Tovább reménykedhet az élvonalbeli szereplésben a licencproblémák miatt kizárt FC Temesvár és Besztercei Gloria labdarúgócsapata, illetve a feljutástól hasonló okok miatt eltiltott Nagyváradi Bihar FC. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken bejelentette, az érintett feleket július 13-án és 14-én meghallgatják, a döntést pedig még a bajnokság kezdete, azaz 22-e előtt meghozzák.
A magyar bajnok Videoton labdarúgócsapata a 66. perctől emberhátrányban küzdve 1-0-s győzelmet aratott pénteken a kupagyőztes Kecskemét vendégeként a Szuperkupáért rendezett mérkőzésen.
Két forduló után továbbra is nyeretlenek a sztárcsapatok az Argentínában zajló Copa Américán. A házigazdákhoz hasonlóan – akik Bolíviával, majd Kolumbiával sem bírtak – a brazilok is két döntetlennel állnak: a Venezuela elleni pontvesztés után vasárnapra virradóra 2-2-t játszottak Paraguay csapatával, úgy, hogy a csereként beállt Fred a rendes játékidő utolsó percében egyenlített.
Még mindig nem tudni, hogy nyolc- vagy kilenccsapatos lesz a magyar–román közös jégkorongbajnokság következő idénye. Az már biztos, hogy az érdeklődők közül a szerb Partizan Belgrád nemet mondott, ám az Érsekújvár sokadszor is halasztást kért.
Megtört a Red Bull idei egyeduralma a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi Brit Nagydíján: az eseménydús, izgalmas futamon a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája, Fernando Alonso a tavalyi Koreai Nagydíjat követően most ismét nyerni tudott, maga mögé utasítva a Vörös Bikákat a sportág bölcsőjének számító silverstone-i pályán.
Kevin Primeau, a Sapa Fehérvár AV19 kanadai vezetőedzője (képünkön) lesz a magyar válogatott új szövetségi kapitánya – döntött a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) csütörtöki elnökségi ülésén.
Folytatódtak a kihallgatások csütörtökön a Marian Iancu által állítólag felajánlott kenőpénz ügyében: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tegnap Mircea Sandut, a Román Labdarúgó-szövetség elnökét is beidézte.
Augusztus 3-án az AS Roma elleni barátságos mérkőzéssel ünnepli centenáriumát a Vasas labdarúgócsapata. A világbajnok Francesco Totti által vezényelt olasz alakulat legjobb összeállításában lép pályára, valószínűleg a Puskás-stadionban.
A házigazda Argentína labdarúgó-válogatottja továbbra is nyeretlen a Copa Américán: Lionel Messiék 0-0-ra zártak Kolumbiával az A csoport második fordulójában.
A norvég Edvald Boasson Hagen nyerte meg csütörtökön a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 6., Dinan és Lisieux közötti szakaszát (226,5 km).
Tizenöt év szünet után ismét élvonalbeli futballcsapatnak szurkolhatnak Nagyszebenben: a Liga 1-es osztályozót megnyerő Voinţa két hét múlva a Steauát látja vendégül az első fordulóban a csütörtöki sorsolás szerint.
Rangos ellenfelet is vendégül lát a Marosvásárhelyi City’us teremfutballcsapata a Futsal Kupa csoportkörében – derült ki a tegnapi nyoni sorsoláson. A román bajnokságban két éve egyeduralkodó erdélyi csapat többek között azzal a Marca Futsallal csatázik, amely idén a legrangosabb európai kupasorozat győztesét, a Montesilvanót megelőzve nyerte meg az olasz bajnokságot.
Egyesítik a Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK) és az EHF-kupát férfi kézilabdában, ez pedig azt jelenti, hogy a legtöbb nemzet az 2012/2013-as idénytől kezdődően kevesebb csapatot indíthat el a nemzetközi porondon.
Négy edzés és másfél nap tapasztalatai után Dzsudzsák Balázs azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát új labdarúgócsapatában, az ausztriai Bad Waltersdorfban edzőtáborozó orosz Anzsi Mahacskalában.
Kedvező helyzetből várja a két magyar futballcsapat az Európa Liga első selejtezőkörének mai visszavágóit: a bajnoki bronzérmes Ferencváros a hazai 3-0-s siker után látogat az örmény Ulisses jereváni otthonába, míg az ezüstérmes Paks az idegenbeli 1-0-s siker után fogadja Székesfehérváron az andorrai Santa Colomát.
Nem maradtak következmények nélkül a román futballban elszaporodott vádaskodások: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tegnap kihallgatta Vasile Avramot, a játékvezetők ténykedését felügyelő testület elnökét.
A Besztercei Gloria labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a magyar kupagyőztes Kecskeméti TE vendégeként második magyarországi felkészülési mérkőzésén.