Beindult az újonc kolozsvári egyetemistacsapat: Marian Pană együttese vasárnap este 2-1-re legyőzte Gyulafehérváron a korábban gólt sem kapó Galaci Oţelult a Liga 1 ötödik körében, sorozatban második élvonalbeli találkozóját megnyerve.
A Kolozsvári CFR rossz formája egy megalázó vereségben csúcsosodott ki a hét végén: a címvédő erdélyi együttes 3-0-s vereséget szenvedett Selymes Tibor csapata, az újonc Sportul Studenţesc otthonában a Liga 1 ötödik körében. Van miért szégyenkeznie a Marosvásárhelyi FCM-nek is, amelyet 6-2-re páholt el a vendég Dinamo.
A bajnokcsapatok nyerték hazájuk Szuperkupáját Olaszországban és Spanyolországban is. A Serie A mellett az Olasz Kupát is elhódító Internazionale hátrányba került Milánóban a mindkét sorozatban ezüstérmes AS Romával szemben, ám Cristian Chivu csapata ezután hármat rúgott a rómaiak Bogdan Lobonţ által védett kapujába, így idén – a Bajnokok Ligája-sikert is beleszámítva – negyedik trófeáját is elhódította.
A magyar férfi vízilabda-válogatott nyerte a Vodafone Kupáért első alkalommal kiírt nemzetközi tornát. A tegnapi befejező játéknapon – az olaszok (9-8) és a németek (15-9) után – két góllal a spanyolok legjobbjait is legyőzte (9-7) a Margitszigeten. A diadal azért is fontos, mert a riválisok mindegyike ott lesz az egy hét múlva rajtoló zágrábi Európa-bajnokságon is.
Az elvárásokon felül teljesített a magyar válogatott a tegnap véget ért poznani világbajnokságon: a piros-fehér-zöld küldöttség összesen hat arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet szerzett a lengyelországi viadalon, miközben a szakvezetés 10 érmet, köztük öt elsőséget várt. Románia két arannyal és egy ezüsttel zárta szereplését.
Még el sem kezdődött a másodosztályos futballbajnokság 2010/2011-es idénye, de már megcsappant a mezőny: a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) csütörtökön első fokon nem adott indulási jogot a nyugati csoportban érdekelt Nagybányai FC-nek és a Tordai Arieşulnak, illetve a keleti csoportban a Iaşi-i Polinak és a Konstancai Farulnak.
Nem változtatott jelentősen az angolok elleni csapatán Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki kijelölte a szeptemberben esedékes, Svédország és Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretét.
Több mint nyolcvan terepmotoros versenyzőt várnak Romániából és Magyarországról a hét végén a Gyergyószárhegyhez közeli endurópályán megrendezésre kerülő országos enduróbajnokság második futamára. A bajnokság első futamát Zărneşti-en szervezték meg, a harmadik Lupényban lesz szeptemberben, a zárófutamnak pedig októberben Buzău ad otthont.
A margitszigeti Vodafone Kupán próbál formába lendülni a hét végén a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 29-étől már a zágrábi Európa-bajnokságon szerepel. A kontinensviadalon szintén érdekelt román csapat a Kassán megrendezendő Duna Kupán hangol a horvátországi megmérettetésre.
Az összetett első helyért és a vele járó, 80 ezer dollár értékű, négykarátos gyémántért lép dobókörbe a diszkoszvető Kővágó Zoltán (képünkön) ma Zürichben, az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat utolsó előtti versenyén.
Gúnyosan fogadta eltiltását Nicolas Anelka, akit a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) 18 válogatott mérkőzésre száműzött a nyári világbajnokságon miatta kirobbant botrány nyomán.
A világ egyik leggazdagabb klubjának játékosai lépnek ma pályára Temesváron: az optimizmustól így is duzzadó bánságiak a Manchester Cityt fogadják az Európa Liga utolsó selejtezőkörének első mérkőzésén. A játéknapon összesen négy romániai és két magyar csapat is érdekelt.
Tíz éremre számít a magyar szakvezetés a csütörtökön kezdődő, poznani kajak-kenu világbajnokságon, ebből öt aranyra. A piros-fehér-zöld küldöttség első része ma utazik az év fő versenyére, a Lengyelországban vasárnapig versenyző 37 fős csapat csütörtökön egészül ki.
Az előrelépésben bízva készül a következő bajnoki idényre a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata. A partiumiak jelenleg otthon edzenek, korábban Félixfürdőn alapoztak. Cristian Achim vezetőedző két új játékost kell beépítsen csapatába: a 30 éves szerb Szasa Topcsovot és a 23 éves amerikai Michael Schachtnert.
Lemondott posztjáról Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke a tegnapi rendkívüli elnökségi ülésen. A sportvezető megnövekedett üzleti elfoglaltságaival indokolta döntését.
Tizennyolc válogatott mérkőzésre tiltotta el a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) Nicolas Anelkát a nyári világbajnokságon miatta kirobbant botrány következtében.
A hatbírós rendszert szeretné bevezetni a román élvonalbeli futballbajnokságban Vasile Avram (képünkön). A játékvezetők tevékenységét vizsgáló bizottság (CCA) elnöke a Liga 1 első négy fordulójában történt bírói tévedésekre reagálva kijelentette, a legutolsó megoldás, amihez folyamodna a rossz bírói ítéletek kiküszöbölése végett, hogy ismét külföldi sípmestereket hívjanak meg.
Legyőzöttként távozott Galacról tegnap a Marosvásárhelyi FCM labdarúgócsapata: Adrian Falub két fordulója veretlen együttese ezúttal 1-0-ra alulmaradt az Oţelul otthonában a Liga 1 4. fordulójában.