A nők jogaiért is kiállt a 140 éve született Jakabffy Elemér

Jakabffy Elemér módos földbirtokos családban született a Temes megyei Lugoson. Már fiatalkorától kezdve érdeklődött a kisebbségi politika iránt, így tudatosan választotta a Budapesti Tudományegyetem jogi karát. Politikai karrierje fiatalon kezdődött: 1910-től a Magyar Országgyűlésben a mai Krassó-Szörény megyében található Boksánbánya (Németbogsán) választókerület képviselője lett. Nyolcéves magyar parlamenti jelenléte alatt a nemzetiségek jogegyenlőségére koncentrált, de a művelődési és gazdasági fejlődés kérdése is foglalkoztatta. Alapvetően a demokratizáció lelkes híve volt, a szavazati jog kitágítása mellett állt ki, támogatta, hogy a nők is rendelkezzenek választójoggal (ezt támasztja alá az 1918-ban A választójogi bizottság tagjai a nők választójogáról címmel közölt tanulmánya is). Az őszirózsás forradalom eseményeit csak a háttérből figyelte, az utolsó, 1918-as országgyűlést (melyen ő is részt vett Bécsben) a Monarchia temetéseként, valamint Magyarország bukásaként látta. Az impériumváltást követően hazatért lugosi birtokára, ahol kisebbségi politikusként újfajta közéleti munkába kezdett: az Országos Magyar Pártban (OMP) a bánsági tagozat elnöke volt, képviselő lett a román parlamentben, ahol 1927–1937 között tevékenykedett. 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye választotta képviselőjévé. Sulyok Istvánnal és Willer Józseffel 1922-ben elindították a szülővárosában megjelentett, Magyar Kisebbség címet viselő nemzetpolitikai szemlét, melyben többek között Mikó Imre, Nicolae Iorga, Bíró Vencel, Paál Árpád, Balogh Artúr is közölt cikkeket, s amelyben a jogtudomány, a politológia és a társadalomtörténet mellett irodalompolitikai vagy művészetszociológiai írások is napvilágot láttak. Racionális hozzáállását a nemzetiségi témához jól jelzi, hogy 1923-ban elindította a folyóirat román párját Glasul minorităţilor címmel (később német és francia nyelvű cikkeket is közöltek). 1925-től nemcsak a román politikai színtéren volt jelen, hanem a Svájcban megrendezett népkisebbségi kongresszusokon is részt vett. 1938-tól, az OMP betiltása után egy időre visszavonult a politikai élettől. 1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte szakmai tevékenységét, szakírói munkásságát, külső taggá választották. 1943-tól a Romániai Magyar Népközösség munkáját segítette. Akárcsak jó barátja, kollégája, a kisebbségtudományi munkát folytató Mikó Imre, ő is megszenvedte 1944 eseményeit, nemzetiségi túszként internálták Bukarestbe, ahol nyolc hónapot töltött, majd Hátszeget jelölték ki új lakhelyéül. Hátszegi kényszertartózkodásának csak 1954-ben lett vége. 1957-ben a fiához költözött Szatmárnémetibe, ahol visszavonultan élt.