Zenére predesztinált Kányádi-művek: Laczkó Vass Róbert színművész a szombati kolozsvári verses estjéről

Kiss Judit 2019. augusztus 16., 09:37

A nyelvi és formai bravúrokban tobzódó Kányádi-művek saját magukat predesztinálják zenére – vallja Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész, aki Szép András zongoristával közösen mutatja be A néma hang, amit ki kell ejtenünk című verses-zenés előadását. A Kolozsvári Magyar Napok programjába illeszkedő rendezvényt augusztus 17-én láthatja, hallhatja a közönség.

Szép András zongorista és Laczkó Vass Róbert színművész immár tíz éve dolgozik együtt különböző zenés projekteken Fotó: Facebook Laczkó Vass Róbert

– Bő egy éve hunyt el Kányádi Sándor, akinek verseit – természetükből adódóan – évtizedek óta társítják zenével, különféle dallamokkal. Legismertebb költeményei szinte muzsikáért kiáltanak, talán verseinek zeneisége az, ami miatt olyannyira népszerűvé váltak. A költő halála után is egyre-másra születnek zenés megközelítések. A ti augusztus 17-én a Kolozsvári Magyar Napok keretében bemutatandó feldolgozásotok, megközelítésetek miben sajátos?

– Idestova tíz esztendeje dolgozunk együtt Szép András barátommal különböző zenés projekteken. Sokat tanulok tőle, ha nem is árulom el neki, s remélem, ez fordítva is így van.

Talán ez a mi munkamorálunk és barátságunk lényege. Mindig a zenére kívánkozó versek álltak a figyelmünk középpontjában, s ma már túl vagyunk hét előadóesten.

Ezúton is köszönöm a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek, hogy bíznak bennünk, és évről évre lehetőséget adtak, hogy a fesztivál keretében mutassuk be valamennyit. A Kányádi-versek zeneiségéről csak annyit, hogy a nyelvi és formai bravúrokban tobzódó művek valósággal kínálják magukat megzenésítésre. Mi sajátos előadói megoldásokban gondolkodunk, amelyekben a versalany énekmondóként is otthon érzi magát, mert nem szorul a zárt formák sematizmusába. Mindenhonnan merítünk, ami ihletet ad, és ez szabadságot jelent, amely önként vállal magára formai kötöttségeket. Pontosan így működnek a Kányádi-versek is!

– Számos költő verseit szólaltattad, szólaltattátok meg már színpadon zenével. Kányádi verseinek színpadra vitele miben különbözött más költők verseinek színpadra vitelétől, ha egyáltalán különbözött?

– Sosem akarunk másmilyenek lenni, mint amilyenek vagyunk. Ez fontos, mert őszintén csak így tudunk megszólalni. Zenés előadóestjeink illeszkednek egymáshoz, és nem titkolom el, hogy mindig van egy-két vers vagy dal, amelyet az előzőekből átemelünk. Kányádi-verseket korábban is megszólaltattunk tematikus estjeinken, és nem törekedtünk arra, hogy kerüljük azokat a műveket. Érdekes módon három szövegrész kivételével mégsem lettek A néma hang... részei. Hatalmas az életmű, volt honnan válogatni.

Kányádi-verssel az 1990-es években ritkán lehetett labdába rúgni egy vers­mondó versenyen, mert robbantott a szabadvers, és minden arról szólt, hogy ki mond kevésbé ismert szerzőtől bármit is, mert az olvasottnak számít. Ez persze gyermekbetegség, kinövi az ember, és így pótolja a mulasztásokat.

A szöveget mindig ugyanazzal az igénnyel közelítjük meg: hogyan szólalhat meg dalban a szerzői szándék, legalábbis amit mi annak vélünk. Fölolvasok, improvizálunk, megbeszéljük. Van, amihez, én ragaszkodom, van, amihez András. Ahol a két szempont találkozik, ott van a mi igazunk.

– A Kányádi-életmű keresztmetszetét nyújtjátok az előadásban, amint az ajánlóban szerepel. A versek kiválogatásában milyen szempontokat tartottál szem előtt?

– Gimnazista koromban vállalkoztunk arra két kedves barátommal, hogy a Vannak vidékek-ciklust filmre vesszük. Ide kívánkozik a nevük, mert remek munkát végeztek: Kovács Ágnes magyartanárról és Ungureanu Eduárd operatőrről van szó, mindketten az akkori Udvarhelyi Televízió munkatársai voltak, ahol mi diákműsorokat szerkeszthettünk. A Küküllő mentén, illetve Segesváron forgattunk, többek között a hegyi templom feldúlt kriptájában.

A fülkékből kiszórt emberi maradványok elképesztő látványt nyújtottak, ha jól emlékszem, az ott készült képsorok a versfilm végleges változatában is szerepelnek.

