Fotó: Barabás Zsolt
2012. május 15., 08:212012. május 15., 08:21
Nagy B. Sándor, a színház irodalmi titkárának kérdéseire válaszolva Saramonowicz elmondta, a Tesztoszteront tíz évvel ezelőtt mutatták be először Varsóban, szebb tízéves évfordulót nem is kívánhatott volna, mint a sepsiszentgyörgyi előadás: a produkció alatt úgy érezte, tud magyarul.
„A férfi szexualitása olyan, mint egy jó zeneadó, nem lehet kikapcsolni, mert az egyik jó szám követi a másikat, ám folyamatos jelenléte olykor kínos is lehet. Ezt akartam megírni, csak el kellett döntenem, hogy tragédia vagy komédia lesz belőle. Az utóbbit választottam, és nem bántam meg. Nem kaptam díjakat érte, de a közönség szereti, több lengyel és külföldi színház játssza folyamatosan” – fogalmazta meg az író.
Pászt Patrícia felidézte, hogy a Krakkói Magyar Intézet a kortárs lengyel drámaírók munkáiból adott ki válogatást, a kötet szerkesztőjeként és fordítójaként számára nem volt kétséges, hogy a Tesztoszteronnak ott a helye, hisz az ütős dialógusok olvasva is szórakoztatók. Zakariás Zalán rendező elmondta, sok kortárs drámát olvas, ám ritkán fordul elő, hogy azonnal érzi egy műről, hogy érdemes színre vinni, mint ahogyan ez Saramonowicz darabjával történt.
„Sokat röhögtem a szövegen, felüdülés volt számomra, majd azt éreztem, van hét színészem, akire pontosan talál a történet” – mondta Zakariás Zalán. Kolcsár József Titusz szerepét játssza. A színész elmondta, nem volt könnyű a próbafolyamat, sokat aggódtak és veszekedtek a trágár beszéd miatt, és mivel nem volt közöttük egyetlen nő sem, valamelyikük minden próbán önkéntelenül „nő lett”: fájt a feje, nem volt kedve, kiborult. A beszélgetés során kiderült, a sepsiszentgyörgyi előadás egyik erőssége a sajátos rendezői megoldásban rejlik: a jelenetek között élő rockzene szól, a produkció végén a színészek megalakítják a Tesztoszteron rockbandát, és fergeteges élő koncerttel búcsúznak.
Az év leghosszabb napján, június 21-én, szombaton ünnepli számos erdélyi, székelyföldi közgyűjtemény a Múzeumok Éjszakáját.
Több száz film, köztük több mint egy tucat magyar alkotás volt látható az elmúlt napokban Kolozsváron. A 24. TIFF magyar kínálatáról, filmforgatásról, fesztiválélményekről Zágoni Bálint főszervezővel és Bántó Csaba operatőrrel beszélgettünk.
A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.