Szerb színekben kajakozik tovább a hétszeres világbajnok Benedek Dalma – írja a Nemzeti Sport. A 30 éves versenyző – aki egyszer sem tudott olimpián elindulni – már elköszönt klubjától, az MTK-tól, és benyújtotta a szövetségnek a szerb Dusan Ruzicsiccsel augusztusban kötött házasságát tanúsító okmányt.
Ragaszkodik hagyományaihoz a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapata, amely öt év alatt negyedszer jutott el valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe, és valamennyi esetben megnyerte az első mérkőzést. Szerda este a portugál SC Braga otthonában adott kontra-leckét az erdélyi vasutascsapat, amely Rafael Bastos két góljával döntötte el a három pont sorsát: a brazil játékos előbb Sougou indításából, majd egy egyéni akció végén lőtt tavalyi csapattársa, Beto...
A kolozsvári önkormányzat átvenné a sétatéri stadion üzemeltetését, mert rendelkezésére állnak az ehhez szükséges anyagi források, de megvásárolni nem tudja a Kolozsvár Arénát, mert annyi pénze azért nincs – jelentette ki tegnap Emil Boc, a kincses város polgármestere.
Először osztanak rangos vízilabda-trófeákat a marosvásárhelyi olimpiai méretű, felfújható sátorral befedett uszodában: mától szombatig a Román Kupáért küzdenek a víkendtelepi létesítményben az ország legjobb férfi- és női csapatai – utóbbiak számára első alkalommal írják ki a sorozatot.
Egy magyar és egy román csapat részvételével ma elkezdődik az Európa Liga csoportköre: a Videoton Köteles László kapus klubja, a belga Genk otthonában kezd, míg a Steaua a Hajnal Tamást is soraiban tudó Vfb Stuttgartnál vendégeskedik.
José Mourinhónak „ismét van csapata”: a Real Madrid portugál trénere a Manchester City ellen drámai csatában megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzés után elmondta, viszszakapta együttesét.
Viorel Hizo visszatért Brassóba: a 65 éves futballedző egyéves szerződést kötött a Cenk alatti csapattal, amely a Liga 1 legutóbbi, 8. fordulójában 2-1-re alulmaradt a Ceahlăul vendégeként, a vereség pedig Ionuţ Badea állásába került.
Öt év alatt harmadszor vág neki ma este a klubfutball csúcseseményét jelentő Bajnokok Ligájának a Kolozsvári CFR csapata: a román bajnok a portugál bronzérmes Sporting Club Braga otthonában kezdi el a H csoport küzdelmeit. Az erdélyi együttesnek ez a 37. európai kupamérkőzése és a 17. BL-találkozója, miután a selejtezőket négyes győzelmi sorozattal tudta le a cseh Slovan Liberec és a svájci FC Basel ellen.
Csúcsfutballderbivel kezdődik a világ legrangosabb klubsorozatának 2012/2013-as idénye: a spanyol bajnok Real Madrid az angol aranyérmes Manchester City együttesét fogadja a Bajnokok Ligája első, ma esti játéknapján.
Kettős győzelemmel jutott a Román Kupa második körébe a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata: a háromszékiek a kiütéses hazai siker (110:21) után tegnap 62:41-re nyertek a Nagyváradi VSK otthonában.
Románia férfi teniszválogatottja 3-2 arányban verte Finnországot a Davis Kupa kolozsvári párharcában, így bennmaradt az euro-afrikai zóna I. csoportjában.
Magabiztos győzelemmel biztosította be helyét az EHF-kupa második fordulójában a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata: Vlad Caba tanítványai 31-15-re verték a vendég European University Cyprus együttesét az első kör visszavágóján, így kettős sikerrel, 61-43-as összesítéssel jutottak tovább.
A Nemzetközi Birkózószövetség kezdeményezni fogja, hogy a pozitív doppingmintát adott Szoszlan Tyigijev olimpiai bronzérmét a helyosztón vele szemben alulmaradt Hatos Gábor kapja meg a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában.