Régi idők igézetében

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Vidám, zenés előadásokkal búcsúztatja az óévet a legtöbb erdélyi magyar színház Örökzöld slágerekkel, humoros jelenetekkel – azaz kabaréval, vígjátékkal és operettel köszöntik az új évet az erdélyi magyar színházakban, valamint a kolozsvári operában.

Krónika

Krónika

2006. december 29., 00:002006. december 29., 00:00


Az előadásokat többnyire mindenütt pezsgős koccintás zárja, és felcsendül a Himnusz is. „Leginkább szilveszterinek” a nagyváradi társulat előadása ígérkezik, a Csókos asszony című operett néhány perccel éjfél előtt ér majd véget.

Bányarészvény, női lélek
Hetedik éve, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szilveszter napján zenés, szórakoztató előadással búcsúztatja az óévet. Az idén Vaszary János A vörös bestia című zenés vígjátékát mutatják be 19 órától, Csurulya Csongor rendezésében.
Az elegáns és jó hírű tengerparti hotelben, ahol idillikus családi együttlétben nyaral a fiatal bankigazgató, a menyasszonya és jövendőbeli apósa, a nyugodt, békés hangulatot megzavarja a titokzatos „vörös nő”, aki hol a papucsát vagy a hálóköntösét, hol magát felejti a vőlegény szobájában. Nem szerelmes, nem csábítani akar, hanem bosszút állni, megakadályozni a házasságot, és anyagilag tönkretenni a vőlegényt. Bizonyos bányarészvények zuhanó értéke és a női lélek rejtelmei közötti összefüggésre a darab végén természetesen fény derül, és nem marad el az egymásra találás és az új szerelem sem, a félreértések bonyodalmából a klasszikus békebeli vígjáték útvesztőin keresztül vezet a boldogsághoz az út. A vörös bestia szerepében László Katát, a tönkretenni kívánt ifjú bankárt Posta Ervin játssza.

Omnibusz, nosztalgia
Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című háromfelvonásos operettjét Meleg Vilmos rendezésében mutatja be az év utolsó estéjén 20.30-kor a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulata. A korábbi szilveszteri előadásokat túllicitálva a társulat most egy sokszereplős, zeneszámokkal tarkított operettet tűzött műsorra. Erre az alkalomra a társulat zenekart szerződtetett, és tánckar is fellép a színpadon.
Zerkovitz nagy sikerű operettjét először 1926-ban mutatták be. A cselekmény Budapesten, a külső Józsefvárosban, egy gangos házban játszódik. Az egész környék arról beszél, hogy micsoda híres színinövendék lett Pünkösdi Katóból, a Nagytemplom utca talált gyerekéből. A talált gyermekből felserdült szemrevaló fiatal lányt Gajai Ágnes, a mecénás Báró Tarpatakyt Ács Tibor alakítja. Ibolya Ede szerepében Kiss Csabát, a sanzonett Rica Macáéban Molnár Júliát láthatja majd a közönség. Az előadásban olyan örökzöld slágerek is felcsendülnek, mint az Éjjel az omnibusz tetején, Látta-e már Budapestet éjjel?, Asszony, asszony, csókos asszony.
A kolozsvári magyar opera szintén operettdalokkal kedveskedik a közönségnek szilveszter estéjén, a Vivát 2007!, avagy Hallod-e Rozika, te? című opera-kabaré 18 órakor kezdődik. Kulcsár Szabolcs vezényletében Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Kellér Dezső, Lajtai Lajos, Zerkovitz Béla, Vadnai László jól ismert slágerei csendülnek fel, a műsorban az opera énekesei és zenekara mellett a balettkar is fellép. Az előadást Gy. Tatár Éva állította színpadra.

Kabaré, varieté
„Az idei szilveszteri előadás a kabaré és a varieté keveréke lesz. Úgy gondolom, a nevetés nagyon fontos, mert mindig erőt ad. Legfőbb célunk, hogy a közönség érezze jól magát” – fogalmazta meg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának új előadása kapcsán a rendező, Tóth-Páll Miklós. A 18 órakor kezdődő HAccáré – HAccacáré című műsorban sok zene és tréfás jelenet kap helyet, a társulat tagjai pedig a közönséget is be kívánják vonni a játékba. Ez bizonyára nem lesz nehéz, a zenés előadásoknak nagy hagyománya van Szatmárnémetiben.
A HAccáré – HAccacáré bemutatóját megelőző napon, szombaton nyilvános főpróbát tartanak, továbbá a színház előcsarnokában megnyílik Janicky Pál A régi Szatmárnémeti című kiállítása, az Ady Endre és a Szentgyörgyi Albert társaság szervezésében. A fotótárlaton kívül a közönség az 1920–30-as évekből származó színházplakátokból álló gyűjteményt is megtekinthet.
 
Rádió, humor
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két okból nem szervez évbúcsúztató előadást. Egyrészt azért, mert az utóbbi két évtizedben nem kényeztette el a közönséget kabaréval, átengedve a teret a szintén a színház tagjaiból összeállt Gruppen Hecc társulatnak. Másrészt az átalakítás alatt álló színház képtelen egy időben játék- és próbatermet biztosítani mindkét tagozatának.
Szórakoztató előadásokban azonban nem lesz hiány: Nagy István idén is írt és rendezett politikai kabarét. A Románia csatlakozásából és a magyarországi belpolitikai viharokból ihletődött zenés-táncos kabarét EUkúrtuk? címmel mutatják be szilveszter napján 18 órától a Kultúrpalotában. A Hahota színtársulat ezen a héten mutatta be Pecázás a zavarosban című, Nóti Károly és Lőrincz Miklós bohózataiból összeállított kabaréját, amelyet januárban többször is műsorra tűznek. Karácsonykor láthatta a közönség Gáspárik Attila és Nagy István rádiókabaréját, a Megállj, megállj, Európa című műsort szilveszter napján közvetíti a Marosvásárhelyi Rádió. Rádiókabaré készült idén Kolozsváron is: a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter műsorát két héttel ezelőtt mutatták be a Donát úti stúdióban, a rádióban pedig 31-én délután lehet meghallgatni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést