Január 1-jétől szabadon felhasználhatók Bartók Béla, Szerb Antal és Pietro Mascagni művei, mivel lejár a szerző halálától számított 70 éves szerzői jogi védelem.
2015. december 29., 18:232015. december 29., 18:23
Bartók művei 2016. január 1-jétől ugyan szabadon felhasználhatóvá válnak, de a jelenlegi szabályozásoknak megfelelően még marad két jelentős megkötés: az egyik, hogy az európai uniós szabályok szerint a többszerzős darabok esetében a hetvenéves védelmi időt az utoljára elhunyt szerző halálától kell számítani (Bartók esetében ilyen a három színpadi műve), a másik pedig, hogy az amerikai jogi szabályozás az európaitól eltérő, ezért Bartók késői, Amerikában komponált művei ott továbbra is védettek maradnak – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel.
Január 1-jétől szabadon lehet felhasználni Johan Huizinga holland történész és indológus, Pietro Mascagni olasz zeneszerző és karmester, Szerb Antal író, irodalomtörténész, valamint Fényes Adolf festőművész műveit is. A szellemi tulajdonjogok sajátossága, hogy a fizikai tulajdontól eltérően csak bizonyos ideig nyújtanak oltalmat a szerzőknek, feltalálóknak, jogtulajdonosoknak. A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző életében és halála után 70 évig védi a műveket. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotóművészeti vagy éppen képzőművészeti alkotásokat.
A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára valódi hagyatékot jelenthessenek az alkotások. Egy friss tanulmány szerint ugyanakkor Európában minden 10 jogdíjkifizetésben részesülő személyből kilenc élő szerző, és csak egy örökös. Ennél is jóval kisebb azon művek aránya, amelyek még a szerző halála után 70 évvel is rendszeresen elhangoznak, kereskedelmi forgalomba kerülnek. Ezek a művek valóban a közös kultúrkincs részét képezik, és ezt a jogi szabályozás is elismeri a szerzői jogi védelem megszűntével.
A védelmi idő lejártának sajátos, kettős hatása van. A pozitív oldala, hogy a művek felhasználói könnyebben tudják kiadni, előadni a műveket, ugyanakkor a szerzői jog kizárólagosságának elveszésével a vállalkozók kevésbé ösztönzöttek a kiadásra, hiszen előfordulhat, hogy azonos című, gyengébb minőségű, de olcsóbb kiadványokkal kell majd versenyezniük. Bartók egy igazi klasszikus, ezért az ő esetében a jövőre induló, kiemelt minőségű magyar-német kottaösszkiadás-sorozat kivételt jelent. De az olcsóbb, egyszerűbb kivitelű kiadványokkal érdemes lesz vigyázni – idézi a közlemény Tóth Péter Benjamint, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatóját.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!