Kulturális értékbemutatóval ünnepelték a reformációt Kolozsváron

Kulturális értékbemutatóval ünnepelték a reformációt Kolozsváron

Fotó: Kiss Gábor

Tárlatmegnyitókkal, színes programokkal emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról kedd este a Kolozsvári Magyar Operában.

Kiss Előd-Gergely

2017. november 01., 19:022017. november 01., 19:02

Könyvbemutatóval, kiállításmegnyitókkal és gálaműsorral ünnepelték a reformáció 500. évfordulóját a kolozsvári és környékbeli protestáns egyházmegyék, illetve egyházközségek kedd este a Kolozsvári Magyar Operában. Az emeleti előcsarnok zsúfoltságig megtelt, amikor a 500 – 50 – 5 Református templomok Erdélyben című kötet bemutatója elkezdődött.

Maksay Ádám építőmérnök elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület régi álma vált valóra az erdélyi református templomok reprezentatív albumának megjelentetésével.

Mint kifejtette, a kötet háromnyelvű és ötven templomot mutat be. A könyv címe pedig a reformáció 500 évére, a bemutatott templomok számára, illetve az idén felszentelt öt új templomra utal.

Galéria

Fotó: Kiss Gábor

Weisz Attila, a kötet egyik szerzője elmondta, a templomok leírásakor a legfrissebb művészettörténeti kutatások eredményeit is igyekeztek közérthetően bemutatni. A rendezvény következő programpontjában Keszeg Vilmos néprajzkutató megnyitotta a Protestáns egyházmegyék Kolozs megyében című kiállítást.

Mint kifejtette, hat egyházmegye mutatkozik be ezzel a kiállítással, valamennyien igyekeztek összegyűjteni azt, amit maradandónak és értékesnek tartottak.

Floriska István, a kolozsvári református egyházmegye presbiteri szövetségének elnöke rámutatott a múlt és jelen összefonódására: a bemutatott templomok között szerepel 800 éves és a nemrég felszentelt szászfenesi templom is. Szerinte az 500 éves jubileum megfelelő alkalom arra, hogy visszatérjünk a reformáció eredeti értékeihez.

Mile Lajos kolozsvári főkonzul szerint a reformáció gyökeresen alakította át az európai társadalmat. Az anyanyelvi kultúra és a nyomtatás tette lehetővé a polgárosodást Nyugat-Európában.

A kolozsvári magyar főkonzulátus elhozta a kincses városba a Soli Deo gloria – A magyar reformáció öt évszázada című vándorkiállítást. Szurovszky Katalin konzul elmondta, a tárlat bemutatja a protestantizmus szerepét a társadalom megújulásában. A reformációnak köszönhető többek között a magyar nyelvű igehirdetés elterjedése. A kiállítás továbbá szemlélteti a reformációnak a tudományosságra gyakorolt hatását is.

Galéria

Fotó: Kiss Gábor

A kiállításmegnyitókat követően kezdetét vette az ünnepi gála, ahol Bibza Gábor református esperes, az esemény ötletgazdája köszöntötte a jelelevőket. Mint kifejtette, ma is az egyház megújulására van szükség, és ezt a célt szolgálta a gálaest is.

Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök számára a reformáció nem a múltba fordulást, hanem a bölcsőhöz való visszatérést jelenti.

Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila, főtanácsos elmondta, ha ma élne Luther Márton, valószínűleg felszólítaná az ünneplőket, hogy ne feledkezzenek meg a Biblia tanításáról. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az erdélyi protestáns felekezetek egymásra találásáról beszélt, megemlítve, hogy az évszázadok során nem volt mindig harmonikus a felekezetek együttélése. Egyháza nevében bocsánatot kért az unitáriusoktól a hajdani erőszakos hittérítésekért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak
2024. április 04., csütörtök

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel

Csomortányi Istvánt indítja polgármesterjelöltként, és önálló tanácsosi jelöltlistával vág neki Nagyváradon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a június 9-ei önkormányzati választásoknak, amennyiben az RMDSZ nem fogadja el a koalícióra tett ajánlatukat.

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel
2024. április 04., csütörtök

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt

Első alkalommal kapta meg nő Az év csendőre kitüntetést, amelyet a bukaresti belügyminisztérium szerint többek között azzal érdemelt ki, hogy márciusban sikerült azonosítania és elfognia egy férfit, aki több kiskorút is molesztált.

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt