2009. február 19., 09:262009. február 19., 09:26
Ugyanakkor idén először idegen nyelvű előadást is meghívtak a seregszemlére: Schwajda György Himnusz című darabját románul láthatja a közönség, s ez már Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója szerint előrevetíti azt a távlatos célt, hogy a Deszka valamikor „nagy nemzetközi megmérettetés legyen”.
Az idei mustrán, amelynek díszvendége Hubay Miklós Kossuth-díjas író, a kortárs magyar dráma kiemelkedő alakja lesz, 8 nagyszínpadi és 18 stúdió-, illetve kamaraszínházi produkciót mutatnak be. A seregszemlén, amelynek harmadik alkalommal ad otthont a cívis város, hat budapesti, hat vidéki, valamint négy határon túli – két szabadkai, egy nagyváradi és egy aradi társulat – mutatkozik be. A debreceni Csokonai Színház négy produkcióját láthatja a közönség.
Az idei Deszka programját Egressy Zoltán, Horváth Péter és Szilágyi Andor válogatta, a szakmai programot – együttműködve a Csokonai Színház művészeti műhelyével – Németh Ákos állította össze. A válogatás elsődleges szempontja a sokszínűség és a szövegcentrikusság volt – mondta Vidnyánszky Attila, aki szerint a szakmai programok „óriási vitákra, nagyszerű beszélgetésekre, igazi, komoly szellemi kalandra” adnak lehetőséget.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.