Bár szinte végig szoros és izgalmas versenyt hozott, mégis a kerékcserék döntötték el a Forma-1-es világbajnokság idei tizedik futamát, a Német Nagydíjat. A Nürburgringen már az időmérő edzés is azt mutatta, hogy a szezon második felére kiegyenlítődtek az erőviszonyok: ugyan Mark Webber révén a Red Bull megszerezte az első helyet, ám az éllovas Sebastian Vettel 15 futam után kiszorult az első sorból.
Vasárnap a legnagyobb érdeklődést kiváltó úszóversenyek is megkezdődnek a sanghaji vizes világbajnokságon, a Sanghaj Oriental sportközpont 18 ezer nézőhellyel körbekerített nagymedencéjében.
Versenyben maradt az egyetlen nemzetközi kupában induló erdélyi labdarúgó csapat: a Szászmedgyesi Gaz Metan csütörtök délután hazai pályán ledolgozta a finn KuPS egy gólos előnyét, és bejutott az Európa Liga harmadik selejtezőkörébe.
A Copa América első elődöntőjében a Perut legyőző Uruguay a vasárnap esti fináléban Paraguayjal találkozik, amely a döntőbe jutásért romániai idő szerint csütörtök hajnalban Venezuelát múlta felül.
A luxemburgi Schleck testvérek (Leopard Trek) végeztek az első két helyen a francia kerékpáros-körverseny 18. szakaszán: a Pinerolo és a Galibier-csúcs közötti 200,5 kilométert Andy tette meg a leggyorsabban, 2:07 perccel előzve meg bátyját, Fränket, valamint 2:15-tel az ausztrál Cadel Evanst (BMC).
Erősen átalakult mezőnnyel rajtol el péntek este a román labdarúgó Liga 1 94. kiírása, az induló 18 csapat között három olyan is akad, amely elsősorban adminisztratív úton került az élvonalba. A licencüggyel terhelt holtszezon után most a pályán indul útjára az utóbbi évek főváros–vidék párharca, amelyben a négy éve nyeretlen Bukarestnek minden korábbinál kisebbek az esélyei.
Hosszú évek után változik a célkitűzés a férfi kosárlabda-bajnokság aranyérmesénél: a Kolozsvári U-Mobitelco 2012-re a bajnoki cím megszerzése helyett annak megvédését tervezi. Ennek érdekében a klub korábbi, mintegy félmillió eurós költségvetését 20-30 százalékkal szeretné növelni a klubvezetés, Mircea Cristescu ügyvezető elnök elmondása szerint ennek érdekében a régi és új támogatókkal is tárgyalnak.
Először rendeznek ma délután európai kupamérkőzést Szászmedgyesen, de a Gaz Metan labdarúgói bíznak benne, hogy ezt alig két héten belül követi a következő. Ehhez csupán le kell dolgozniuk a finn KuPS hazai pályán szerzett 1-0-ás előnyét az Európa Liga második selejtezőkörében, és akkor jöhet a Bundesliga tavalyi meglepetéscsapata, a Mainz elleni párharc.
Aranyérmet nyert az Ana Maria Brânză, Simona Alexandru, Anca Măroiu, Loredana Iordăchioiu öszszeállítású román női párbajtőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokság keddi, záró versenynapján.
Kizárta tagjai közül az Universitatea Craiovát a Román Labdarúgó-szövetség, így az élvonalból májusban kiesett négyszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes klub semmilyen szinten nem indulhat a 2011–
2012-es szezonban.
Montenegró legyűrése után második csoportmeccsét könynyed játékkal, 16-5-re nyerte meg a kazahokkal szemben a magyar férfiválogatott tegnap a sanghaji vizes világbajnokságon. Kemény Dénes legénységéből négyen – Varga Dénes, Hosnyánszky, Madaras és a csapatkapitány, a montenegróiak ellen 4 alkalommal eredményes Biros – is három gólt lőttek.