Eszenyi Enikő
Fotó: PMN
Vastapssal jutalmazta a szatmári közönség Eszenyi Enikő színművész, a budapesti Vígszínház igazgatójának vasárnapi fellépését. A Partiumi Magyar Napok gazdag színházi kínálattal is várja a nagyérdeműt ezen a héten.
2017. augusztus 21., 18:062017. augusztus 21., 18:06
2017. augusztus 21., 18:092017. augusztus 21., 18:09
Gazdag kulturális kínálat várja az augusztus 20. és 27. között Szatmárnémetiben szervezett 16. Partiumi Magyar Napok résztvevőit. Vasárnap este
az Északi Színház színpadán, a budapesti Vígszínház igazgatója különleges pillanatnak nevezte a partiumi fellépést és az ottani közönséggel való találkozást, hiszen nagyszülei és szülei Szatmárnémetiben éltek. A gyönyörben nincs középút című produkciót vastapssal fogadta a Partiumi Magyar Napok közönsége – közölték a szervezők.
Az előadás kivételes atmoszférájú színházi csemege, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes költők szövegeivel, Darvas Ferenc és Melis László dalaival, a produkcióban híres tangók, sanzonok, operett-részletek ek hangzottak el.
Fotó: PMN
Hétfőn az Aradi Kamaraszínház vendégelőadását tekintheti meg a közönség Sex, drugs, gods & rock'n'roll címmel Tapasztó Ernő rendezésében. „A sex, drugs, gods & rock'n'roll című, Eric Bogosianból és José Saramagóból kikevert elegy a Bibliát tölti újra. A mikrofonnal felszerelt forgószékben ülő Harsányi Attila néhányat fordul és
aztán a fejhangon sivító laza Káintól a drogos múltjára legbüszkébb rocksztárig kerül. Egyszerre távolítja el és hozza érthető közelségbe a már-már unásig ismertet, bravúrosan és fölényesen játszadozva a mi lenne, ha kérdésével" – írta az előadásról Jászay Tamás a Revizor Online-on.
Kedden Földes László Hobó „Halj meg és nagy leszel” című produkciója várja a rajongókat, Vidnyánszky Attila rendezésében, szerdán a budapesti József Attila Színház társulata hozza el Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccioját, csütörtökön Szereted-e még? címmel Szécsi Pál-emlékkoncertnek ad otthont az Északi Színház.
Pénteken a Partiumi Magyar Napok színházi előadásainak sorát Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? című darabjának a marosvásárhelyi Yorick Stúdió által színpadra vitt előadása zárja Sorin Militaru redezésében. „Izgatott, hogy egyszemélyes színházként egyedül játszhatom el a fanyar humorral átitatott történet főszereplőjét és mindazokat, akiket, ha kicsit elrajzoltan is, megidéz. A főhős épp velem egyidős, és én is hasonló romániai városban nőttem föl.
nekem is volt ilyen kivételezett helyzetű osztálytársam, mint ennek a történetnek a főhőse, aki mégis boldogtalanul nőtt föl"– nyilatkozta a darab főszereplője, Sebestyén Aba. A produkció a BBC rádiójáték-pályázatán a Legjobb Európai Dráma Díját nyerte el. A rendezvénysorozat részletes programja a Partiuminapok.ro honlapon található.
Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.
Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját is kitüntették Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén.
„Manapság a rendezői színház a divat, amely világrengető problémákat, kétségbeejtő víziókat tár a nézők elé, és inkább az értelemre, semmint az érzelmekre akar hatni” – fejtette ki a Krónikának Méhes Kati színművész.
A Magyar Jazz Hetének legfontosabb eseményeként elindult az online jazz adó, a Szakcsi Rádió. Az április 30-a óta hallgatható zenei rádió adásai a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető Szakcsi Rádió-alkalmazás segítségével is foghatók.
Kürthy András rendező precizitással illeszti helyére a Puccini Manon Lescaut című művéből a Kolozsvári Magyar Opera színpadára állított produkció valamennyi elemét.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel – közölték az MTI-vel a szervezők.
Több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron, amelyet május 9-12. között rendeznek meg – közölték a szervezők.
A tánc a nézőhöz univerzális nyelven szól, befogadásához, megértéséhez és megérzéséhez csupán kíváncsiságra és nyitottságra van szükség, ez a befogadás egyelőre még nem zökkenőmentes az erdélyi nézők számára.
A Macskafogó című népszerű sci-fi paródia-animáció vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi.
Kolozsváron mutatja be Szűcs Nelli színésznő Fedák Sáriról szóló önálló estjét május 11-én – közölte a szervező Magyarország Főkonzulátusa.
szóljon hozzá!