Az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál a legrégibb, legnagyobb független rövidfilmfesztivál Romániában
Fotó: Haáz Vince
Rövidfilmek mellett nagyjátékfilmek is szerepelnek a programban 32. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 10. között tartanak Marosvásárhelyen – közölték a szervezők.
2024. október 23., 12:352024. október 23., 12:35
Tájékoztatásuk szerint az erdélyi fesztiválon magyar és román nagyjátékfilmeket is vetítenek. Látható lesz Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmje, mely a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert.
Hajdu Szabolcs magánéleti konfliktusokat boncolgató trilógiájának második része, a Kálmán-nap szintén látható lesz a fesztiválon. Tóth Barnabás misztikus pszichothrillerét, a Mesterjátszmát is láthatja a közönség, valamint Prikler Mátyás második nagyjátékfilmjét, a Hatalom című politikai thrillert is levetítik.
Breier Ádám első nagyjátékfilmjét, A Lefkovicsék gyászolnak című alkotást szintén műsorra tűzik, akárcsak Szőke András legújabb filmjét, a Brigádnaplót. A fesztivál zárófilmje Fazakas Péter krimi-vígjátéka, a Ma este gyilkolunk lesz, melynek szereposztásában színészlegendák láthatók.
Az erdélyi rövidfilmfesztiválon a román filmipar legújabb terméséből Andrei Crețulescu Ext.Autó.Éjszaka című alkotását, Gabi Virginia Sarga és Catalin Rotaru Ahová az elefántok mennek, valamint Horia Cucută és George ve Gänaaard Lezárt ügy című filmjét is megnézheti a közönség.
amelyből 59 került be a versenyprogramba. A nemzetközi versenyprogramba beválogatott alkotások 28 országból származnak, közülük 24 kisjátékfilm, 19 animáció, egy dokumentum-, egy pedig kísérleti film. A helyi alkotások versenyében 11 kisjátékfilm, 2 kísérleti és egy dokumentumfilm szerepel.
A fesztivál keretében filmkészítő workshop is lesz Breier Ádám rendező vezetésével, a műhelymunka tematikája a hétköznapi konfliktusok – írja az MTI.
Az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál a legrégibb, legnagyobb független rövidfilmfesztivál Romániában. A marosvásárhelyi rendezvény partnerei a Maros megyei önkormányzat, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!