A Hivatásos Labdarúgóliga szerint félrevezet Iordănescu

Anghel Iordănescu a télen történtekhez hasonló módszerekkel próbálja ismét félrevezetni a közvéleményt – reagált kedden  hivatalos közleményben a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vezetősége a szervezetet ért bírálatokra. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 15., 19:342016. március 15., 19:34

Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya korábban a sajtónak panaszkodott az LPF-re, mert szerinte az hátráltatja a nyári Európa-bajnokságra való felkészülésüket.

Nehezményezte többek között, hogy hiába javasolta, nem változtatnak a hazai élvonalbeli pontvadászat menetrendjén, hogy – a bajnokságot korábban befejezve – egy hét szünetet adhassanak a kontinensviadalon pályára lépő kerettagoknak. Elmondása alapján egy Anglia és egy Hollandia elleni barátságos meccstől is az LPF miatt estek el, de azzal sem békült még meg, hogy a Steaua visszatartotta játékosait a téli, a FIFA-naptárban nem jegyzett edzőtáboruktól.

Az LPF illetékesei nem akarnak vitába szállni, mert prioritásként kezelik a válogatottat és már eddig is beleegyeztek több módosításba, hogy azzal segítsék a nemzeti csapatot. Ám közleményükben rámutatnak, hogy a közvetítési jogok birtoklói elutasították a versenykiírás teljes módosítását, és kártérítési pert helyeztek kilátásba, ha ezt a sportági szervezet vezetői mégis megszavazzák.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a jelentős pénzügyi forrást biztosító szerződést tiszteletben kell tartani, hozzátéve, hogy a többi európai bajnokságban amúgy is később zárul a pontvadászat, mint a Liga 1-ben a felsőházi rájátszás – május elején. Az LPF szerint Anghel Iordănescu vádaskodásai már télen sem voltak helytállóak, ezért csak remélik, hogy mostani panasza nem „mentségkeresés egy esetleges Európa-bajnoki kudarcra”.

A nyári franciaországi seregszemlére tavaly kijutott román válogatott különben végül mégsem Kolozsváron, hanem Giurgiuban fogadja március 23-án Litvánia legjobbjait, de utána már a Szamos-parti városba helyezi át székhelyét, hogy ott 27-én az Eb-címvédő spanyolokkal játsszon barátságos mérkőzést. Iordănescu ez utóbbi helyszín miatt is kifogást emelt már, mint ahogyan a kvalifikáció mámora óta szinte minden, a válogatottal kapcsolatos esemény és döntés vitákat szült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben