Az ember tragédiájának mindig aktuális gondolatiságát a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjaihoz is közel viszi a projekt
Fotó: Színemről színedre/Facebook
Játék, színház és közvita egyben Az ember tragédiája című mű alapján készülő fórumszínházi esemény, amelyet Nagyváradon tartanak május 9-én, kedden tíz Bihar megyei középiskolás csapat, valamint egy egyetemi hallgatókból álló csoport részvételével. Idén jubileumi év van: 200 esztendeje született Madách, az ennek jegyében létrejött projektről Tasnádi-Sáhy Péter színházrendező-dramaturgot, a Színemről színedre – fórumszínházi esemény Madách szellemében című rendezvény vezetőjét kérdeztük.
2023. május 08., 18:022023. május 08., 18:02
Közös gondolkodásra, játékos vitára kívánja serkenteni a diákokat korunk fontos, Az ember tragédiája gazdag gondolatiságához is szervesen kapcsolható kérdéseiről a Nagyváradon kedden tartandó fórumszínházi esemény. A Vendégoktatók a Magyar Kultúráért elnevezésű programsorozat keretében, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, N. Császi Ildikó, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vendégoktatója kezdeményezésére jött létre a projekt
A május 9-ei alkalmon a Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Nagyváradi Művészeti Líceum, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az Érmihályfalvi 1-es számú Technológiai Líceum, a margittai Horváth János Elméleti Líceum, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai mutatnak be rövid,
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium csapata és Tasnádi-Sáhy Péter rendező (jobbról)
Fotó: Színemről színedre/Facebook
Közel hozni a diákokhoz a Madách-i problémafelvetéseket
Tasnádi-Sáhy Péter színházrendező-dramaturg, a Színemről színedre – fórum-színházi esemény Madách szellemében című rendezvény vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, tavaly nyár óta intenzíven foglalkozik fórumszínházzal, régóta érdekli már ez a színházi forma. „Göteborgban nagyon izgalmas műhelymunkán vettem részt, amit Geo Britto tartott. Ő közvetlen munkatársa volt a brazíliai Augusto Boalnak, aki az „elnyomottak színházát” kitalálta. Boal halála után pedig Britto viszi tovább, Svédországban közelről megismerhettem a fórumszínház módszerét gyakorlatban” – mondta el Tasnádi-Sáhy Péter.
Tíz Bihar megyei oktatási intézmény, köztük a Ady Endre Elméleti Líceumdiákjai vesznek részt a projektben
Fotó: Színemről színedre /Facebook
„Arra gondoltam, hogy nálunk minderre bizony szükség van. A pandémia idején csináltam a váradi Szigligeti társulatával egy Tragédia-átiratot fiataloknak Madách művéből, akkor online óra keretében sok diákkal beszélgettem a műről. Kiderült számomra akkor, hogy elég nagy a távolság a mai gyerekek és a Madách-mű között, miközben a Tragédiában rengeteg gondolat és problémafelvetés kortárs, mai, aktuális” – mondta a rendező.
Két-három perces jelenetekből áll össze az előadás
Úgy fogalmazott, az a lépték, ahogyan Madách a magyar irodalomban egyedülálló módon mer gondolkodni a nagybetűs Emberről, el kell jusson a fiatalokhoz: valami olyan módot kell találni, amivel megnyitjuk a gyerekek számára ezt a közös kulturális kincset. „Innen jött az ötlet, hogy az lenne jó, ha minél több embert bevonnánk, és ez sikerült is, hiszen kilenc Bihar megyei – öt váradi és négy más településen működő – középiskola és a PKE kapcsolódott be, tíz csapat állt össze. A PKE kötött a tanfelügyelőséggel egy együttműködési megállapodást és ennek keretében zajlik a projekt.
Arra is kitért, hogy a székelyhídi csapatnak a Falanszter jelenet jutott, ennek kapcsán beszéltek a diákokkal arról, hogy Madáchnál ebben a színben az ember egészen elgépiesedik, és hogy ezzel a jelenséggel hol is tartunk ma, szóba kerültek a robotok, a mesterséges intelligencia. „A munka mindenki csapattal úgy zajlott, hogy én vittem a mű adott színében föllelhető konfliktus témáját, igyekeztem a diákoknak impulzusokat adni. A probléma kifejtése, ami egy két-három perces jelentet eredményezett csapatonként, teljesen a diákoké.
Mint sorolta, például az egyiptomi szín kapcsán, ahol Ádám fáraó, Éva pedig rabszolganő, a vagyoni egyenlőtlenségek problémáját közelítik meg a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium csapatával, azt, hogy milyen esélye lehet ma egy gazdag fiú és egy szegény lány szerelmének. „Tehát fontos társadalmi kérdések gyűlnek össze kis jelentekben, amelyek reflexiók Az ember tragédiája egyes színeire. Május 9-én a PKE nagytermében összegyűl a tíz csapat, a kis jeleneteket összerakjuk egy 35-40 perces előadásba, a részvevők megszavazzák, hogy mely jelentek problémafelvetését tartják a legaktuálisabbnak, és három jelenetet mondjuk „megnyitunk” a fórumszínház számára” – fejtette ki Tasnádi-Sáhy Péter.
