Musicallel búcsúztatják az óesztendőt: a Hegedűs a háztetőn című előadást láthatja szilveszterkor a kolozsvári közönség

A kolozsvári társulat szinte minden tagja színpadra lép a Hegedűs a háztetőn című nagysikerű előadásban •  Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

A kolozsvári társulat szinte minden tagja színpadra lép a Hegedűs a háztetőn című nagysikerű előadásban

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

A Hegedűs a háztetőn című nagy sikerű musicallel búcsúztatja az évet szilveszterkor a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A darab a változáshoz való alkalmazkodás és a hagyományokhoz való ragaszkodás, a hit, az újrakezdés története.

Kiss Judit

2021. december 30., 08:302021. december 30., 08:30

Sheldon Harnick – Jerry Bock – Joseph Stein Hegedűs a háztetőn című nagysikerű musicaljével búcsúztatja a 2021-es évet a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az előadás Béres László rendezésében december 31-én, pénteken 19 órakor lesz látható a színház nagytermében.

A változáshoz való alkalmazkodás és a hagyományokhoz való ragaszkodás, a hit, az újrakezdés története az 1900-as években egy kis ukrán faluban játszódó, Hegedűs a háztetőn című darab, amelyet nagy sikerrel mutattak be februárban a kolozsvári színházban. A magával ragadó, sodró erejű musical színreviteléről Béres László rendező a bemutatót követően a Krónikának azt nyilatkozta,

egyrészt adott a csodálatos zenéjű musical, a jól bevált dramaturgia, a frappáns szöveg, másrészt a Reb Tevjét alakító fantasztikus főszereplő, Bogdán Zsolt. „Hiszen ha nincsen Tevjénk, akkor nem érdemes Hegedűs a háztetőnt rendezni”

– mondta a rendező.

Rámutatott, a Hegedűs a háztetőn olyan témakört jár be, és olyan értékrendre összpontosít, ami számára fontos: a hagyományok tisztelete, a család, közösség. „A család mint a közösség alappillére, Tevjének, a főszereplőnek a hagyományok körüli vívódásai és Istennel való kommunikációja – ez tette számomra vonzóvá a darabot. Ugyanakkor

a Hegedűs a háztetőn egyike azon kevés musicaleknek, amelyek nemcsak dallamos, fülbemászó minőségi zenével rendelkeznek, hanem a darab üzenetének valódi mélységei vannak.

Maga a problémafelvetés és annak taglalása is többet nyújt a nézőnek, mint jópofa zenés táncolást” – fogalmazott Béres László. Az előadással a társulat Magyarországon is fellépett.

„A teátrum színe-java felvonul az Anatevka nevű meghitt falucska lakójaként. Tudnak egyszerre táncolni, akár meglehetősen temperamentumosan. Nem koreográfus által „idomított”, „dróton rángatott” tánckart alkotnak, egyen-mosollyal, vagy éppen parancsra lefelé görbített szájjal. Önálló személyiségük, aurájuk van. Nem tudom hová kapjam a szemem, mert egyszerre szeretném valamennyiüket látni. Rögtön megszerethetők. Nem tolakodnak előre, ha nincs erre szükség, a háttérben is szívesen meghúzódnak, de akkor is hangsúlyosan jelen vannak. Abban, hogy ennyire ütős az előadás, döntő szerepük van” – írta az előadásról Bóta Gábor kritikus.

A Hegedűs a háztetőn főszerepét, Tevjét, Bogdán Zsolt alakítja, a további szerepekben Kató Emőke, Albert Csilla, Vindis Andrea, Pethő Anikó, Tőtszegi Zsuzsa, Román Eszter, Kántor Melinda, Orbán Attila, Kiss Tamás, Varga Csilla, Farkas Loránd, Zongor Réka, Csutak Réka, Szűcs Ervin, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Marosán Csaba, Viola Gábor, Laczkó Vass Róbert, Váta Lóránd, Fogarasi Alpár, Balla Szabolcs, Tordai Tekla, Kicsid Gizella, Imre Éva, Kali Andrea, Gedő Zsolt, Laczó Júlia, Sinkó Ferenc, Buzási András, Bálint Előd, Erdei Máté, Nagy Gellért, Nagy Kopeczky Kristóf, Orbán Szabolcs, Varga Péter és Wagner Áron látható.

Az előadás héttagú zenekarának tagjai: Kolcsár Péter (zongora), Gyenge Zoltán Balázs (hegedű), Lupșa Marius (klarinét), Turák Botond Ferencz (harsona), Antal Attila (nagybőgő), Csergő Domokos (ütőhangszerek) és Székely Norbert (billentyűs hangszerek). Az előadás létrehozásban közreműködött továbbá Kolcsár Péter zenei vezető, Jakab Melinda koreográfus és Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon. A 15 főt meghaladó csoportok esetén a Hegedűs a háztetőn című előadás jegyára 30 lej személyenként. A csoportjegyeket a színház jegypénztárában lehet igényelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 04., péntek

Korunk Kulcsa díjat kap Kovács András művészettörténész

A Korunk szerkesztősége idei díját Kovács András művészettörténésznek, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori alelnökének ítélte oda.

Korunk Kulcsa díjat kap Kovács András művészettörténész
2024. október 04., péntek

Erdélyi turnén lép fel közösen egy korzikai és egy Kis-Küküllő menti együttes

Októberben öt állomásos erdélyi koncertsorozatra indul a nyolctagú korzikai Ensemble Tavagna együttes a Szászcsávási Dalárdával együtt – közölte a szervező Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Erdélyi turnén lép fel közösen egy korzikai és egy Kis-Küküllő menti együttes
2024. október 03., csütörtök

Amikor az olvasás szeretete összeköt: az Okulusz Könyvklub igazi közösségi élményt ígér

Bár régen szinte minden településen – városokban, falvakban egyaránt – működött olvasókör, napjainkban az olvasás inkább magányos, otthoni, esetleg vakációs tevékenység.

Amikor az olvasás szeretete összeköt: az Okulusz Könyvklub igazi közösségi élményt ígér
2024. október 01., kedd

Új kedvezményeket kínál közönségének a Kolozsvári Magyar Opera

A Kolozsvári Magyar Opera az idei évadban is meghirdeti kedvezményes bérleteit, és bevezeti a családi bérletet, hogy a gyerekek és felnőttek együtt látogathassanak el az előadásokra.

Új kedvezményeket kínál közönségének a Kolozsvári Magyar Opera
2024. október 01., kedd

Különleges, interaktív zenei kiállítás nyílik a kincses városban

Music Gallery címmel nyílik különleges tárlat a kolozsvári Művészeti Múzeumban, a Jazz in the Park fesztivál szervezői által összeállított, interaktív kiállítás október 4. és 26. között lesz látogatható a Bánffy-palota emeleti termeiben.

Különleges, interaktív zenei kiállítás nyílik a kincses városban
2024. október 01., kedd

Janovics, azaz egy feledésbe merülő kolozsvári magyar történet színpadi feltámasztása

„Többet, mást szeretnék, mint egy színházi előadás” – mondta ifj. Vidnyánszky Attila. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban a fiatal alkotó által rendezett új, Janovics című produkciót látva úgy tűnik, ez sikerül is neki és alkotótársainak.

Janovics, azaz egy feledésbe merülő kolozsvári magyar történet színpadi feltámasztása
2024. szeptember 26., csütörtök

Közösségi fellépés a kalotaszegi mintakincs kulturális kisajátítása ellen

A kulturális kisajátítás „bűneként” lehet tekinteni arra, hogy forrásmegjelölés nélkül használt fel kalotaszegi hímzésmintát a spanyol Mango divatmárka – állapította meg a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész.

Közösségi fellépés a kalotaszegi mintakincs kulturális kisajátítása ellen
2024. szeptember 25., szerda

Kortárs magyar darabot mutatnak be románul Bukarestben

Kortárs magyar darabot, Egressy Zoltán Portugál című művét mutatja be románul a bukaresti Bulandra Színház.

Kortárs magyar darabot mutatnak be románul Bukarestben
2024. szeptember 24., kedd

Kapaszkodót jelent és gyógyító erejű a művészet Siska-Szabó Hajnalka szerint

Nyolc év szünet után jelentkezett egyéni tárlattal a városában Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész és rajztanár.

Kapaszkodót jelent és gyógyító erejű a művészet Siska-Szabó Hajnalka szerint
2024. szeptember 24., kedd

Nemsokára a romániai mozikban az erős látványvilágú Gladiátor 2 (VIDEÓ)

Feltűnt a láthatáron, mégpedig nagyon látványos előzetessel Ridley Scott mestermunkának ígérkező, új nagy eposza, a Gladiátor 2.

Nemsokára a romániai mozikban az erős látványvilágú Gladiátor 2 (VIDEÓ)