Magyar és román játékfilmek is szerepelnek a marosvásárhelyi Alter-Native programjában

Jelenet Szász Attila Apró mesék című filmjéből •  Fotó: Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

Jelenet Szász Attila Apró mesék című filmjéből

Fotó: Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

Megőrzi a filmrajongók körében népszerű hagyományát a koronavírus-járvány miatt idén rendkívüli körülmények között zajló marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál: a versenyprogram mellett az elmúlt és az idei esztendő román és magyar játékfilmjeiből is nyújt egy kis ízelítőt.

Krónika

2020. szeptember 30., 09:562020. szeptember 30., 09:56

Az október 7–11. között zajló filmes esemény sajtóirodája által a Krónikához szerdán eljuttatott közlemény szerint szerepel fesztivál programjában Szász Attila magyarországi rendező Apró mesék című, 2019-es filmje, amely múlt héten a legjobb filmnek és a legjobb filmzenének járó díjat is elnyerte a pármai filmfesztiválon. Az izgalmakban és fordulatokban gazdag történelmi romantikus thriller egyik főszereplője Molnár Levente erdélyi színész, akit – többek között – Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjében, a Saul fiában is láthatott a közönség.

Megnézhetik majd a filmkedvelők egy másik erdélyi fiatal tehetség, Visky Ábel első egész estés dokumentumfilmjét is, a Mesék a zárkából címűt, amely börtönben ülő apák és otthon levő gyerekeik kapcsolatát taglalja.

Levetítik a fesztiválon Hajdu Szabolcs magyarországi rendező Békeidő című 2020-as filmjét is, amely voltaképpen egy filmantológia, több, egymásba kapcsolódó történettel. Különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról.

Jelenet Radu Jude idén bemutatott, Nyomtatott nagybetű című filmjéből •  Fotó: Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál/Silviu Ghetie Galéria

Jelenet Radu Jude idén bemutatott, Nyomtatott nagybetű című filmjéből

Fotó: Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál/Silviu Ghetie

Szerepel még a programban Radu Jude idén bemutatott, Nyomtatott nagybetű című filmje is, amely Gianina Cărbunariu azonos című színházi előadásának az adaptációja, valamint Radu Ciorniciuc Otthon című alkotása is, amely egy, a bukaresti „Delta Văcărești”-ben (ma Văcărești-i Nemzeti Park) élő kilencgyermekes roma család történetét mutatja be. Az alkotás júniusban elnyerte a legjobb egész estés dokumentumfilmnek járó Arany Kürt Díjat a Krakkói Filmfesztiválon, és ezzel automatikusan bekerült a 2021-es Oscar-mezőnybe.

A felsoroltak mellett megtekintheti még a közönség Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmjét, Bodzsár Márk Drakulics elvtársát, az Ivana Mladenović rendezte, Rettegett Ivána című román-szerb koprodukciót,  Kocsis Ágnes Éden címet viselő alkotását, továbbá Kövessy Róbert Wichmann Tamás-portréfilmjét, a Magyar lapát címűt, az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjét és Dorian Boguță A nyom című alkotását.

A szerdai közlemény emlékeztet ugyanakkor, hogy idén a marosvásárhelyi Nyári Színház fogadja be az Alter-Native filmfesztivált, és kizárólag napi jegyeket vásárolhatnak a filmkedvelők. A jegyeket a biletmaster.ro oldalon, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztáránál, illetve a napi műsor elkezdése előtt egy órával a helyszínen lehet majd megvásárolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron