Útlevél a könyves világba

Fülöp Mária és Ferencz Klára Maros megye retrospektív helyismereti könyvészete az 1944-ig megjelent könyvekről című bibliográfiai munkáját mutatták be Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák rendezvénysorozat keretében.

2006. június 02., 00:002006. június 02., 00:00

A két nyugalmazott könyvtáros a helytörténettel foglalkozó kutatók újra és újra megfogalmazódó igényének tett eleget, mikor összeállította a megyei könyvtár állományában található, Maros megyére vonatkozó könyvészeti anyag repertóriumát. A hat év alatt elkészült kötet megkönnyíti a monográfiaírók munkáját, de hasznos lehet azok számára is, akik egy-egy jelentős helybeli személyiség életútjára, egy-egy település fontosabb eseményeire kíváncsiak. Munkájuk során a szerzők nyolcvan, kartotékcédulát tartalmazó fiókot néztek át, a háromszázezres állományból pedig közel százezer kötetet vettek kézbe. Eközben a könyvtár rejtett kincseire is fényt derítettek: számos dedikált példány került elő, neves személyiségek, írók, tudósok, kutatók névjegyével ellátott kötetek. A Maros megyei könyvtár legkorábbi könyvei – mintegy száz-százötven darab – a 18. századból származnak, az elsőt éppen 1701-ben adták ki. A legtöbb, helyi vonatkozásokat tartalmazó munka a 19. századból maradt fenn.
„Ez a kötet Maros megye útlevele a világ könyves tájai felé” – méltatta a két könyvtáros munkáját Spielmann Mihály, a Teleki–Bolyai Könyvtár vezetője. Munkájuk befejeztével a szerzők új kutatásba kezdtek: 2010-re helyismereti életrajzi lexikon öszszeállítását tervezik, amelynek a most megjelent bibliográfiai kötet képezi az alapját.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás