Fotó: Gozner Gertrud
Lucian Croitoru, a jegybank kormányzójának tanácsadója elmondta, 2007-ben kiegyenlítődött a bérek növekedési üteme a termelékenység bővülésének ütemével. Idén júliusban különben a nettó átlagbér elérte az 1308 lejt, azaz a 365 eurót, ami pedig közel 26 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva. Croitoru azonban kételkedik abban, hogy ez a gyors bővülés folytatódhat az elkövetkező években. Érdekességként emelte ki azonban, hogy az állami szektorban dolgozók fizetése kezd magasabbá válni, mint a magáncégek alkalmazottainak bére, ami pedig a nyugati országokban egyáltalán nem jellemző.
Lassul a bérnövekedés a multiknál
A PricewaterhouseCoopers (PwC) közelmúltban közzétett elemzése is rámutat, idén jóval lassabb ütemben bővült a multinacionális vállalatok alkalmazottainak a fizetése, mint az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által közölt országos bruttó átlagfizetés. Mint kiderül, a multinacionális vállalkozások szintjén az éves fizetésnövekedés 15 százalékos volt, míg országos szinten ez az ütem elérte a 25 százalékot. A külföldi alaptőkéjű magánvállalkozások azonban még így is jóval magasabb béreket biztosítanak, mint az állami szektor. Kétszázötven Romániában tevékenykedő vállalkozás által biztosított fizetések megvizsgálása után a PwC elemzői kiszámították, a multinacionális vállalatok dolgozóinak bruttó átlagfizetése áprilisban 2290 lej volt, míg az országos bruttó átlagbér 1751 lejre rúgott.
„Ha azt is figyelembe vesszük, hogy 2008 áprilisában az előző év hasonló időszakához viszonyítva az infláció értéke elérte a 8,3 százalékot, akkor a magáncégek által nyújtott fizetésemelés mértéke nem tűnik túl nagynak. A bérnövekedés azonban meghaladja a tavaly prognosztizált 12 százalékos ütemet” – nyilatkozta az elemzés kapcsán Ruxandra Stoian, a PwC humánerőforrás-részlegének igazgatója.
Kevesebb pénz a pályakezdőknek
Akárcsak az előző években, a legnagyobb fizetéseket a magánszektorban a bankok alkalmazottai vihetik haza. Azonban a pályakezdők fizetése valamennyi szektorban visszaesést mutat. Míg az előző években egy felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő egy multinacionális vállalatnál már első fizetésként nagyobb összeget vihetett haza, mint az országos átlagbér, idénre ez az összeg jóval alacsonyabb, alulmarad az átlagbérhez képest.
Folyamatosan nő a minimálbér
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a kormány által biztosított minimálbér is folyamatosan emelkedik. A Tăriceanu-kabinet nemrég hagyta jóvá azt a határozattervezetet, amelynek értelmében október elsejétől a jelenlegi 500 lejről 540 lejre nő a legalacsonyabb fizetés értéke. Ugyanakkor 2009. január elsejétől 600 lejre emelik a minimálbért. Sürgősségi kormányrendelet rendelkezik arról is, hogy október elsejétől 9 százalékkal emelkedik a tanárok fizetése, miközben a rendőrök bére január elsejétől 10–20 százalékkal lesz magasabb.
A továbbtanulás és karrierépítés útján elindulva sokakban felmerül a dilemma: egyetemre menni, vagy szerezni egy szakképesítést és belevágni a munka világába? A döntés nem könnyű, és számos tényezőt figyelembe kell venni.