Cristi Puiu román filmrendező is tagja a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének.
2020. július 28., 17:442020. július 28., 17:44
A román filmes mellett Cate Blanchett zsűrielnökhöz még Joanna Hogg brit rendező, Ludivine Sagnier francia színésznő és Christian Petzold német rendező csatlakozik a szeptember 2-án kezdődő filmes seregszemlén, írta az MTI. A többek között az Arany Oroszlán díjról döntő, európai filmesekből álló zsűri tagja lesz Veronika Franz osztrák író-rendező és Nicola Lagioia olasz író is.
A tervek szerint szeptember 2. és 12. között rendezik a lagúnák városában, a versenyprogramot a héten hozzák nyilvánosságra.
Cristi Puiu rendező Lăzărescu úr halála (Moartea domnului Lăzărescu, 2005) című nagy sikerű filmjével vált ismertté, mely a beteg hazai egészségügyi rendszert mutatja be.
ezt a berlini filmfesztivál Encounters szekciójában rendezői díjjal jutalmazták. A 200 perces román–szerb–svájci–bosnyák–észak-macedón koprodukcióról elismeréssel írt a nemzetközi sajtó: „felejthetetlen történelmi drámaként”, „majdhogynem riasztó komolyságú alkotásként” jellemezte.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
Nagybányai festők alkotásait felvonultató kiállítás nyílik május 8-án 17 órakor Nagyváradon a római katolikus Barokk Püspöki Palota második emeleti kiállítótermeiben – közölte Facebook-oldalán a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos lép fel a Tizenöt Zsoltár című koncerttel Marosvásárhelyen a református Vártemplomban június 6-án, a koncerttel a Szilágy megyei Zsobokon működő, református Bethesda gyermekotthont támogatják.
Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.
szóljon hozzá!