Táncdalokkal kitörni a „gulyáskommunizmusból”: a Csinibaba című vígjáték premierjét tartják Nagyváradon

Hölgyek a produkcióban. A Csinibaba című előadásban csaknem a teljes nagyváradi társulat részt vesz •  Fotó: Szigligeti Színház

Hölgyek a produkcióban. A Csinibaba című előadásban csaknem a teljes nagyváradi társulat részt vesz

Fotó: Szigligeti Színház

Márton Gyula Csinibaba című szövegéből készült zenés vígjátékot mutat be a nagyváradi Szigligeti Társulat május 12-én, pénteken 19 órától a színház nagytermében. Az előadást, amelyben csaknem a teljes társulat részt vesz, Novák Eszter művészeti vezető állítja színpadra.

Krónika

2023. május 09., 12:102023. május 09., 12:10

Amint a társulat közleményében olvasható, a történet főhősei a 60-as évek elejének „gulyáskommunizmusából” való kitörés lehetőségeit keresik, ezért jelentkeznek az első ízben meghirdetett televíziós Ki mit tud? vetélkedőre, amelynek nyertesei kiutazhatnak Helsinkibe, a Világifjúsági Találkozóra.

A előadás az 50-es évek végének és 60-as évek elejének magyar táncdal-slágereivel van tele, az alakok is sokszor ezekből a dalokból ihletődtek.

„A legboldogabb akkor lennék, ha három generáció, a mai nagyszülők, szülők és gyermekek együtt jönnének el a színházba, és ha utána egy presszóban egy ital mellett vagy otthon, vacsoránál az idősebbek elkezdenének mesélni arról, hogy milyen volt a fiatalságuk” – fogalmaz a produkcióval kapcsolatban Novák Eszter rendező.

A társulat színészei mellett a Csinibabában szerepet kapott a Nagyvárad Táncegyüttes kortárs részlegének két táncművésze is, illetve közreműködnek vendégzenészek. A koreográfiákat az a Bóbis László jegyzi, akinek korábban már több táncos előadásunk, például a Maya, a Sybill és a Gül baba táncos jeleneteit is köszönhettük.

A bemutatóra május 12-én kerül sor, az előadást ezt követően május folyamán a következő időpontokban tűzzük műsorra: május 13., szombat 17:00 óra (a Holnap Után Fesztivál keretében), május 14., vasárnap 19:00 óra, május 19., péntek 17:00 óra, május 20., szombat 17:00 óra, május 23., kedd 17:00 óra. Jegyek kaphatók a jegypénztárban, illetve a szokott webhelyen, a https://szigligeti.biletmaster.ro/ oldalon. Az előadás a Csinibaba című, Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film eredeti színpadi változata alapján készül.

Szereplők:

SIMON BÁCSI, a tömbbizalmi: ifj. Kovács Levente

ARANKA NÉNI, frivol mozgalmár, a neje: Molnár Júlia

BOSTON CÉZÁRJA, exbokszbajnok: Szabó Eduárd

MARGIT BÜFÉ, sűrűmúltú negyvenes: Gajai Ágnes

ATTILA, árva hősünk, énekel: Sebestyén Hunor

JENŐ, Simon bácsi renegát fia, gitározik: Tőtős Ádám

FÉLIX, egyéb származású, bőgőzik: Barabás Hunor

EDE, eltévedt ejtőernyős, dobol: Szotyori József

BAJKON ÚR, széplélek, leendő űrhajós: Balogh Attila

MANCI, aki jobb, mint Anita Ekberg:Tasnádi-Sáhy Noémi

ANGELA, a szűz dizőz, angyal: Kocsis Anna

KATINKA, Attila ideálja „odaát”: Barkóczi Réka

OLGA, lófarkas naiva: Fodor Réka

ETELKA, dundi balerina: Törteli Nadin

ERNESZTIN, dobrajongó: Trabalka Cecília

TERIKE, kalauznő: Firtos Edit

PINCÉRNŐ, aki nem sieti el: Kovács Enikő

CSAPOS, aki beleszól: Hunyadi István

DZSIGOLÓ, aki mindent tud a nőkről: Dimény Levente

GBÚBER BÁCSI, egykori vöröskatona: Kocsis Gyula

GIUSEPPE: Kiss Csaba

GIORGIO: Csatlós Lóránt

GIULIO: Scurtu Dávid

KUTYÁS NŐ: Kerekes Dalma

GÉZA BÁCSI: Hajdu Géza

A ZONGORÁNÁL: Dombi Dávid

GITÁROS: Kása Tamás / Abuczki Norbert

A rendező Novák Eszter, a dramaturg Kárpáti Péter, koreográfus: Bóbis László, a koreográfus asszisztense Csömör Marcell, díszlettervező: Fodor Viola, jelmeztervező: Cristina Breteanu, zenei vezető: Suba Sándor, Szamosközi Gergő, ügyelő: Vajda Bogi, súgó: Tentea Katalin.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten