A győztesek jutalma a Winkler Gyula európai parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányút
Fotó: Facebook/RMDSZ
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata nyerte az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket országos örökségvédelmi verseny Észak-erdélyi regionális fordulóját és egyben a brüsszeli kirándulást. A kolozsvári országos döntőbe a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Nagyváradi Művészeti Líceum csapata is továbbjutott.
2019. március 11., 15:472019. március 11., 15:47
2019. március 11., 16:082019. március 11., 16:08
A fél éve tartó verseny regionális döntőjében öt csapat méretkezett meg az országos döntőbe való továbbjutásért a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmóniában, ahol egy rövid produkció során mutatták be védencüket a nagyközönség és a szakmai zsűri előtt.
A résztvevőket Kereskényi Gábor polgármester, Pataki Csaba megyei tanácselnök, Turos Lóránd szenátor, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Kallós Zoltán főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte. A rendezvényen jelen volt ugyanakkor Magyar Lóránd Bálint parlamenti képviselő is.
– mondta el Hegedüs Csilla.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot, amely nagyon hamar egész Erdélyt lefedő mozgalommá nőtte ki magát, amelyet európai sikertörténetként, példaértékű programként említenek az Európai Unióban.
A vetélkedő a 2018-2019-es tanévtől kezdődően Románia első hivatalosan elismert műemlékvédelmi versenye lett, amely az idei tanévben rekordot döntött, hiszen
Az Észak-erdélyi regionális döntő nyertese, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata az Óvári Csuhások Ferences Kolostorát fogadta örökbe. Jutalmuk Winkler Gyula európai parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányút. Bejutott az országos döntőbe a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata is, amely a szatmárnémeti zsinagógát vette „védelmébe”, valamint a Nagyváradi Művészeti Líceum csapata, amely a Rimanóczy Szálló és Gőzfürdő egykori épületét fogadta örökbe.
A döntőn részt vett még a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, akik a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Templomot fogadták örökbe és a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum csapata, akik folytatták tavaly elkezdett tevékenységüket a szentbenedeki Kornis-kastély körül.
A három regionális döntő nyertesei április 7-én méretkeznek meg az országos díjért, Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.
szóljon hozzá!