Újabb nyolc köztéri szoborral gazdagodik Sepsiszentgyörgy

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Harmadik alkalommal alakult át szobrászműteremmé a sepsiszentgyörgyi Erzsébet Park: az egyik sétányon nyolc szobrász dolgozik, a cserefából készülő alkotásokat pedig a városnak adományozzák. Az idei tábor része az 550 éve város Sepsiszentgyörgy című rendezvénysorozatnak, és egyszerűen az 550 címet viseli. Éltes Barna a tábor kurátora lapunknak elmondta, a téma adott, ám minden művész élt alkotói szabadságával és különböző módon közelített az alapötlethez.

Bíró Blanka

2011. július 20., 08:202011. július 20., 08:20

Fontosnak tartják, hogy a járókelők követhetik az alkotás folyamatát, beszélgethetnek a szobrászokkal, így a kész mű már nem olyan idegen számukra, még akkor sem, ha egyesek elvontak. A tábor a múlt hét elején kezdődött és két hétig tart, az első két napon az alkotók a városban tartottak terepszemlét, felkutatták a leendő szobruk helyét. Majd a hét erdélyi és egy japán művész fejszével, vésővel, láncfűrésszel látott munkához. Sipos István Márton köldökzsinórra emlékeztető formát faragott, elmondta: a már korábban használt motívumot nagyította fel, a Sepsiszentgyörgy földjéből kibújó köldökzsinór a születést, az életet szimbolizálja. Berze Imre kisebb részekből állított össze egy nagyobb kompakt formát, mint ahogy a város is több részből áll, az absztrakt formában mindenki mást lát, például katedrálist vagy bárkát.

Pokornyi Attila alkotása már a helyére került, a felszeletelt fatörzs elcsúsztatva került a vasrúdra, az alkotás az évgyűrűkre utal. Az alkotások a lakónegyedekbe kerülnek, két évvel ezelőtt kilenc, tavaly tíz alkotás került a közterekre, idén pedig újabb nyolc szoborral gazdagodik a város. Éltes szerint vizuálisan erős hatása van, ha a betonkörnyezetben felállítanak egy organikus formát. Ezekkel az alkotásokkal barátságosabbá teszik tömbházakkal körbevett köztereiket. A szobrásztábor szakmai fórumot is jelent, hiszen szakmai beszélgetésekre, tapasztalatcserére is lehetőséget nyújt, a művészek figyelik egymás munkáját és hatnak egymásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat