Fotó: MTI
2007. július 04., 00:002007. július 04., 00:00
Mi indokolja, hogy a magyarországi, illetve a magyar nyelvterület többi régiójában működő színházak számára külön fesztivált szerveznek?
Ez a rendszer így alakult ki, és szerintem jól működik. Magyarországon két nagy színházi fesztivál van évente, az egyik a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely a teljes magyar színházművészet bemutatására törekszik. Itt többnyire egy határon túli előadás szerepel, de előfordul az is, hogy kettő, sőt volt olyan év, hogy három előadás is meghívást kapott. A másik a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja. Fontosnak tartom ezt a szemlét, ahol lehetőleg az összes határon túli színház megmutatkozik, vagy legalábbis azok, amelyek valami nézhetőt hoztak létre. Bár ami azt illeti, itt sok gyenge előadást is látni – ugyanúgy, mint a POSZT-on, ahol a legjobb előadásokból nyújtanak válogatást, viszont ahol egyéni ízlés dönti el, ki vehet részt a fesztiválon. A határon túli színházak Kisvárdán együtt vannak, megnézhetik egymás produkcióit, és találkozhatnak magyarországi kollégáikkal, ennek pedig mindenképp van értelme. Nem arról van szó, hogy mintegy karanténban kellene tartani a határon túli színjátszást, hanem inkább arról, hogy külön figyelmet kell rájuk szentelni, pozitív diszkriminációt kell alkalmazni esetükben. És nem azért, mert elmaradottak lennének, gyámkodni kellene fölöttük, mint tizenöt évvel ezelőtt, hanem elsősorban azért, mert romló nyelvi közegben vívják a harcukat. Ha az ember határon túli színházban néz előadásokat, gyakran érzi – nagy szívfájdalommal –, hogy azokban a városokban, ahol ezek a színházak dolgoznak, ahol a román, szlovák, szerb nyelv hatást gyakorol a magyar beszédre, romlik a nyelv. Ezért fontos, hogy évről évre idejöjjenek, és megmerítkezzenek egy olyan közegben, ahol figyelmeztetik őket erre, és ahol meghallgathatják egymást.
Szükség van-e a versenyre?
A verseny jó. Egyrészt minden verseny játék, másrészt izgalmasabbá teszi a fesztivált, hiszen van tét. Érdemes azért is versenyre kelni, mert pillanatnyilag még nagy a különbség a társulatok között. Vannak erős, szuverén rendezői elgondolás szerint működő színházak, és vannak színházak, ahol hiányzik az összetartó szellemi egység. A gyengébb színházak számára is fontos a megmérettetés, akár a fejlődés motorja is lehet.
A kisvárdai fesztivál kapcsán gyakran elhangzik, hogy itt olyan produkciókat lehet látni, amelyek a magyar és a szerb, román, ukrán vagy szlovák színházművészet hagyományainak egyfajta ötvözetei.
Valóban így van, a határon túli színházak bizonyos értelemben más színházi kultúrát, színházi gondolkodást közvetítenek. Ebből a szempontból a legerősebb hatással az ukrán – vagyis az orosz nyelvterület – és a román színházművészet bír. Ahol erőteljesen kimunkálódott egy más típusú színházi nyelv, és ennek egyes elemei beszűrődnek a magyar színházművészetbe. Hasznosnak tartom ezt a jelenséget, amely tizenöt–húsz évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt jellemző. Akkor a határon túli színházak ódon, avas, ötven évvel ezelőtti színházi hagyományt képviseltek. Volt bennük valami korhatag báj, de semmi közük nem volt a jelenhez. Mostanra megváltozott a helyzet, az új nemzedékek áttörték a falakat, és a kisvárdai fesztiválon megjelentek olyan előadások, amelyek izzító, izgató elemeket hoztak a magyar színházi életbe.
A fesztivál egyik utolsó műhelybeszélgetésén úgy fogalmazott: az itt látott produkciók egy részét a szélsőséges, groteszk elemek használata jellemzi.
A modern szláv színházművészet erőteljes zenét használ, kompozíciószerű képi világot teremt. Nem annyira történetmesélő, inkább hangulatok és effektusok sorával dolgozik. Ennek most több példáját is láthattuk. Mindenesetre csak arról van szó, hogy ezek olyan nyelvi elemek, amelyeket lehet zseniálisan használni, de nagyon ügyetlenül is. Ez mindenfajta nyelv esetében így van. Önmagában csak akkor ünnepelendő egy új nyelv, amikor éppen betör, és meglepetést okoz. Amikor kiüresedik a tartalma, akkor egyszerűen eszközzé válik.
Kíváncsi-e ezekre az útkereső, más és más színházi nyelvet alkalmazó előadásokra a magyarországi színházi szakma?
Azt a jó néhány újságírót, színészt, aki eljött, meg lehet tízszerezni, akár százszorozni is, hiszen ők viszik a hírt a jó előadásokról, alakításokról. Én például most láttam Fülöp Zoltánt először, pedig harmincadik éve van a pályán. Egészen biztos, ahol lehet, elújságolom, milyen izgalmas művészegyéniség, és hogy micsoda nagyszerű Tevjét láttam az ő alakításában. Ha alkalmam lesz rá, ajánlom majd kollégáimnak. Az is megtörtént, hogy magyarországi rendezőkollégámra sok év után most csodálkoztam rá, így Telihay Péter munkájára, akinek fellelkesültem egy szabadkai előadásától, a Moliere – Képmutatók cselszövése című Bulgakov-rendezésétől. Nagyon hasznos és izgalmas találkozásnak tartom a kisvárdai fesztivált, hiszen folytatása van, tehát itt sok minden eldől, ami a színészek, rendezők további, magyarországi munkáit illeti. Hozzájárul ahhoz, hogy olyan áramlás és lüktetés induljon meg, amely révén egyre többen kerülnek be a magyarországi színházi életbe. Ahogyan létezik a határon túli irodalom, ami az egyetemes magyar irodalom része, és létezik egy olyan határon túli irodalom is, ami inkább „helyi érdekű”, ugyanúgy a határon túli színházművészetet is ez a kettősség jellemzi. Egyrészt nagy hatású alkotókról beszélhetünk és olyan alkotásokról, amelyek az egyetemes magyar művészet részévé válnak, mások pedig egyelőre nem ütik meg ezt a szintet.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.
Harag György ikonikus színházi rendező munkássága és öröksége előtt tiszteleg az a centenáriumi emlékhét, amelyet június 1. és 9. között szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Tizenkét nagyjátékfilm és tíz dokumentumfilm versenyez a június 13. és 22. közt szervezendő, 24. kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.
Korodi Janka és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészei kapták idén a Gábor Miklós-díjat, mellyel évről évre a legjobb magyar nyelvű Shakespeare-alakításokat díjazza a szakma.
Zenés bábelőadás készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legkisebb nézőinek. A Plüm-Plüm kalandjai című előadást május 28-án 10 órától mutatja be először a társulat.
Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítását nyitják meg Kolozsváron május 20-án.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 20-án 19 órától mutatja be a Madárka című új előadását, amely barátságról, traumáról és az emberi lélek törékenységéről mesél.
Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Az első világháború után a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként közel száz ritka műalkotás, köztük három Munkácsy-kép maradt Aradon, ezek is láthatók május 17-én a Kultúrpalota második emeleti Képtárában.