Ki emlékszik ma már az S-VHS-kazettákra? Kötve hiszem, hogy az anyagot digitalizálta volna valaki, pedig jó lenne látni, honnan indultam és hová jutottam a Kányádi-interpretációban, a felvételek dokumentumértékéről nem is beszélve! Előadóestünknek ez a versciklus képezi a gerincét. A válogatásban persze annak is szerepe volt, hogy a mi olvasatunkban mi kívánkozik zenére. András olyan ebben a folyamatban, mint a lakmuszpapír: ha valami nem áll hozzá közel, azt nem erőltetjük, mert a dalok végleges formáját neki kell kigondolnia, még akkor is, ha közösen improvizálgatjuk össze a vázlatokat. Szem előtt tartottuk, hogy az alkotói korszak valamennyi periódusa képviselve legyen, a dalok is különféle műfajokban szólalnak meg, a magunk szerény, egyzongorás változatában. És nem feledkeztünk el a jiddis-dalokról sem, hiszen azok is Kányádi fordításaiban váltak újra közkinccsé.

– „Nyomra lel a szó, a dallam, kötése köt oldhatatlan – összegez a költő, s ezzel a csapásirányt is meghatározza, amelyet követnünk kell előadásunkban” – olvasható az előadás ajánlójában. Kifejtenéd bővebben, mi ez a csapásirány? És miért lett az előadás címe az, hogy A néma hang, amit ki kell ejtenünk?

– Az idézet Oki Asalcsi balladájából való. Egy votják költőnő sorsán keresztül mutatja be Kányádi, hogy mi történt velünk az 1980-as években. A szó, a dallam: ez volt, ami összetartott akkoriban, ateista nacionál-kommunista satuba szorítva, miként a zsoltáros lelkületet, amelynek a toposzai szintén jelen vannak az életműben, így a mi előadásunkban is.

A közismert Kányádi-bonmot szerint „a vers az, amit mondani kell”.

Ő egy versmondó kislánytól tanulta, lemezre is mondta saját verseit rendületlenül, mi pedig hozzátesszük: a vers az, amit énekelni kell, hogy visszataláljon a saját rituális gyökereihez. Nem ókonzervatív danolgatásra kell gondolni, hanem sajátos alkotómunkára, amelynek a költői szándékhoz való viszonyulás a mozgatórugója. A néma hang, amit ki kell ejtenünk, szintén erre utal. A címet is egy Kányádi-verssor ihlette, de hogy milyen kontex­tusban hangzik el az előadásban, azt hadd fedezze fel a közönségünk.

A néma hang, amit ki kell ejtenünk

A néma hang, amit ki kell ejtenünk – ez a címe annak a Kányádi-estnek, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista ad elő augusztus 17-én, szombaton 20 órától a kolozsvári Vallásszabadság Házában. A rendezvény a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába illeszkedik. „A néma hangot, amely ott bujkál mindannyiunk lelkében, tiritarka transzilvanizmusunk és huszadik század végi félelmeink foglalják hasonlatokba, metaforákba, hexameterbe vagy ősi felező nyolcasokba: versbe, amit mondani – s miért ne: énekelni kell! Nyomra lel a szó, a dallam, kötése köt oldhatatlan – összegez a költő, s ezzel a csapásirányt is meghatározza, amelyet követnünk kell előadásunkban” – olvasható az esemény ajánlójában.
Könyves játékot hirdet a Koinónia

90 éves lenne Kányádi Sándor, emlékéve alkalmából könyves játékot hirdet a Koinónia Kiadó a Kolozsvári Magyar Napok alatt. „Néhány könyvet útjára indítunk Kolozsváron, és a könyvvel együtt a gondolatokat is” – írják felhívásukban a szervezők. Azok, akik szeretnének részt venni a játékban, augusztus 16-án átvehetnek a Koffer könyvesboltban egy Kányádi-kötetet, amibe nyugodtan lehet firkálni, sőt ez a játék lényege: „olvass belőle a nap folyamán egy verset. Húzd alá, ami tetszett, írd mellé, amit gondolsz. Írd be a könyv végére a neved, és az olvasás helyszínét. Majd minél hamarabb add tovább a könyvet, úgy, hogy elmagyarázod a feladatot hozzá a kiválasztottadnak” – olvasható a közleményben. A cél, hogy a Kányádi-kötetek minél több emberhez eljussanak, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy egy napnál tovább ne tartsák maguknál a könyveket. Ezek augusztus 26-án kell visszaérjenek a könyvesboltba, ahol a teleírt oldalakat befényképezik, majd elkészítik a kötetek térképét, így kiderül, hogy Kányádi merre „sétált” a Kolozsvári Magyar Napokon.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat