Könyvsorozat készül Székelyföld 1000 arcáról: kiterjesztik az Erdővidék időseiről szóló kisfilmek sorozatát

Székelyföld 1000 arca – Erdővidék címmel jelenik meg az a kötet, amely a régió idős embereit, az ő történeteiket bemutató portréfilmek anyagából készült. A Tortoma kiadónál napvilágot látó kötetben azoknak a kisfilmeknek a szöveggé formált anyaga olvasható, amelyek nagy népszerűségre tettek szert a világhálón. Az alkotók azt vallják, olyan erdővidéki, székelyföldi idősebb emberek portréját állítják reflektorfénybe, akiknek élettörténete, hite, szeretete példát mutathat a fiatalabb generációk számára.

Az erdővidéki Deák András és Szőcs Szilárd Emlékgyár elnevezésű kezdeményezésének portréfilm-
sorozatában jelent meg többek közt a felvétel elkészítésekor 102 éves – ma már 104 éves Kolumbán Juliska néniről szóló alkotás, amely 2020 őszén elnyerte a Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíját Budapesten. A portréfilmek nagy népszerűségnek örvendenek a közösségi oldalon,

hiszen „emberközelből” mutatják be a székelyföldi időseket, akik a huszadik században átélt nehézségek fényében beszélnek látásmódjukról, istenhitükről, a túlélésről.

Felvetésünkre, hogy a mozgóképes anyag varázsa nem adható át az írott szövegen keresztül, hiszen az alanyok tájszólása, beszédmódja, mimikája, gesztusai, mosolyai szövegen keresztül nem reprodukálhatóak, Szőcs Szilárd elmondta, az anyag papíralapú megőrzésére nagy szükség van.

„Természetesen a mozgókép adja vissza hűen az emberi portrékat, a tájszólást, de a könyv a maradandó. A digitális világban ma a filmnek van elsőbbsége, de nem tudjuk, hogy ezek a felvételek húsz év múlva, száz év múlva nézhetőek lesznek-e. A könyvet viszont száz év múlva is kézbe vehetik az emberek” – fogalmazott az alkotó.

Hozzátette,

már régebbi tervük, hogy ezt a kezdeményezést maradandó formában is megjelenítsék, olyasmit hozzanak létre, ami fennmaradhat az utókor számára.

Szőcs Szilárdtól azt is megkérdeztük, hogy ahhoz képest, ami a portréfilmekben elhangzik, nyújt-e többletinformációt szövegszinten a könyv. „Minden videóról, amit felvettünk, szó szerint megjelennek a szövegek. De két-három archív fotó is látható egy-egy megszólalóról, plusz az aktuális fotó, ami a videó rögzítésekor készült. És olyan történetek is olvashatóak a kötetben, amik a filmen nem hangzottak el. Ezeket még nem láthatta a nagyközönség, ezeket is a felvételkor mondták el a megszólalók” – fejtette ki az alkotó.

A kötetben 42 alanyról olvasható szöveg. Szőcs Szilárd azt is elmondta, olyan címmel kezdték feltenni a világhálóra a videókat, hogy Erdővidék 100 arca, de most átnevezték a projektet Székelyföld 1000 arcára. „Az a tervünk, hogy ne csak Erdővidékben merüljön ki az idős emberek portréinak rögzítése, hanem kiterjesszük egész Székelyföldre. Erdővidék sem készült még el, folyatjuk tovább a videókat, és további köteteket is tervezünk” – mondta el az alkotó.

Arra is kitért, hogy

a legidősebb interjúalanyuk Kolumbán Juliska néni, akiről három történet is szerepel a kötetben: kettő 102 éves korában, a harmadik 103 éves korában készült, de az idős asszony mostanra 104 éves.

A legutolsó oldal úgymond „bónusz oldal”, ahol gyerekek szerepelnek. A két fiúcska, Csongi és Zsolti – egy testvérpár – 8 és 12 évesek: róluk készült az a videó, amelyen a kecskét befogják a szekérbe, és az állatokkal való kapcsolatukról, mindennapjaikról nyilatkoznak, arról, hogy „a kecskékkel jobban tudunk játszani, mint a mobillal, a kecskékkel csak előre megyünk”.

Benkő Levente erdővidéki, Kolozsváron élő és dolgozó történész, lapunk volt munkatársa írta az ajánlót a kötethez. Megkeresésünkre kifejtette, gyermekkora óta szerette hallgatni a felnőtteket, az öregeket, mindig magával ragadta őt ráérős beszélgetésük.

„Mondjuk, a pletykálkodásukat soha nem tudtam megfejteni, mert csak ők tudták, hogy kit és miért vettek a szájukra, de azért azokat a történeteket, amikor jöttek az oroszok, s harcoltak, s menekültek, s a komonisták, no, az ilyesmiket szó szerint szájtátva hallgattam. Ennek a kedves könyvnek a lapjain is ugyanilyen és hasonló történetek rögzültek, s egyben ugyanaz az ízes és sajátos erdővidéki tájbeszéd köszön vissza, amit már eszmélő gyermekkoromban is hallottam és hallok, s mint amit az Erdővidék száz arca című kisfilmsorozatban is hallhatunk, láthatunk”– mondta Benkő Levente.

Hozzátette, meg lehet próbálni:

ha arról a vidékről valaki hangosan olvassa ezeket a szövegtöredékeket, a hallgatóság biztosan ugyanazt a beszédet hallja, mint amit a filmekből.

„A szerzők-szerkesztők szerintem jól választottak, amikor az élő szóban elmondott élettörténetek olvasók elé tálalásának örökös bökkenőjében – az irodalmiasítás vagy eredetiben hagyás soha nem könnyű kérdésében – a mi sajátos, erdővidéki tájbeszédünk javára döntöttek. Mert az erdővidéki tájnyelv pontosan olyan, mint a vidék embere: mindenféle cikornya és cafrang nélküli, egyszerű, tiszta. Miként a filmeken és e könyv lapjain is megszólalók életfelfogása” – mondta a történész.

Benkő Levente arról is beszélt, hogy amíg otthon, Erdővidéken lakott, volt alkalma elbeszélgetni a nemrég elhunyt, áldott emlékű Keresztes Etelka nénivel, Kisbaconban, miközben a vízimalom duruzsolva őrölte a kenyérnekvalót.

„Egyszer arról mesélt, hogy nem szerette a pityókatokányt, mert izzadt a lába tőle… A felsőrákosi Pál Anna nénivel, családiasabb nevén, Kicsi Annával sógorság révén egyazon, szélesebb értelemben vett családba tartoztunk, volt alkalmunk elbeszélgetni gyermökökről, embörökről, majorságról, kollektívről, sáros utcákról, s erről-arról…” – emlékezett Benkő Levente.

Mint fogalmazott,

tudományos fellegvárakat soha nem ostromló, de az élet tapasztalataival, sok-sok évtized bölcsességével alaposan feltarisznyált egyszerű és nagyszerű emberek ők, akiknek a szavára jó szívvel odafigyelni érdemes.

„És felettébb hasznos! Mondhatnánk, hogy egy letűnőben levő idő és életmód tanúságtevői ők, akik azt a világot őrzik és élik, amely mára sok tekintetben lényegesen megváltozott. A valóságban ennél többről van szó, mert mindamellett, hogy emlékeket és értékeket hagynak ránk, élettapasztalatuk, elmondásaik révén egyszersmind a példát is felmutatják, amelyet követni talán érdemes, de legalább kipróbálni mindenképp az” – összegzett Benkő Levente.

Úgy fogalmazott, a szívet-lelket melengető, egyben otthonérzetet sugárzó és erősítő minden szava az idős megszólalóknak.

„Szóban elmondott és képeken is megjelenített évtizedeken, háborús, kommunista kollektivizálásos, erdőn-mezőn töltött dolgos időkön, ünnep- és miesnapokon, gyermek- és ifjúkortól meglett öregkorig átívelő életpályák mozzanatai ezek, amelyekből – noha csak részei egy-egy teljes történetnek – kirajzolódik az az erdővidéki lét, amelyet mindannyiunk megélünk, és amelyet mindannyiunk őrzünk, legbelül. Hadd, tegyem hozzá gyorsan: és amelyet országnak-világnak is érdemes megismernie” – hívta fel a figyelmet a történész.