Fotó: Csíki Játékszín/Facebook
Gálaesttel és díjátadóval zárta színházi évadát a Csíki Játékszín – közölte Facebook-oldalán kedden délután a társulat. Mint írták, a most zárult színházi idényben közel 40 ezer nézőt vonzottak előadásaik.
2023. június 27., 15:512023. június 27., 15:51
A Csíki Játékszín évadzáró ünnepi eseményén Veress Albert, a színház igazgatója értékelte az elmúlt színházi idényt, majd Csíkszereda alpolgármesterének, Sógor Enikőnek a köszöntője hangzott el.
A díjazottak sorában volt Borsos Kinga, a színház aligazgatója is, akit a Csíki Játékszín örökös tagjai körébe is beválasztottak Hunyadi László, Parászka Miklós, Budaházi Attila és Fülöp Zoltán mellé.
Mint mondta, mindez azoknak is köszönhető, akik évek óta önzetlenül és szívvel-lélekkel segítik a Csíki Játékszín munkáját. „Nekik dedikáltuk az idén első alkalommal átadott, a Don Quijote-t a szélmalomharcban segítő hű szolga nevét viselő Sancho Panza-díjakat. A frissen alapított díjat ezúttal négy személy vehette át: Szederjesi Ferenc, aki a Csíki Játékszín indulása óta jelen van a társulat életében, valamint három olyan pedagógus, akik rengeteget tesznek azért, hogy minél több gyerek eljuthasson a színházba. Az elismerésben Gál Judit, Waczel Enikő és Szakács Erős Gabriella részesült” – fogalmaz a színház közleménye.
Fotó: Csíki Játékszín/Facebook
A teátrum közleménye kiemeli,
A Lurkó és az Unscene fesztiválok mellett Kortársunk, Petőfi címmel a kétszáz éve született költő tiszteletére ötnapos eseménysorozatot rendeztek.
„Ez az évad ugyanakkor a kísérletezéseké is volt: így születtek báb- és tantermi előadásaink, kocsmaszínházi produkciónk. A négy előadásból álló felnőttbérlet és a három előadást tartalmazó gyerekbérlet biztosította stabil színházba járó publikum mellett, igyekeztünk szélesíteni a közönségréteget, a kisiskolás korcsoporttól kezdve egészen a fiatal felnőttekig kapcsolódási lehetőséget biztosítani a színházba vágyóknak.
Mint írják, izgalmas, inspiráló, előadásokkal és találkozásokkal teli 2023/2024-es évadról álmodik a színház.
Javában zajlanak Michael Frayn Veszett fejsze című bohózatának próbái a Csíki Játékszínben. Tíz nap van az első bemutatóig, március 17-ig, addig még akad csiszolni való, hogy minden óraműpontossággal működjön.
A fogyasztói társadalom kritikája áll Rodrigo García Agamemnon című drámájának a középpontjában, amelyet a Csíki Játékszínben mutatnak be. Az előadás rendezője a kolumbiai Alejandro Duran, aki kénytelen volt Romániáig jönni, hogy rendező lehessen.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
szóljon hozzá!