Megkövette Dávid Gyulát a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem vezetősége

A szembesítés, felelősségvállalás alkalmának is nevezte T. Szabó Levente, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészettudományi Karának tudományos ügyekért felelős dékánhelyettese, a magyar tagozat vezetője a keddi ünnepi alkalmat, amikor a felsőoktatási intézmény tiszteletbeli professzori címmel (Professor honoris causa) tüntette ki Dávid Gyula írót, könyvkiadót, szerkesztőt.

Az egyetem ezáltal „vissza is fogadta falai közé” az 1956-os politikai elítéltet, akit koholt vádak alapján száműztek és hét év börtönre ítéltek a kommunista hatóságok.

„Az igazi, nyilvános bocsánatkérés soha nem történt meg, ezért az intézmény nevében megkövetem Dávid Gyulát” - jelentette ki T. Szabó Levente.

Kifejtette, évtizedek óta nem ajánlott a magyar tagozat jelöltet a tiszteletbeli professzori címre, Dávid Gyula jelölését pedig egyöntetűen támogatta valamennyi egyetemi testület. „Ha van ember, akit áthat a Bolyai Egyetem szellemisége, az ő” - mondta az irodalomtörténészre utalva, akinek, ha pályája töretlenül ívelt felfele, sokkal nagyobb lenne az életműve, de a méltató szerint így is vetekszik bármelyik „békebeli professzoréval”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kar és egyetem vezetését nem csak az a szándék vezette, hogy jóvátegyen egy múltbeli hibát, elsősorban ezt az életművet akarták ünnepelni.

Ioana Bican dékánhelyettes szerint a cél helyreállítani azt, amit a kommunista diktatúra erőszakosan félresöpört, tavaly például Ana Blandianát „fogadta vissza” hasonló gesztussal az intézmény.

„Az embereket be lehet zárni, de a gondolatokat nem” - hangsúlyozta beszédében Markó Bálint rektorhelyettes, aki az egyetem és a magyar tagozat vezetése nevében köszöntötte a jelenlévőket.

Rámutatott, az intézményvezetés olyan dolgot próbál jóvátenni, amit nem biztos, hogy jóvá lehet. „Amit tehetünk, hogy tudatosítjuk a történteket, megünnepeljük azt az életművet, mely a megpróbáltatások ellenére született, azt az erőt, mellyel Dávid Gyula nemcsak visszatért, hanem egy szép karriert is épített” - mondta. Úgy vélte, ez az ünnepi alkalom arról szól, hogy a karrier, ami egykoron kettétört, elérkezett arra a csúcsra, melyre egyébként is elérkezett volna.

A laudációt felolvasó Egyed Emese irodalomtörténész, egyetemi professzor részletesen ismertette a kitüntetett életútját, életművét. Az Árapatakon született, Székelyudvarhelyen tanuló Dávid Gyula 1947-51 között volt a Bolyai Tudományegyetem magyar szakos bölcsészhallgatója, majd 1956-ig a kolozsvári Állami és Művészeti Kiadó szerkesztője, az egyetem tanársegédje és kutatója. „Olyan időben küzdött a tudáshoz való hozzáférés emberi jogáért, amikor a cenzúra uralkodott” - mutatott rá a méltató.

Nagyszámú irodalmi szöveg szerkesztőjeként minden szerzővel egyenként foglalkozott, számos intézményben munkálkodott, irodalomtörténészként Jókai Mór, Petőfi Sándor erdélyi jelenlétét, Tolnai Lajos munkásságát értelmezte, Reményik Sándor, Bánffy Miklós, Gaál Ernő műveit rendezte sajtó alá, tankönyvet írt. Számos kiadványa mellett - melyeket egy asztalon meg is tekinthettek a jelenlévők –

„vállalkozott arra, hogy saját korát és az őt érintő eseményeket is felelősséggel értelmezze” - fogalmazott a méltató Dávid Gyula 1956 Erdélyben és ami utána következett című esszékötetére utalva.

Politikai elítéltként Szamosújváron és a Duna-delta munkatáboraiban nem gyűlölködést tanult, minden maradék energiáját a szellemi munkára fordította.

„Köszönöm a szeretetet, amiből ez az elismerés fakad” - kezdte elfogadóbeszédét a nemsokára 90. életévét betöltő Dávid Gyula, aki sokakat meghazudtoló szerénységgel, könnyedséggel és humorral reagált az elhangzottakra. Elmondta,

a magyar irodalmat az óvodában szerette meg, és mivel elemistaként csak románul tanulhatott, édesanyja Arany és Petőfi verseiből tanította.

1947-ben, a Bolyai Egyetemre kerülve felfedezte magának az egyetemi könyvtárat, és a későbbiekben kutatóként „az egyetemre már csak az ösztöndíj folyósítása napján járt be”, mesélte. Az állami könyvkiadóhoz úgy került, hogy helyettesítette a szabadságát töltő Bajor Andort, és „mindenféle kanyarokkal, megszakításokkal” 56 évet töltött kiadói munkával. 1956 novemberében kellett volna leadnia disszertációját, de erre nem került sor, kinevezték tanársegédnek, a forradalom miatt Magyarországon rekedt Jancsó Elemér helyett tartotta az órákat az egyetemen különösen zaklatott forradalmi légkörben.

Másfél évig volt tanársegéd, majd az illetékes szervek úgy határoztak, hogy az 1956. november elsejei házsongárdi megemlékezés miatt „hét évre különleges képzésben részesítik” - fogalmazott élete legnehezebb időszakára utalva.

Mint mondta, ez az alatt az idő alatt megtanult kapálni, gyomlálni és sok más fizikai munkát, majd másfél éves „vízvezeték-szerelői pályájának” az vetetett véget, hogy írt egy tanulmányt Tudor Argheziről és ezáltal „a román irodalom szakértőjévé” avanzsált. Ez nyitotta meg számára a visszatérés útját, 1969-ben a Kriterion Kiadóhoz, majd a Polishoz került, ahol mai napig dolgozik. „A professzori címet tehát igazából nem érdemlem meg” - jelentette ki rövid tanári pályafutására utalva.

„Van még néhány tervem, amelyet szeretnék tető alá hozni, talán lesz még időm és eszem hozzá” - mondta Dávid Gyula a jövőre utalva.

Eddigi munkásságáról kifejtette, sokszor fontosabbnak tartotta egy számára is érdekes mű életre segítését, minthogy ő sokasítsa azok sorát.

A felszólalók által említett jóvátételre utalva elmondta: erre különösen az egyetemnek semmi oka, hiszen az, hogy kollégái hívták a Korunkhoz, az Utunkhoz közölni, segítette őt a visszatérésben. „Mindig megkerestek a különböző feladatok, szívesen vállaltam bármit, amiről úgy éreztem, hogy hasznossá válik” - mondta Dávid Gyula, aki szerint ez nagy belső elégtételt, erőt ad. És ha láthatja, hogy annak haszna van, hogy van, aki továbbviszi az általa elkezdett munkát, az hatalmas ajándék is, tette hozzá az ünnepelt.