Madrid polgármestere, Alberto Ruiz-Gallardón megegyezett a két legnagyobb politikai párttal, így a spanyol főváros szinte biztosan pályázni fog a 2020-as nyári olimpia rendezési jogának elnyeréséért.
Erdélyi újoncot köszöntenek a nemzetközi porondon: a Szászmedgyesi Gaz Metan ma bemutatkozik az Európa Liga második selejtezőkörében. Cristian Pustai együttese a finn KuPS Kuopio vendégeként lép pályára, pedig a Liga 1 elmúlt idényének lezárásakor a Szeben megyeiek még úgy tudták, bajnoki hetedikként lemaradtak az európai szereplésről. Csakhogy a román élvonalt megrázó licencbotrány, konkrétan a bajnoki ezüstérmes FC Temesvár kizárása következtében a...
Hetvenéves története során először áll rajthoz ma a legrangosabb európai kupasorozatban a Videoton, az utolsó magyar futballcsapat, amely európai kupadöntőt játszott.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tegnap kihirdette azon televíziós csatornák listáját, amelyeknek minden romániai kábelszolgáltató kínálatában szerepelniük kell, és a 25 adó között megtalálható a GSP sporttelevízió is.
A magyar férfi vízilabda-válogatott tegnap 12-11-re legyőzte a nagy rivális Szerbiát a hétvégén rajtoló kínai „vizes” világbajnokságra készülő csapatok szingapúri előkészületi találkozóján.
Már kaphatóak a jegyek a Vasas–AS Roma barátságos labdarúgó-mérkőzésre, amelyet augusztus 3-án a Puskás Ferenc-stadionban rendeznek meg az angyalföldi klub fennállásának 100. évfordulója alkalmából.
Ismét több ezer szurkoló tüntetett Temesváron a város élvonalbeli futballcsapatának kizárása ellen. A hétfő esti tiltakozó felvonulás a Dan Păltinişanu-stadiontól indult, ahol a drukkerek többek között „Temesvár”, „FRF=Maffia” „A FRF mondjon le!” és „Igazságot a futballnak!” feliratú, román és angol nyelvű transzparenseket feszítettek ki.
Rengeteg baleset jellemzi az idei Tour de France országúti kerékpáros-körversenyt. A legrosszabbul eddig a kazah Alekszandr Vinokurov járt, aki a vasárnapi szakaszon combcsonttörést szenvedett, a helyszínről mentőhelikopterrel szállították kórházba, és már egy sikeres műtéten is átesett Párizsban.
Már a 2011/2012-es bajnoki idény első fordulójában megmérkőznek egymással a férfi kosárlabda-bajnokság előző szezonjának döntősei: a bajnok Kolozsvári U-Mobitelco idegenben kezd a trónról letaszított CSU Ploieşti vendégeként az A osztály október elsején rajtoló alapszakaszában.
Vesztes mérkőzésen mutatkozott be Dzsudzsák Balázs új csapata színeiben: az Anzsi Mahacskala 2-1-re kikapott a brazil Comercialtól az ausztriai edzőtáborban.
A török bundabotrány újabb fejleményeként a helyi rendőrség tegnap őrizetbe vette többek között a legutóbbi bajnoki ezüstérmes Trabzonspor labdarúgócsapatának elnökét, Sadri Senert is.
Gervinho az Arsenal labdarúgócsapatához igazolt. A francia bajnok Lille támadóját sajtóhírek szerint mintegy 12 millió euróért vásárolta meg a londoni klub.
Kolumbia futballválogatottja nem bízta sorsát a véletlenre az Argentínában zajló Copa Américán: Falcao két góljával 2-0-ra legyőzte Bolíviát a csoportkör utolsó fordulójában, és ezzel megnyerte a házigazdákat is felvonultató A jelű kvartettet, elsőként bejutva a kontinensviadal negyeddöntőjébe. Az FC Porto sztárcsatára szűk félóra alatt eldöntötte a meccset, amely egyben a búcsút is jelentette a tornát az argentinok ellen pontszerzéssel kezdő, ám így...
Szombaton bejelentette visszavonulását Fabio Cannavaro világbajnok olasz labdarúgó. A 2006-ban vb-győztes olasz csapat kapitánya, aki térdsérüléssel küszködik, éppen öt évvel a németországi diadalt követően hozta nyilvánosságra döntését.
Lucian Bute nyolcadszor is megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) bajnoki övét: a szuperközépsúlyú öklöző a negyedik menet végén kiütötte kihívóját, a francia Jean Paul Mendyt a bukaresti Romexpóban tízezer néző előtt megrendezett mérkőzésen.