Kopjafákat állítottak a vásárhelyi színház egykori művészeinek emlékére

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kezdeményezésére vasárnap délután a helyi református és a római katolikus temetőben is egy-egy kopjafát avattak a 70 évvel ezelőtt alapított Székely Színház, valamint az intézmény egykori, a temetőkben nyugvó művészei emlékére.

Krónika

2016. március 14., 20:032016. március 14., 20:03

„Az első hetven év című rendezvénysorozat különleges mozzanata volt a kopjafaavatás a marosvásárhelyi felekezeti temetőkben, ahol az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emléke előtt tisztelegtek a Tompa Miklós Társulat színészei, az elhunytak hozzátartozói, egykori rajongói. Régi adósság törlesztése ez, hiszen a városban egyetlen közterület sem viseli helyi színész, rendező vagy drámaíró nevét” – áll a teátrum közleményében.

A megemlékezés a református temetőben kezdődött, ahol Gáspárik Attila színházigazgató emlékező szavai után Bokor Barna színművész szavalta el Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című versét, majd Lőrincz János református esperes megáldotta a sírkertben nyugvó művészek emlékére felállított kopjafát. A kegyeleti séta a Somostető oldalában található zsidó temetőben folytatódott, ahol a híres rendezőzseni, Harag György sírjához zarándokoltak az emlékezők.

A második kopjafát a katolikus temetőben állították fel. Ennek avatásánál elhangzott Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verse, majd Oláh Dénes főesperes imája és áldása után megkoszorúzták a katolikus temetőben nyugvó művészek emlékére állított kopjafát. „Az ezen alkalommal avatott emlékhelyek a jövőben is a színházi emlékezés színhelyei lesznek, reméljük, hogy zarándokhelyekké válnak” – olvasható a közleményben. A kopjafák a háromszéki Haszmann Pál és a sepsiszentgyörgyi Kis István műhelyében készültek, kivitelezésüket a Communitas Alapítvány támogatta.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére