Meghalt Trifán László nagyváradi képzőművész, előadóművész

Meghalt Trifán László nagyváradi képzőművész, előadóművész

Trifán László

Fotó: szigligeti.ro

Elhunyt Trifán László képzőművész, előadóművész, az egykori Metropol együttes muzsikusa, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának munkatársa – olvasható a színház honlapján.

Kiss Judit

2019. január 20., 17:452019. január 20., 17:45

2019. január 20., 17:482019. január 20., 17:48

A 64 éves korában elhunyt alkotó a bábszínház bábkészítője, plakát- és díszlettervezője, grafikusa volt – megannyi plakátot készített mind a magyar, mind a román bábtársulatnak –, tavaly májusban vonult nyugdíjba. Trifán László 1955. december 10-én született Nagyváradon, a romániai rockzene egyik meghatározó együttese, az 1968-ban alakult Metropol Group rockzenekar tagjaként zenélt, a Tibor Ernő Galéria (TEG) alapító tagja is volt.

2016. júniusában kiállítás nyílt az általa tervezett plakátokból, színes alkotásait az évek során több egyéni kiállításon is megtekinthette a közönség.

Trifán Lászlóval tavaly interjú jelent meg a Reggeli Újság című lapban. „A bábszínházi munkámmal párhuzamosan mentek a koncertek, a mozivállalatnál hívtak a televízióhoz, közreműködtem a román televízió magyar nyelvű adásában, mint egyéni előadó, jelentek meg felvételeim, lemezeim. A Kortárs Színpadon írtam vagy három darabhoz zenét, nagyon szép idők voltak ezek. Ez volt a virágkorszak, a Metropol számára is” – emlékezett vissza a hetvenes évekre Trifán László.

A neves nagyváradi művész azt vallotta, hogy a világból soha nem elvenni akart, hanem mindig hozzátenni valamit. „Persze sokszor rengeteg kompromisszummal is jár mindez. Sok mindent csináltam az életben, de mindent mértékletességgel. Egy dologban nem kell a mértékletesség: a szeretetben. Az legyen végtelen” – jelentette ki korábban Trifán László.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
2024. március 28., csütörtök

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat

Ég és Föld címmel nagycsütörtöki koncertsorozatot szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az erdélyi és székelyföldi templomokban tartandó eseményeken az „égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet”.

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat