A belga Roderick Duchatelet lett az Újpest FC labdarúgóklubot működtető zrt. új többségi tulajdonosa. A vállalkozó csaknem 95 százalékos tulajdonrészt vásárolt meg az egyesületet eddig működtető City Budapest Zrt.-től.
Folytatódott tegnap a Nagyváradi Bihar FC labdarúgócsapatának nyeretlenségi sorozata: a partiumiak 1-1-re zártak a vendég Dévai Mureşullal (Mărkuş 86., ill. Petrescu 85.) a Liga 2 nyugati csoportjának 8. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
Egyre súlyosabb helyzetbe kerül Sepsiszentgyörgy A osztályos női kosárlabdacsapata, a Sepsi BC. A klubnak arra sincs anyagi fedezete, hogy hazai pályán megszervezze a mérkőzéseket, a szombati, Alexandria csapata ellen játszott mérkőzés a hírek szerint csak úgy jöhetett létre, hogy a szurkolók saját zsebből összedobták a bírók és megfigyelők kifizetésére az 1800 lejt. Veres Attila edző a Totalbaschet.ro oldalnak megerősítette, a klubnak nincs egy vasa sem.
Sorin Ţerbea marosvásárhelyi üzletember előzetes letartóztatásban marad, ugyanis a bukaresti táblabíróság jogerősen elutasította szabadlábra helyezési kérelmét, annak ellenére, hogy első fokon helyt adtak kérésének, és a vádlott ki is fizette a 35 ezer lejes óvadékot.
Véglegessé vált a magyar labdarúgó-válogatott idei hátralévő programja: novemberben Liechtenstein és Lengyelország csapatával találkozik Egervári Sándor együttese.
Csupán a Szászmedgyes és a Hardy-gyilkosság miatt két meccsét is elhalasztó Giurgiu maradt veretlen a férfi kosárlabda-bajnokság 3. fordulója után, a vasárnap esti mérkőzéseken ugyanis a Kolozsvár és a Marosvásárhely is vereséget szenvedett.
Pontéhesen érkezett Bukarestbe a Manchester United együttese, amely ma este a Galaci Oţelullal játszik a Nemzeti Arénában, a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában.
Aranyéremmel zárta szereplését a román küldöttség a cataniai vívó-világbajnokságon: az Anca Măroiu, Ana Maria Brânză, Simona Alexandru és Loredana Dinu által alkotott női párbajtőrcsapat 27-26-ra győzte le Kína legjobbjait a vasárnap esti fináléban, megvédve két éve szerzett címét.
A HSC Csíkszereda jégkorongcsapata 5-4-re verte a vendég Dunaújvárosi Dab.Doclert a magyar–román jégkorong-bajnokság vasárnap esti rangadóján, így az eddigi 12 mecscse során 29 pontot gyűjtött székelyföldi címvédő 3 ponttal vezet a két meccsel többet játszott dunaújvárosiak előtt.
Miroslav Klose utolsó pillanatokban lőtt góljával a Lazio 2-1-re legyőzte a városi rivális AS Romát az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának vasárnap esti rangadóján.
Marinescu döntötte el a Popa–Chipciu csatát és ezzel együtt a Kolozsvár Arénában rendezett első tétmérkőzést – röviden így foglalható össze az U–Brassó mérkőzés a Liga 10. fordulójában. A mintegy 10 ezer néző az első félidőben nem sok focit láthatott, a két csapat sikertelenül birkózott a középpályán, amíg Marinescu el nem csípett egy rossz passzt a brassói térfélen, és gyors lerohanás után a jobb alsó sarokba lőtt.
A múlt heti, sanghaji torna megnyerésével a brit Andy Murray feljött a harmadik helyre a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet változatlanul nagy előnnyel vezet a szerb Novak Djokovic a spanyol Rafael Nadal előtt.
Hétgólos győzelemmel válaszolt otthon korábbi négygólos vereségére a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata az osztrák Fiversnek az EHF-kupa második fordulójában, így a román bajnoki ezüstérmes továbbjutott a kupasorozat harmadik körébe.
Berki Krisztián megvédte világbajnoki címét lólengésben a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-vb-n, amelyen 30 év után fordult ismét elő, hogy Románia nem szerzett érmet.
Megszerezte idei első győzelmét Csíkszereda férfi kosárlabdacsapata az A osztályban: a légiósok nélkül szereplő Poli Iaşi nem tudott érdemi ellenállást kifejteni a 108:55-re nyerő Hargita Gyöngye KK ellen, amelyben Vita András és Lokody Mátyás először lépett pályára élvonalbeli mérkőzésen.