Az oktatás részévé kellene tenni a hasonló projekteket
A rendező kifejtette, ez azt jelenti, hogy veszik a jelentet, és megkérik a közönséget, hogy az adott problémára milyen megoldást lehetne találni. Akinek van ötlete, az nemcsak elmondja, hogy milyen megoldást látna, hanem be is áll a jelenetbe, és a saját stratégiája szerint valamelyik szereplő helyében, vagy akár egy új szereplőként próbál válaszokat adni a felvetett problémákra: ez játék, színház és közvita egyben – emelte ki a rendező.
A nagyváradi Ady iskola diákjai a Madách művéből kiinduló előadás egyik próbáján
Fotó: Színemről színedre/Facebook
„Csodálatos, hogy a Bihar megyei középiskolák azonnal a kezdeményezés mögé álltak, az iskolabuszokkal behozzák a diákokat Váradra, kísérik őket a tanárok, nagy szeretettel és segítőkészséggel viszonyultak a projekthez. Nagyon jó lenne, ha lenne folytatása, de a legeslegjobb az lenne, ha az efféle projektek nem „kiszakított idők” lennének az oktatásból.
Hozzátette, a pedagógusok és a diákok részéről is erőn felüli az, hogy részt vesznek ezekben a tevékenységekben, azért is találták ki úgy, hogy konkrétan 2-szer 3 órányi részvételt kérnek tőlük. Ezért van az, hogy a jelentek hossza 2 és fél- 3 perc, mert ennyit lehet ennyi idő alatt minőségben megvalósítani. „Tehát mivel ez többlet erőfeszítésnek számít a diákok részéről, arra is rávilágít, hogy nem arról szól az oktatási rendszer, hogy jó táptalaja legyen a hasonló kezdeményezéseknek” – mondta Tasnádi-Sáhy Péter.
A színház szempontjából is rendkívül hasznos, ha a gyerekek közelebb kerülnek ehhez a világhoz, hiszen színházértő emberekké válhatnak – mondta el a Krónikának Tasnádi-Sáhy Péter színházi rendező, dramaturg, a nagyváradi Szigligeti Színház számos színházi neveléssel foglalkozó programjának mentora.
Bessenyei István nevét veszi fel a romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amelyet ezentúl Szatmárnémetiben fognak tartani – közölte szerdán a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
Csak néhány előadást láthattunk a Szatmárnémetiben szervezett Interetnikai Színházi Fesztivál (Ifeszt) gazdag kínálatából: akadt köztük nagyszerű, magával ragadó produkció, de olyan is, ami kevesebb vagy több kívánnivalót hagyott maga után.
Életének 88. évében elhunyt Paulovics László szatmárnémeti születésű, évtizedekig Németországban élő, majd Szentendrén megtelepedett festő- és grafikusművész, díszlettervező – közölte pénteken Szatmárnémeti polgármesteri hivatala.
B. Kovács András sepsiszentgyörgyi szerző Bukaresti napló I.-II., 1978-1988 című kötetét mutatják be Kolozsváron.
A Székely Kalendárium 2025. évre szóló kiadása már kapható lapárusuknál és az ismertebb könyvesboltokban. Székelyföld kincsestárának sorban huszonkettedik kötete szokásához híven színes, változatos tartalmat kínál olvasóinak.
A Kolozsvári Magyar Opera Puccini-sorozatának következő darabja a Manon Lescaut című előadás, amit csütörtökön láthat a közönség. Az előadást beharangozó gondolatokat közöljük.
Multikulturális helyszínen tartják a romániai kisebbségi társulatok találkozóját, a vasárnapig tartó Ifesztet. Szatmárnémeti pezsgő fesztiválhangulattal várja a kétévente megszervezett, ismét a Harag György Társulat tereiben zajló interetnikai szemlét.
Vecsei H. Miklós színművész és QJÚB nevű csapata erdélyi turnéra indul. Az első állomás Kolozsvár.
Kolozsvár emblematikus épületét, a volt Központi Szállót járhatták be kedden délután az érdeklődők. A magyar néptáncoktatás, a hagyományőrzés egyik erdélyi fellegvárának szánt impozáns, felújított épület történetiségét művészettörténész ismertette.
Borsodi L. László csíkszeredai költő, irodalomtörténész, kritikus, tanár kapta az Év szerzője díjat a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron – közölték szombaton a rendezvény szervezői.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezései elképesztően sodró erejűek, dinamikusak és „fiatalosak”, de mély gondolatiságúak is, így óriási az esélyük, hogy megszólítsák az ifjú generációkat.
szóljon hozzá!