Szuperprodukcióra készül a szatmárnémeti Harag György Társulat: Hello, Dolly! musical a színpadon

A Harag György Társulat mércéjével mérve szuperprodukció lesz a Hello, Dolly! című musical •  Fotó: Jäger Tibor/ Harag György Társulat

A Harag György Társulat mércéjével mérve szuperprodukció lesz a Hello, Dolly! című musical

Fotó: Jäger Tibor/ Harag György Társulat

A Hello, Dolly! című musicalt mutatja be Sorin Militaru rendezésében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a nagyszabású produkció szereposztásában szinte a teljes társulat látható. A premiert május 13-án, pénteken tartják.

Krónika

2022. május 12., 11:362022. május 12., 11:36

Premierre készül a szatmárnémeti Harag György Társulat, a Hello, Dolly! című musicalben szinte a teljes társulat színpadra lép – közölte a színház. A Sorin Militaru által rendezett előadás bemutatóját pénteken tartják, a produkció az azonos című Broadway-musical, valamint a romantikus filmmusical alapján készült, amely a látványért és filmzenéért Oscar-díjat is kapott 1970-ben.

Bessenyei Gedő István, a társulat igazgatója elmondta, a Hello, Dolly! nagyszabású vállalkozás, a Harag György Társulat mércéjével mérve valódi szuperprodukció lesz, amilyet még soha nem játszott a színház.

Az előadásban és előkészítésében eddig Szatmárnémetiben soha nem látott méretű stáb dolgozik, a szinte teljes társulatot felölelő szereposztás mellett népes tánckar és statisztéria is szerepet kap a produkcióban, amelynek egyik legnagyobb erénye a zenei értékekben rejlik.

„A musical méltó megszólaltatása elképzelhetetlen volna a Dinu Lipatti Filharmónia zenekarának nagyszerű művészei nélkül. A kiváló zenészekkel, tánckarral és önkénteseinkből összeállt statisztériával kiegészült társulat munkája során nem ritkán akár félszáz alkotó is egyszerre mozdul majd a színpadon, ami nem kis kihívás az alkotócsapatnak” – közölte Bessenyei. Rámutatott, a produkciót már csak logisztikailag összehozni és szervezni is komoly feladat –

ékes bizonyítéka annak, hogy a színházban bizony a „könnyű műfaj” jelzővel illetett produkciók olykor a legnehezebbek és legsokrétűbbek valójában.

A történet New Yorkban játszódik, 1890-ben. Mrs. Dolly Levi csinos, fiatalon megözvegyült asszony, házasságközvetítésből és afféle „mindenben tudok segíteni” szolgáltatásból él. Egyik ügyfele nehéz természetű, zsémbes terménykereskedő, akinek már kinézte a párját egy női kalapüzlet tulajdonosnője személyében. A férfi a nősüléssel azonban inkább kiszolgálót, mintsem szerelmet keres. Dolly elhatározza, ideje véget vetni a magánynak, Horace némi megnevelés után ideális férj lesz számára. Szövevényes tervet dolgoz ki, melynek során mindenki megtalálja párját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten