Nem szabad belesüppedni a regionalitásba – Zsidó Ferenc, a Székelyföld kulturális folyóirat új főszerkesztője a lap küldetéséről

– Pár hónapja lettél a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. Hogyan látod, melyek azok a fő tényezők, amelyek a lap szerkesztésében, kitekintésében, irányultságában a folytonosságot biztosítják? Vagy kérdezhetem úgy is: mi az, ami terveid szerint nem változik, és mi az, amin változtatni szeretnél?

– Huszonhárom éves múltja van a Székelyföldnek, határozott arcéle, amely kötelez. Elődeim jól felépítették, komoly márkanévvé alakították a lapot. Nekem elsősorban tovább kell vinnem, kicsit talán a marketingjét modernizálnom. Mélyreható strukturális változásokat nem szeretnék eszközölni tehát, egy-két rovat dinamikáján tervezek változtatni, illetve markánsabbá tenni a piacon az online térben való jelenlétet. A belbeccsel minden rendben, de a külcsínt nem árt még fényezni, mert a médiahasználati szokások átalakulóban vannak.

– Amikor főszerkesztő lettél, úgy nyilatkoztál: bízol abban, hogy a lap továbbra is mérvadó, iránytű jellegű mindazok számára, akik a kortárs irodalomban, úgy általában véve a kultúrában, tudományokban (történelem, néprajz, oral history, irodalomtudomány stb.) tájékozódni akarnak Székelyföldön, Erdélyen innen és túl. Ha esetleg egyfajta „mennyiségi” szempontból lehetne vizsgálni: a Székelyföld milyen arányban részesíti előnyben a székelyföldi, erdélyi témákat, és milyen arányban mutat Erdélyen túl?

– Igen, ez lenne a küldetése a lapnak, ha szabad ilyen nagy szavakat használni: úgy tükrözze a régió értékeit, hogy ne süppedjen bele a regionalitásba. Hogy a lapszerkesztési gyakorlatban ez mit jelent?

Konkrétabban: például Budapest szempontjából zonális értelemben mi a periférián vagyunk, ennek ellenére szívesen közölnek ottani szerzők is a lapban, tehát nemcsak helyi presztízse van. Ugyebár a Székelyföld nem csupán irodalmi lap, önmeghatározása szerint kulturális periodika. A koncepció szerint a szépirodalom-, a tanulmány-, a könyvszemlerovatunkban igyekszünk minél nyitottabb műhelyként működni, az itt megjelenő szerzők kb. fele nem is erdélyi.

A történelem-, az oral history, a néprajzrovatainkban és néhány más időszakos rovatban (pl. Academica Transsylvanica – erdélyi tudósok arcképcsarnoka; Nobile officium – erdélyi nemesi családok bemutatása stb.) viszont jellegzetesen székelyföldi, erdélyi témákkal foglalkozunk. Így jön létre az egyensúly, így érezheti azt az erdélyi olvasó, hogy róla is szól a lap, ugyanakkor be van kapcsolva egy szélesebb áramba, ezért szeretheti a Székelyföldet a világ távoli tájékain élő magyar is.

A tapasztalat szerint a legolvasottabb az Ujjlenyomat című rovatunk, amelyben elsősorban színes visszaemlékezések jelennek meg: hogyan élték meg a nagy történelmi eseményeket a helyi kisemberek. A történelemtudomány számára is fontos adalékokkal szolgálnak ezek az oral history anyagok.

– Az előbbi kérdést az olvasóközönséggel kapcsolatosan is feltenném: olvasóitok, előfizetőitek aránya hogyan alakul jelenleg: mennyien érdeklődnek a lap iránt a Székelyföldről, Erdélyből, és mennyien a határon túlról?

– Ha nem tévedek, a Székelyföld a legnagyobb példányszámú havilap a Kárpát-medencében: 1500 példányban nyomják, melyből közel 1200 a rendszeres előfizetőké, a többi szabad eladásra kerül. Területi megoszlású statisztikánk az előfizetőinkről van: mintegy 700 erdélyi/romániai, 500 pedig külföldi – főként magyarországi, de van előfizetőnk Németországban, Kanadában, az Egyesült Államokban stb. Ezzel mi vagyunk a legtöbb stabil előfizetővel rendelkező havilap is. Igyekszünk ugyanakkor minél több kulturális intézményhez, könyvtárhoz is eljuttatni a Székelyföldet.

– Bár a lap varázsa, értéke abban is áll, hogy elsősorban tekintélyes vastagságú, papírillatú, kézben fogható, visszalapozható, könyvespolcra sorakoztatható nyomtatott termék, azért igyekszik jelen lenni az online térben is – hiszen ez manapság megkerülhetetlen. Hogyan, milyen formában teszitek hangsúlyosabbá a Székelyföld online jelenlétét?

– Vállalt koncepciónk, mellyel némiképp szembemegyünk a trenddel: elsődlegesen nyomtatott folyóirat lenni a jövőben is. A 190 oldalas Székelyföld havonta csupán 5 lejbe kerül: az előállítási ár ennek az összegnek természetesen a többszöröse, a fenntartó Hargita Megyei Tanács támogatásának, illetve további közalapítványi pályázatoknak köszönhető, hogy ilyen kedvezményesen tudjuk adni.

Ugyanakkor mi is tartjuk a lépést az online világgal: nemrég üzemeltük be a folyóirat megújult honlapját, a www.szekelyfoldfolyoirat.ro-t, amelyen késleltetve megjelenik a nyomtatott lap anyaga, aktuális hírekkel kiegészítve, és a közösségi oldalakon is jelen vagyunk.

– Ha jól tudom, a Székelyföld által kiadott Székely Könyvtár sorozatban immár közel 100 könyv látott napvilágot, legutóbb A madéfalvi veszedelem tanúkihallgatási jegyzőkönyve 1764, a nemrég elhunyt Egyed Péter versei, valamint a Székely írók (az árnyékos oldalról) című kiadvány. Milyen további köteteket terveztek?

– A százkötetesre tervezett Székely Könyvtár-sorozat a székely írásbeliség bő 300 évének minden korszakát lefedi, egészen a kortárs írógenerációig. Évi tíz könyvvel rukkolunk ki, az általad említettek a 83–85. sorszámúak, rövidesen megjelenne: Tamási Áron Négy dráma c. kötete, Fábián Ernő Válogatott írásai, Bartalis János Válogatott versei, illetve a kétkötetes Molnár H. Lajos Volt egyszer egy udvar című regénye – így eljutunk 90-ig. Jövő év végére pedig a sorozat végéig. A korábbi kötetekről a www.szekelykonyvtar.ro oldalon lehet tájékozódni.

– A Székelyföld folyóirat az utóbbi időben tudatosan és rendszeresen vállalja a fiatal generáció tehetséggondozását, pályázatai révén alkotásra buzdítja a középiskolásokat, a járvány előtti időszakban a szerkesztőség tagjai Erdély-szerte ellátogattak tanintézetekbe, rendhagyó irodalomórákat tartani. Irodalomtanár is, pedagógusként is dolgozott. Hogyan látod, gyerek és irodalom kapcsolatának felvirágoztatása tekintetében mi lehet a legfontosabb hozadéka annak, ha a diákok személyesen találkozhatnak szerzőkkel?

– Igen, a Székelyföld 2015 óta minden évben ír ki diákpályázatot, ennek értelmi szerzője elsődlegesen Fekete Vince szerkesztőkollégám.

Tanári gyakorlatomból is tudom, hogy ez legjobban szemtől-szemben, rendhagyó irodalomórák formájában működik: így lehet „elhitetni” velük, hogy az irodalom ma is él, így tudjuk népszerűsíteni az aktuális pályázatot is. És működik a dolog: olyan év is volt, hogy százötven körüli pályaműből kellett kiválasztani a győzteseket. Az ekképp felfedezett fiatal szerzők egyike-másika mára már rendszeresen publikál a lapban.

– Prózaírói munkásságod termékeny: az elmúlt tizennyolc évben regényeid, rövidprózáid, novelláid láttak napvilágot. Főszerkesztői munkád mellett jut-e időd írásra? Elárulnád, milyen prózán dolgozol jelenleg?

– Tizennyolc év? Elég ijesztően hangzik. A Székelyföldnél most még beszokóban vagyok, azt, hogy jut-e, vagy mennyi idő jut írásra a főszerkesztői munka mellett, majd megmondom fél év múlva… Az tény, hogy jelenleg egy kritikakötetet próbálok összerakni, melynek jövőre meg kellene jelennie, és elvileg egy regényen is dolgozom.