A kolozsvári Papp István „Gázsa” a nemzeti táncegyüttes prímása
Fotó: Zagyi Lajos / folklife.hu
A hatvan éves Papp István „Gázsát”, az erdélyi táncházmozgalom egyik alapítóját, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímását ünneplik a hét végén szülővárosában, Kolozsváron. A szombati rendezvényen számos erdélyi és magyarországi népzenész, együttes lép fel a Tranzit Házban.
2019. december 05., 23:122019. december 05., 23:12
Szülővárosában, Kolozsváron tartják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímásának születésnapi koncertjét: Papp István „Gázsa”, az erdélyi táncházmozgalom egyik alapítója hatvan éves. Az erdélyi és magyarországi zenészek szombaton este hét órától gyűlnek össze a kolozsvári Tranzit Házban az ünnepi koncertre, a közönség egyedülálló válogatást kap a gazdag népzenei életműből – közölte a szervező Bogáncs-Zurboló Egyesület.
A nagyszabású koncert meghívott előadói között szerepel az erdélyi táncházmozgalom egyik alapító zenekara, a Bodzafa, a magyarországi évek alatt szerzett zenészbarátok és kollégák formációja, a Gázsa zenekar, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Fellépnek az erdélyi zenészgenerációk fiatalabb tagjai is az Üsztürü, Heveder együttessel. A koncerten közreműködik Papp István „Gázsa” két zenekara, a Gázsa zenekar (Papp István Gázsa, Árendás Péter, Liber Róbert, Szabó Dániel) és a Bodzafa (Papp István Gázsa, Kelemen László, Szalay Zoltán), Györfi Erzsébet (Barozda), az Üsztürü zenekar (Major Levente, Moldován Horváth István, Szász József, Szász Lőrinc), a Heveder zenekar (Fazakas Levente, Molnár Szabolcs, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György), a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és zenekara (Papp István Gázsa, Takács Ádám, D. Tóth Sándor, Liber Róbert, Csávás Attila), Demeter Erika és Székely Levente.
Papp István Kolozsváron született 1959-ben. Már hét éves korában elkezdett hegedűn tanulni. 1978-ban végzett a kolozsvári Zene Líceumban. Népzenészi pályájának első állomása a Bodzafa együttes volt. A kolozsvári, dési, tordai táncházakban heti rendszerességgel muzsikáltak és számtalan koncertet adtak 1977-ben egyik alapítója volt az erdélyi táncházmozgalomnak. Népzenei gyűjtések sokaságán vett részt, hogy a helyszíneken eltanult új dallamokkal folyamatosan bővíthesse repertoárját, és ezt a megszerzett tudást a táncházakban is kamatoztatta. 1982-től 1989-ig a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák (a mai Háromszék Együttes elődje) hivatásos népi együttes zenekarvezetője volt. Budapesten az 1990-es évek elején a Malév Kamarás együttesben játszott, 1992-től kezdve Kelemen László meghívására a Budapest Táncegyüttes prímása lett. Jelenleg is a Honvéd Együttes, Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának zenekarvezető prímása. 1993-ban megalapította harmadik saját zenekarát, a Gázsa Bandet. Az évek során az együttes bejárta a világot. Európán kívül például Japánban, Kínában, Tajvanon, Mexikóban, Indiában, Egyiptomban, Kanadában és többször az Egyesült Államokban is megfordultak. Egy 2004-es amerikai koncertsorozat egyik állomásaként a washingtoni filharmonikusokkal is tartottak egy Bartók–Liszt–Brahms-műveket tartalmazó, és azok népzenei gyökereiről szóló koncertet. A világ minden táján népszerűsíti a népi kultúrát és az autentikus népzenét.
A Tenkes kapitánya – A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kolozsváron
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kolozsváron adja elő A Tenkes kapitánya című táncjátékát vasárnap este 7 órától a kolozsvári Magyar Operában. Az előadást a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán rendezte, az eseményt a Magyarság Háza és a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezi. Az előadás a II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében valósul meg. Az esemény keretében adják át a Kincses Kolozsvárért-díjakat. A gálaműsorra a belépés ingyenes. A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. A Tenkes kapitánya című történelmi kalandfilm meghatározó szerepet töltött be a magyar televíziózás történetében. Az 1964-ben készült fekete-fehér film – mint a Magyar Televízió első sorozata – annak idején óriási népszerűségre tett szert. A téma a Rákóczi-szabadságharc idején, Siklós környékén folyó kuruc–labanc küzdelmeket idézi. A táncjátékban – megőrizve a film legjelentősebb, legszórakoztatóbb epizódjait – , megidézik a kuruc kor legendás személyeit, zenei- és mondavilágát, felidézik nemzetünk történelmi hagyományait; nevezetes és névtelen hőseinket. Előadják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és zenészei, valamint a Honvéd Férfikar.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
szóljon hozzá!