., szerda

Serleget lopna a hunyadiak hollója a néhol tragikomikus romániai foci szezonhajrájában

Ezúttal másodosztályos labdarúgócsapat képviseli Erdélyt a Román Kupa szerdai döntőjében egy talán a szokásosnál is ellentmondásosabb romániai fociidény hajrájában. Ugyanis a licencproblémák nevetségessé tettek bizonyos küzdelmeket.

Serleget lopna a hunyadiak hollója a néhol tragikomikus romániai foci szezonhajrájában
2024. május 14., kedd

Rossz hír a szurkolóknak: elhalasztják Szoboszlai Dominik közönségtalálkozóját

Elhalasztják Szoboszlai Dominiknak, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának a május 30-ra tervezett közönségtalálkozóját.

Rossz hír a szurkolóknak: elhalasztják Szoboszlai Dominik közönségtalálkozóját