Az Arany János Emlékmúzeumnak otthont adó Csonkatorony Nagyszalontán
Fotó: Rostás Szabolcs
Többek között Arany János kávézási szokásait is megismerheti a nagyközönség a legnagyobb epikus költő szülővárosában, Nagyszalontán a hétvégén rendezendő, megannyi kulturális és szórakoztató programot kínáló Szentivánéji Fesztiválon.
2019. június 20., 15:522019. június 20., 15:52
2019. június 20., 16:442019. június 20., 16:44
A hajdúváros harmadik alkalommal ad otthont június 21. és 23. között a rendezvénysorozatnak, amely szorosan kapcsolódik a június 21-i nyári napfordulóhoz, valamint a Shakespeare-t is megihlető nyárközép éjszakájához (június 23.). (Az angol drámaíró Szent Iván-éji álom című, 1595-ben született vígjátékát éppen a szalontai nótáriusból lett írófejedelem ültette át magyarra 1863-ban).
Az Arany János Művelődési Egyesület nevéhez fűződő fesztivál pénteken Patócs Bianka fotóit felsorakoztató kiállítással indul a hajdúvárosi Arany-palota nagygalériájában (a nemrég kívül-belül felújított Csonkatorony mellett), ugyanaznap operett nagykoncerttel is várják a nagyérdeműt, a Kalocsai Színház művészeinek fellépésével a városi a Zilahy Lajos Művelődési Házban.
A magas kultúrát elsősorban előadások szolgáltatják. Bemutatják Lupescu Kata fiatal kolozsvári író legújabb kötetét, Medvigy Endre irodalomkutató az 50 éve elhunyt, Nagyszalontán született Sinka István költőről értekezik, Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész Kolozsvári Szeszák Ferenc szobrászról, a Csonkatorony portáléján látható Arany-szobor alkotójáról tart előadást, majd ezután avatják be az érdeklődőket egy kis kávétörténetbe, Arany kávézási szokásaiba, a költő korának kávéfőzési lehetőségeibe. Szombaton este a Kalocsai Színház ezúttal a Hippolyt, a lakáj című vígjátékot viszi színre a művelődési házban.
Fotó: AJME
A Szentivánéji fesztiválon vasárnap Szentiváni KÓDorgók címmel megmérettetést rendeznek, amelyen ötfős csapatok nyomoznak, kódokat fejtenek, próbák sorát állják ki. Fellép Nagyszalontán a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristapárosa is, a fesztivált pedig koncertek zárják. Egyébként a rendezvénysorozat idején könyvstand és olvasósarok működik, az Arany János Emlékmúzeum udvarán felállított sátrakban pedig megtekintheti a közönség az Arany-családfát is.
Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.
Két nyári kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban: Incze János Dés (1909-1999), valamint az 1980-ban született Szabó András Kolozsváron alkotó művész munkáiból.
A több mint hetven alkotó korondi fazekasmestert, Józsa Jánost és mesterségét mutatja be hirado.hu saját gyártású, hetente jelentkező, Értékek útján című sorozata.
Számos népi megfigyelés, szokás és hagyomány kapcsolódik júliushoz, az aratás hónapjához.
Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.
Kezdődik a Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) az immár 27 éves múltra visszatekintő Gărâna Jazz Fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.
A közönség zene iránti szeretete hívta életre a SepsiClassic komolyzenei fesztivált, mely immár két éve színesíti Sepsiszentgyörgy kulturális rendezvényeinek egyébként is színpompás palettáját.
Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)