Két versenyen is pontot szerzett Tófalvi Éva a sílövő-Világkupa első állomásán: a svédországi Östersundban rendezett futamokon a 7,5 kilométeres sprintben a 17., a 10 kilométeres üldözőversenyben pedig a 20. helyen végzett.
A vártnál jóval nehezebben kiharcolt győzelemmel kezdett Románia női kézilabda-válogatottja a brazíliai világbajnokságon: Radu Voina tanítványai 30-28-ra nyertek Tunézia ellen a nyitó fordulóban.
Idő előtt ért véget a három magyarországi csapat és a házigazda részvételével megrendezett zilahi női kézilabdatorna: a December 1. Kupa döntőjének 46. percében a Ferencváros csapata levonult a pályáról.
Elkerülte az európai sztárcsapatokat Románia férfi kosárlabda-válogatottja a 2013-as Európa-bajnokság Freisingben (Németország) megtartott sorsolásán: a legjobbakkal tízéves szünet után, a kontinensbajnokság rendszerének átszervezése nyomán találkozó együttes a grúzok, a bosnyákok, a lettek és a hollandok ellen küzdhet a továbbjutásért.
Szrecsko Szekulovics egyelőre csak jött és látott, de még nem győzött: a Maros KK férfi kosárlabdacsapatának új edzője csupán egy nappal a nagyszebeni mérkőzés előtt érkezett meg, így a rangadót csupán a lelátóról nézte végig, és csak hétfőtől veszi át a szakmai munka vezetését.
Egy fél idényen keresztül volt Nicolae Dică a Kolozsvári CFR futballcsapatának játékosa, ám ezalatt egyetlen bajnoki meccsen sem tudott gólt lőni. Ezt pótolta be péntek este, a Liga 16. fordulójának nyitómérkőzésén, amikor a CS Mioveni csapatkapitányaként szerezte meg a vezetést egy félidőn át erőtlenül futballozó egykori együttesének: Hora szabadrúgása után küldött bombafejest a jobb felső sarokba.
Nem számít a bajnoki címek száma, a legfontosabb a csúcson maradni, ezért küzdeni – nyilatkozta Apjok Jenő, a Nagybányai CSM Ştiinţa rögbicsapatának edzője, akinek tanítványai sorozatban harmadszor nyerték meg a román bajnokságot.
Nagy izgalmak nélkül várja immár mindkét partiumi női kosárlabdacsapat a Közép-európai Liga csoportkörének utolsó fordulóját, hiszen egyaránt bebiztosították továbbjutásukat a sorozat négyes döntőjébe.
Együttműködött a hatóságokkal, de a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el Aczél Zoltán, a Haladás jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzője, akit szerda este Székesfehérváron, közvetlenül a Videoton–Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után vettek őrizetbe.
Ötödször cserél edzőt ebben az idényben a CS Mioveni labdarúgócsapata: a Liga 1-ben érdekelt együttes egy forduló után menesztette Mihai Stoicát, ugyanis a szakember úgy nem akart tovább dolgozni, hogy a klubvezetés nem garantálja, tavasszal is ő lesz az edző.
Visszatér a Forma–1-be Kimi Räikkönen, a sorozat 2007-es világbajnoka (képünkön). A 32 éves finn pilóta – aki négy esztendeje a Ferrarival győzött – két évre szóló szerződést kötött a Lotus Renault-istállóval.