Lily Gladstone és Leonardo DiCaprio Martin Scorsese új filmjében, amelyet szintén Cannes-ban mutatnak be
Fotó: Cannes Film Festival/Facebook
Wim Wenders, Nani Moretti, Ken Loach, Aki Kaurismäki, Wes Anderson és Koreeda Hirokazu legújabb filmje is meghívást kapott a 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába - jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux művészeti igazgató Párizsban.
2023. április 13., 17:032023. április 13., 17:03
A fesztivált május 16. és 27. között rendezik meg, a nyitófilm a Johnny Depp főszereplésével készült Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi produkció, amelyet versenyen kívül mutatnak be. A zsűri elnöke idén Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező lesz. A csaknem kétezer benevezett filmből 19 versenyezhet az Arany Pálmáért, de a válogatás a következő napokban újabb alkotásokkal bővülhet, akár Martin Scorsese új filmjével is – írta az MTI.
„A kérést eljuttattuk (a Paramount és az Apple TV felé), az a lényeg, hogy választ kapjunk, még mielőtt a fesztivál elkezdődik” – mondta az igazgató a sajtótájékoztatón. A versenybe meghívott alkotások közül hatot nő rendezett, amire még soha nem volt példa – hangsúlyozta Thierry Frémaux.
Pedro Almodóvar spanyol rendező angolul forgatott új rövidfilmjét Ethan Hawke-kal és Pedro Pascallal a főszerepben a 76. cannes-i filmfesztiválon mutatják be
Fotó: Cannes Film Festival/Facebook
Köztük van egy elsőfilmes szenegáli alkotó, Ramata-Toulaye Sy (Banel et Adama) és az olasz Alice Rohrwacher (La Chimera), aki formalista meséivel rendszeresen szerepel a versenyben. Olaszországból egyébként további két nagy visszatérő rendező filmje is versenyez az Arany Pálmáért: a 83 éves Marco Belocchio Rapito címmel filmesítette meg Edgardo Mortara 19. századi zsidó gyermek történetét, akit titokban megkereszteltek és elszakítottak a családjától, hogy keresztényként nőjön fel. A másik olasz alkotó pedig a 2001-ben A fiú szobája című filmjével Arany Pálmát nyert Nanni Moretti (Il Sol dell'avvenire).
A finn Aki Kaurismäki legújabb, Hulló levelek című filmje is versenyez a franciaországi szemlén
Fotó: Cannes Film Festival/Facebook
Az amerikai versenyfilmek hollywoodi sztárparádét ígérnek: Todd Haynes alkotásának (May December) főszereplőiként
A fesztiválon versenyen kívül debütál majd az Indiana Jones és a sors tárcsája című film Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Antonio Banderas, John Rhys-Davies, Toby Jones, Boyd Holbrook, Ethann Isidore, Mads Mikkelsen és a film rendezője, James Mangold főszereplésével.
A koronavírus-járványt követően idén először térnek vissza a fesztivál más hivatalos programjaiba kínai és iráni alkotások, és a fesztivál történetében először fognak bemutatni egy mongol filmet.
Az idei cannes-i fesztiválon mutatják be Martin Scorsese új filmjét (Killers of the Flower Moon), amelynek főszerepeit Leonardo DiCaprio és Robert de Niro alakítják. Mindkét amerikai sztárt a vörös szőnyegre várják a május 20-i világpremierre.
Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendezőt kérte fel a májusi cannes-i filmfesztivál a nemzetközi zsűri elnökének.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!