2007. július 12., 00:002007. július 12., 00:00
Az első két évben hazai zeneszerzők műveit adta elő a Kultúrpalotában, tavaly pedig a vásárhelyi templomokat választotta előadásai helyszínéül, és a repertoárt is a szakrális környezethez illően állította össze. A koncerteknek most is több templom ad helyet, azonban a művész változtatni kíván a műsora szerkezetén. „Idén tematikus hangversenyeket tartok, amelyekkel természetesen az orgonákhoz is alkalmazkodom. Olyan műveket választottam, amelyeket le lehet játszani az egyes hangszereken” – mondta Molnár Tünde.
A hangversenysorozat ma 19 órakor kezdődik a Bolyai téri unitárius templomban, ahol az Átiratok orgonára című hangversenyre várják a közönséget. A műsorban Bach-, Albinoni-, Mozart-, Verdi-, Wagner-, Chopin-, Debussy-, Bartók-, és Liszt-átiratok szerepelnek. A következő csütörtökön a Köteles Sámuel utcai Minoriták temploma ad otthont a koncertnek, amelyen Programzene címmel Liszt Ferenc- és Terényi Ede-művek csendülnek fel. A nyáresti sorozat szeptember 6-án a Kultúrpalotában zárul.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.