2009. január 05., 23:152009. január 05., 23:15
A vizsgált időszakban az egy főre jutó átlagjövedelem 743 lej volt – derül ki a hivatalos statisztikákból, amiből egy személy átlagosan 630 lejt kapott készpénzben, míg 113 lejt a természetbeni juttatások tettek ki. Ebből az összegből pedig 671 lej el is ment az adott hónap folyamán. Az INS adataiból ugyanakkor arra is fény derül, hogy a városi lakosság 36 százalékkal, vagyis 430 lejjel költ többet havonta, mint a vidéken élők. Miközben a városiak jövedelmének java része fizetésükből származik, addig falun a legfőbb jövedelmi forrást a mezőgazdasági termelés képezi.
A jövedelem legnagyobb hányada élelmiszerekre, fogyasztási cikkekre, adófizetésre megy el, falvakon pedig számottevő összeget költenek az állatok élelmezésére, illetve az állattartással és növénytermesztéssel járó különféle költségekre. A legkevesebb pénz, a költségek alig 3,1 százaléka megy lakásvásárlásra, illetve lakásépítésre, valamint részvények vásárlására. Keveset szán a romániai lakosság az egészségügyi ellátásra, illetve gyógyszerekre, a fogyasztás mindössze 3,9 százaléka megy el erre a célra. Az oktatásra pedig még ennél is kevesebbet költenek, a kiadások alig 0,6 százalékát fordítják erre a célra.
A továbbtanulás és karrierépítés útján elindulva sokakban felmerül a dilemma: egyetemre menni, vagy szerezni egy szakképesítést és belevágni a munka világába? A döntés nem könnyű, és számos tényezőt figyelembe kell venni.