Pedig többnek is lenne munka, de nem talál embert. Még olyan fiatalt sem, akit ők tanítanának be, hogy egy darabig állandó segédjük legyen.

A fiatal szakmunkás példája nem egyedi. Sok van belőlük az élet minden területén, de távolról sem elegendő. Ők vállalják azt a munkát, amit ma a romániai társadalom mélységesen lenéz. Mindenki elégedetlen, hogy nincs elég kőműves, ács, lakatos, villanyszerelő, állatgondozó, zöldségtermesztő vagy szakács, de ha szóba kerül, hogy saját gyereke iratkozzon szakiskolába vagy szaklíceumba, a legtöbb embernek összerándul a gyomra: éppen az ő gyereke legyen kétkezi munkás? Ha már a szülőknek nem sikerült a könnyebb megélhetés, legalább a gyereknek jöjjön össze.

Ez a mentalitás rányomja bélyegét a teljes romániai szakoktatásra, ahova a közfelfogás szerint csak a buta, tanulni képtelen gyerekek mennek.

mert az iskolának sem érdeke, hogy kibuktassa az oda nem valókat. Mire leérettségizik – akinek ez egyáltalán sikerül –, sokról kiderül, hogy sem szakmája, sem másféle tudása nincs. Általános romániai jelenség ez, ahol a fiatalok huszonévesen céltalanul keresik boldogulásukat.

Egy friss európai uniós felmérés szerint Romániában a legmagasabb azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik más szakterületen tevékenykednek, mint amit a középiskolában vagy az egyetemen tanultak. Összesen hatszázezer kereskedelmi ügynök dolgozik országszerte és 250 ezer eladó, főleg nagyáruházak kötelékében. Egyes becslések szerint e hatalmas létszámú munkavállalói tömeg tíz százalékának sincs szakirányú eladói, kereskedelmi végzettsége. Kilencven százalékuk tehát teljesen mást tanult, így menet közben kényszerül arra, hogy autodidakta módon sajátítsa el az új munkahelyén szükséges ismereteket.

A példákat hosszan lehetne sorolni a gazdaság legtöbb területéről, hiszen az országban semmi nem úgy működik, ahogyan kellene. A romániai társadalom legnagyobb baja, hogy

Ebből lesz a rengeteg kiábrándult, a világ minden égtája fele menekülő ember, aki azt gondolja, hogyha itthon nem lehet, majd máshol boldogul.

Hosszú évekkel ezelőtt interjút készítettem a dél-tiroli autonóm tartomány oktatásért felelős alelnökével, aki részletesen ecsetelte az Olaszország északi csücskében fekvő, roppant gazdag régió oktatáspolitikáját. Szavaiból kiderült, hogy a fiatalok hatvan százaléka vesz részt a szakoktatásban, és bizony nagy a verseny, hogy mindenki a kívánt szakmát sajátíthassa el. A rendszer fontos eleme a pályaválasztási tanácsadó, hogy a fiatal eleve olyan szakra iratkozon, ami a legközelebb áll hozzá.

A német modelltől mi nagyon távol állunk. Harminc évvel a rendszerváltás után a romániai oktatás nem a munkaerőpiaci elvárásokra és a diákok valós szükségleteire alapoz, hanem egy alapjaiban elhibázott oktatási rendszer fenntartására. Ami senkinek nem jó, de amit mégsem lehet megváltoztatni.