2008. június 24., 00:002008. június 24., 00:00
Sepsiszentgyörgyön az állandó kiállítások mellett komolyzenei hangversenyeknek, tudományos előadásoknak, múzeumpedagógiai foglalkozásoknak ad otthont a múzeum, ezekbe is betekintést nyerhet a Szent Iván-éji látogató. Az est lepkekereséssel kezdődik: a múzeumkertben a gyerekeket várják pillangóvadászatra, a hiedelem szerint ugyanis, aki Szent Iván napján lepkét fog, az év hátralévő részében szerencsés lesz. Hét órakor a lovagteremben a Kiss Manyi ismeretlen arcai című kiállítást nyitja meg Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet referense. Az erdélyi származású színésznő életét és munkásságát bemutató tárlaton felcsendülnek a Kiss Manyi nevéhez kötődő dalok is – köztük a Jaj, de jó a habos sütemény – Kelemen Fruzsina előadásában. A Múzeumkertben a Brassói Transilvania Tudományegyetem Zenetagozatának rézfúvós együttese koncertezik, majd levetítik William Shakespeare Szentivánéji álom című művének Michael Hoffman rendezte filmváltozatát. A múzeumban folyamatos múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják a gyerekeket, a természetrajzi részlegen a kiállított állatokat szénrajzzal lehet megörökíteni egy papírszőnyegen, és az árnyékrajzot is kipróbálhatják. Folyamatosan zajlanak a tárlatvezetések is: minden gyűjtemény – néprajz, történelem, régészet, természetrajz – vezetője bemutatja a saját osztályát, és válaszol a kérdésekre. A szabadtéri programok rossz idő esetén az épületben lesznek megtartva.
Múzeumok Éjszakája
A Múzeumok Éjszakáját Berlinben ünnepelték először 1997-ben, időközben számos intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez a világ legtöbb országából. Románia más városaiban már május közepén megtartották a Múzeumok Éjszakája-rendezvényeket, Magyarországon viszont a hétvégén ünnepeltek százhatvan városban. Budapesten hetven helyszínen zajlottak a múzeumi programok, a számos állandó és időszakos művészeti kiállítás mellett különleges tárlatok is nyíltak: az Országos Műszaki Múzeumban ősmotorokat, munkagépeket állítottak ki, 130 berendezés és 150 kisebb tárgy által ismertették másfél évszázad gépfejlesztésének fontosabb stádiumait. A Magyar Nemzeti Bank rendezvényein a vállalkozó kedvűek aranyrúdon tesztelhették erejüket, önarcképes bankjegyeket nyomtathattak, és a pénzverés fortélyaival is megismerkedhettek. A Vám és Pénzügyőr Múzeumban hamisítványokat állítottak ki, és interaktív bemutatókat tartottak, a Postamúzeumban levélszekrény-történeti kiállítás nyílt, a Néprajzi Múzeumban tradicionális nyugat-afrikai hangszereket ismertettek, a Vasúttörténeti Parkban pedig kerti vasút, lóvasút és mozdonybemutatóval várták az érdeklődőket.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.