Muzeális emlékek, éltetett hagyományok – Néprajzi tanulmánykötetet mutattak be a világhálón

 A hagyomány, örökség, érték kérdéskörét járja körül az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2018–2019, amelyet a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MACISZESZ) adott ki, immár a sorozat ötödik köteteként. A szinte 500 oldalas, néprajzkutatók által írt tanulmánykötet az erdélyi, partiumi, székelyföldi régiók, a tömb- és szórványvidékek helyzetét számba véve azt vizsgálja, hogy miként alakulnak, szerveződnek (újra) a népszokások, hagyományok, miként éltetik tovább a közösségek, civil szervezetek az örökségeket.

Bodó Barna politológus, a kötet szerkesztője, a MACISZESZ elnöke úgy fogalmaz,

a hagyomány a kultúra grammatikája, az emberi közösségek létének feltétele, a társadalmi szokások kialakítása révén szervezi emberi közösségek viselkedését.

„Röviden: a hagyományok életünk keretét adják. A hagyomány befogad vagy kirekeszt, de megadja létünk szerkezetét” – írja a kötet bevezetőjében. A frissen napvilágot látott kiadványt online könyvbemutató keretében ismertette Bodó Barna a kötet több szerzőjének részvételével: az eseményen jelen volt Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke, Kovács Lehel István egyetemi oktató, közösségszervező, a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság ügyvezető elnöke, Török Ferenc, a Sapientia kolozsvári karának oktatója, néptáncoktató, Vajda András néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság alelnöke.

Az eseményen elhangzott,

a hagyományápolásnak egyik legfontosabb szerepe a közösségépítés, amit a Székelyföldön az önkormányzatok által fenntartott intézmények segítenek.

A Székelyföldön kívül, például Biharban, a Szilágyságban, Szatmáron ez már nem jellemző, habár az ottani magyarság képes a helyi politikákat jelentősen befolyásolni. A kimondottan szórványvidékeken pedig, mint amilyen Brassó, Fehér, Temes, Beszterce-Naszód megye, csak a civil szervezetek támogatják a magyar hagyományok ápolását.

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének 138 tagszervezete segíti a helyi közösségeket az identitásmegőrző hagyományápolásban.

Bodó Barna azt mondta, a civil szervezeteknek együtt kell közösséget építeniük a helyi önkormányzatokkal, amelyektől támogatást, szakmai tanácsokat kellene kapniuk. A megyei kulturális központoknak csak a Székelyföldön van partneri kapcsolata ezekkel a civil szervezetekkel.

Az újonnan megjelent kötet a különböző tájegységek, kistérségek hagyományápolását taglalja,

többek közt írások olvashatóak benne a viseletek, egyházi zene, kézművesség, falutörténetek, helyi szokások, bútorfestés, pásztorkodás, gasztronómiai hagyományok vetületeiről, de a műemlékvédelemről is, valamint arról, hogy mi a szerepe a megyei kulturális központoknak a magyar közösség hagyományos kultúrájának megőrzésében és terjesztésében. Szintén helyet kap az új évkönyvben a hagyományőrző szervezetek és csoportok adattára, amely több száz szervezetet sorakoztat fel.

Az online könyvbemutatón elhangzott, a hagyományok működése nem merev, hanem dinamikus folyamat és jelenség, jelen pillanatban is annak vagyunk tanúi, ahogyan a tovább éltetett hagyományok átstrukturálódnak. Vajda András néprajzkutató rámutatott, az erdélyi hagyományok tekintetében már jó pár éve érzékelhető egyfajta változás, a hagyományból inkább örökség lesz.

– mondta Vajda András. Kifejtette, különbséget kell tenni az organikus, avagy közösség által működtetett hagyomány és az intézmények által működtetett hagyományápolás között: a hagyomány muzeális tárgyakba zárt emléke már nem képezi a közösség mindennapjainak részét. A néprajzkutató az erdélyi tájházak helyzetéről is írt tanulmányt a kötetbe. Mint rámutatott, ezeknek a tájházaknak, múzeumoknak a működését kulturális, gazdasági, valamint oktatás- és identitáspolitikai szándékok motiválják.

Balázs Bécsi Attila a mezőségi közösségépítésről, a hiteles népi kézművesség ápolásáról beszélt, a Téka Alapítvány akkreditált keramikusképzéséről. Utóbbi számára a járvány hetei alatt önálló ingatlant rendeznek be.

– fogalmaz Balázs-Bécsi Attila.

Kovács Lehel, aki a barcasági hagyományokról írt tanulmányt a kötetbe, az eseményen kiemelte, a régióban három nyelv és nemzetiség lelhető fel: a magyar, román és a szász kultúra között nincsen átjárás, nem nyitnak egymás felé kellőképpen. Mint mondta, a Barcaságban az egyháznak nagy szerepe van a hagyományőrzés területén, és kiemelte többek közt a Négyfalusi Csángó Egyesület működését.

Török Ferenc a kalotaszegi néptáncoktatás és néptáncos élet témájában írt tanulmányt a kötetbe. Mint kiemeli,

Kalotaszeg a Székelyföld mellett kvázi tömbmagyar vidék, amelynek jellemzően református lakossága igen erősen ragaszkodik népi kultúrájához, néptáncához, hagyományaihoz.

A régióban releváns a néptánchoz és népzenéhez való szerves és organikus kötődés, ugyanakkor fontos a táncházmozgalom szerves és rendszeres jelenléte is a térségben.

„A néptánc színvonalas művelésével és egyben több kalotaszegi településen a néptánccsoportok vezetésével, oktatásával napjainkban is számos fiatal foglalkozik. A szervezett oktatási tevékenységben nagy szerepet vállalnak a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, illetve az ebből összeállt Kalotaszeg Legénytársulat tagjai, fiatal táncosai” – fogalmazott Török Ferenc.